Neill Blomkamp egy rövid szünet után ismét olyan sci-fi rövidfilmet forgatott, amitől leesett az állunk. A legjobb mégis az az egészben, hogy tök ingyen elérhető a neten.
Az Oats Studio több darabjáról írtunk már, de ez most egy kicsivel különlegesebb, mint Blomkamp előző produkciói. Ugyanis ezúttal nem egy teljesen saját ötletet forgatott le, hanem a Unity játékmotor egy korábbi tesztfilmjének készítettek folytatást. Ez egyébként egyáltalán nem vesz el az értékéből, mert így talán még nehezebb dolguk is volt, hiszen egy már létező történetet kellett úgy folytatniuk, hogy az teljesen értelmes legyen. Ráadásul az Adam előző része, ahogyan azt már írtam, eredetileg nem is olyan céllal készült, hogy abból egy kerek egész történet szülessen, hiszen csak az új játékmotort akarták vele tesztelni.
De ennyi szócséplés után jöjjön is a lényeg, ami maga a rövidfilm, majd utána pár gondolat róla.
Anélkül, hogy a nagyjából 5 percnyi játékidővel rendelkező rövidfilmről durván spoilereznék, csak annyit írhatok, hogy a sci-fi műfaj egyik nagy mesterének, Blomkampnak ezúttal is sikerült egy új és igen sötét univerzumot teremtenie. Figyelembe véve, hogy ez egy rövidfilm, a teljesítmény csak még inkább lenyűgöző. Bár a főszereplők gépek, a történet mégis olyan egzisztenciális filozófiai kérdéseket boncolgat, mint hogy mi határoz meg minket, és hogy mitől vagyunk azok, akik.
A meglepően mély történeten túl még a látvány is említésre méltó, az viszont már nem az Oats Studio-t illeti, hanem a Unity-t, akik ugyebár játékokhoz szoktak grafikát gyártani. Az egészen apró részletekig kidolgozott képi világban könnyen el tud merülni az ember, és egy másodpercre sem ötlik az fel bennünk, hogy igazából egy számítógép által generált képet nézünk.
Összegezve a lényeg igazából csak annyi, hogy már tűkön ülve várjuk a folytatást, ami Próféta néven jön majd ki az év végén, de nem is szeretnénk őket siettetni, mert Blomkamp eddigi munkáit inkább az jellemzi, hogy lassan, de igazi minőséget szállít a nézőknek, így a lassúságát hajlandóak vagyunk megbocsájtani.