Az A&E csatorna tisztelegve a Psycho előtt, a Bates Motel harmadik évad kampányában az igazi rajongóknak kedvez, ugyanis a film ikonikus fotóit lőtték újra a sorozat két főszereplőjével. Az EW-nek hála, pedig nemcsak, hogy megnézhetitek ezeket a képeket, de a sorozat készítői néhány gondolatukat is megosztották velük a fotózás kapcsán.
Guy Slattery, a csatorna reklám szakembere, mondta, hogy valószínűleg már mindenkiben realizálódott, hogy a sorozatnak saját története van, és a filmhez csak lazán kapcsolódik, így ennek a fotózásnak az ötlete igazából azért született meg, mert Highmore annyira jól a magáévá tette a szerepet, plusz meg mert, a közte és Anthony Perkins között lévő hasonlóság rendkívül szembetűnő.
A fotózáson három különböző kamerát használtak. Először polaroid képeket készítettek, majd amikor azokon látták, hogyan fog kinézni, akkor vették elő a profi gépeket. Slattery szerint ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fotózáson mindenki úgy érezze magát, mintha visszautaztak volna az időben.