Versantológia Vecsei H. Miklós előszavával - Három vers a POKET Zsebkönyvből - Corn & Soda

Versantológia Vecsei H. Miklós előszavával – Három vers a POKET Zsebkönyvből

Az Olvass el! rovatunkban három verset közlünk a POKET Zsebkönyvek A szarvassá változott fiú kiáltozásai a titkok kapujából című versantológiájából, mely Horváth Panna irodalmi vezetésével került kiadásra.

POKET Zsebkönyvek

A három vers költői: Zelk Zoltán, Nádasdy Ádám és Orbán Ottó.

A POKET Zsebkönyvek Vecsei H. Miklós kezdeményezése, melynek célja minőségi irodalom terjesztése automatából és online, elérhető áron, tömegközlekedési eszközökön is könnyen olvasható zsebkönyv formában. A kezdeményezést 2018. április 11-én, a magyar költészet napján indította útnak a Sztalker Csoport.

Vecsei H. Miklós
Forrás: POKET FB oldala

A versantológiához Vecsei H. Miklós írt előszót:

A gyorsulni látszó világban számomra egyre nehezebb a megérkezés. Előfordul, hogy hetek telnek el úgy, hogy nem vagyok jelen. Aztán összekoccan két váll, autó, tekintet… vagy a kezembe kerül egy vers. Ezek visszaránthatnak abba a szavakon túli dimenzióba, amit annyian keresünk. Szavakon túli világ ez, de a magyar nyelv mintha mégis tudna beszélni róla. Egy éven keresztül gyűjtöttünk verseket barátainktól, színházcsinálóktól, költőktől, íróktól, tudósoktól és papoktól aszerint, hogy mely versek voltak legnagyobb hatással az életükre. Így alakult ki a POKET versantológiák ezen első kötete, amely remélem, hogy sokunk állandó, közös társa lehet a megérkezésben. Komor válogatásnak tűnhet, de azt hiszem ki fogjuk hallani, hogy „a nemben, amit a vers üvölt, rejtett igen suhan.”

Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nem lehetről

A nem-lehetből, mondjad, még lehet 

másképp lehet, vagy már csak így lehet, 

hogy nem lehet más, csak a nem lehet? 

Kimondanám már, hogy isten veled, 

de fölsikolt bennem a nem lehet! 

mert hajad, orrod, szájad és szemed – 

mert az leszek, jaj, megint az leszek, 

az a csordából kimart, seblepett, 

kölyke-se-volt, nősténye-elveszett 

csikasz, ki nyugtot csak akkor talál, 

ha puskavégre fogja a halál. 

De este lett, és olyan este lett, 

megleltem újra arcod és kezed, 

egymás szájába sírtuk: Nem lehet, 

hogy már csak így, hogy másképp nem lehet! 

és hajad, orrod, szájad és szemed. 

S ki azt hittem, hogy élni ébredek, 

megint csak itt, megint e dérlepett 

falak között, megint a nem lehet. 

Vacog a szív, veri a perceket, 

veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet! 

Ha megyek már az utcán, úgy megyek, 

gázolva folyót, zihálva hegyet, 

mert voltak folyók és voltak hegyek 

és voltak évek, voltak emberek 

és mi volt még! mi volt! 

és azután 

egy nyári perc december udvarán 

– a vén remény… és voltak reggelek, 

mikor veled, melletted ébredek 

és hajad, orrod, szájad és szemed 

s az ing, s a váll, s a paplanon kezed… 

Úgy szól a szó, mint az emlékezet –  hát nincs szavam több és nem is lehet.

Nádasdy Ádám: Maradni, maradni

Az átzuhanás, az megterhelő. 

Ilyenek: az elalvás, a fölébredés, 

a megszeretés, a meggyűlölés; 

amikor vendégek várhatók, 

a boltban a tanácstalan álldogálás, 

hogy házigazdává átalakuljak; 

a vendégség után pedig a bútor, 

mert vissza kell tolni megint privátba.

Ezek a nehezek. Amikor maradok, 

az jó: az alvásnak mestere vagyok, 

és ébren lenni nagyon szeretek. 

Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van 

szerelmem, illetve ha nincs. 

De átzuhanni egy beállításból 

egy másikba, az összekuszál.

Maradni szeretnék, mindig maradni: 

ha ébren vagyok, élesen figyelni, 

ha alszom, mélyebb gödörbe leásni; 

magányos levesporokat fölönteni, 

vagy élettársi szennyest kotorászni. 

Átzuhanni: az fáj. A változás  szűk száján átcsúszni, az horzsolás.

Orbán Ottó: Ami a versben rejtőzködik

A fűben, a földben, a vízben valami van, 

és hangtalanul suhan.

Nem istenkép, nem megoldás, nem remény, 

testtelen fény, 

és hangtalanul suhan.

Nem a századok, nem a találmányok, nem a tudás, 

fekete csillogás, 

és hangtalanul suhan.

S hiába a sejtek éjszakája, a végtelen sötét, 

átüti valamiképp, 

és hangtalanul suhan.

És forradalmasít, mint képzelettel fűtve az ész, 

s kiegészül a rejtélyes egész, 

és hangtalanul suhan.

A csillagokkal álcázott veremben 

ott csillog a szememben, 

és hangtalanul suhan.

Vakot a kutyája, vezeti énekem, 

legbensőbb lényegem, 

és hangtalanul suhan.

S a nemben, amit a vers üvölt, rejtett igen suhan  fű és föld és víz és emberarcuan.

POKET Zsebkönyv automaták

Ez is tetszeni fog...