Csizmadia Attila 
Folytatjuk Q történetét az Életutazások című regényben.
Q útjai
Q két évet töltött el tanulással. Az öreg olyan szellemi tudásba avatta be, amiről álmodni sem mert. Q szívta magába a több évezredes hagyomány által megőrzött tudományt: az univerzumról, a földi létről, az emberiség történelméről, a test, a lélek, az értelem működéséről. A tanítás messze túlmutatott azon, amit Q az iskoláiban hallott. Az öreg megértette vele az univerzális összefüggéseket, törvényszerűségeket, az emberi lét szerepét az univerzumban. Mindezt nagy türelemmel és odaadással tette.
Q a második év vége felé érezte, hogy menni kell. Bejelentette távozási szándékát az öregnek, aki csak annyit mondott: „Igen, már mehetsz. Tedd a dolgod. Oda menj vissza, ahonnan jöttél, mert attól a várostól pár száz kilométerre még vár téged egy mestered, aki ki fogja egészíteni a tőlem tanultakat.”
Q egy hét múlva belépett utazási irodájának ajtaján. A régi munkatársak döbbenten fogadták. A főnök éppen bent volt. Szó nélkül intett a fejével, hogy menjenek be a szobájába. Csak annyit mondott: „Szóval visszajöttél. Van egy szabad helyem.” Q mosolyogva bólintott. Másnap újra munkába állt és lelkiismeretesen végezte a dolgát. Fél év telt el, amikor az egyik szomszéd országba kellett csoportot kísérnie, gyönyörű helyre, hatalmas zöldellő hegyek és völgyek közé. Vadregényes kis faluban szálltak meg, onnan indultak nap, mint nap kirándulni. A visszaindulás előtti este a csoport már aludni tért, de Q szemére nem jött az álom. A helyi étteremben üldögélt, amikor betért egy fürge léptű öregember. Megállt, körbenézett, majd amikor észrevette Q-t, egyenesen odament az asztalához és leült vele szembe. Az öreg Q új hazájának nyelvén szólalt meg: „Már vártalak. Napok óta álmodom, hogy jön egy újabb tanítványom.” Az öreg bemutatkozott, majd elmondta: biztos abban, hogy Q már birtokosa annak a tudásnak, amit neki kell kibővítenie annak érdekében, hogy Q igazi gyógyító lehessen. Q rádöbbent, hogy a korábbi tanítója ezt a lehetőséget jósolta meg. Elfogadta az öreg ajánlatát. Megállapodtak, hogy Q havonta egy hétvégére eljön az öreghez és tanulni fog tőle. Így ment ez két éven keresztül. Az öreg olyan praktikus tudásba avatta be, ami segítségével Q az emberek meggyógyítására képes lett.
Q-nak ez alatt a két év alatt sok ismerőse lett. Társra is talált, összeköltözött szerelmével. Elvégzett olyan hivatalos iskolákat, amelyek feljogosították őt a gyógyításra. Az ismerősei furcsa szemmel néztek rá, nem értették, miért nem elégszik meg jól fizető állásával, minek tölti az idejét gyógyítói tanulmányokkal. Ráadásul a főnöke irodavezetőnek nevezte ki. Meg is lepte a környezetét azzal, hogy egy napon bejelentette: felmond és gyógyításba kezd. Egy egészségközpontban bérelt rendelőt. Az eleinte értetlenkedő ismerősök egy idő után kezdték mégis felkeresni őt, ha valami testi vagy lelki gondjuk adódott. Q egyre több embert gyógyított meg, akik elégedettségük okán újabb és újabb pácienseket küldtek hozzá. Q-nak pár év alatt komoly klientúrája lett. Tanításra is felkérték, több csoportot oktatott egyszerre.
Közben született egy lánya. A feleségével nem alakult jól a kapcsolata, ezért elváltak útjaik. Többet már nem házasodott meg, bár mindig volt szerelme, társa. Lányától eltávolodott, mert volt felesége ellene hangolta. A helyzet odáig fajult, hogy egy idő után már nem is tudott a lányával találkozni. Nagy bánata volt, hogy nem lehetett része a gyermeke életének.
Egyszer egy nő jelentkezett be nála azzal, hogy elhozza Q-hoz a fiát. A telefonban annyit mondott, hogy furcsán viselkedik a fiú. Pár nap múlva megjelentek a rendelőben. Q először az anyát hívta be, aki elmondta, hogy a fia olyan dolgokról beszél neki rendszeresen, ami az ő számára ijesztő. Q megkérte az anyát, hogy küldje be a fiút, de négyszemközt szeretne beszélni vele. Az anya először tiltakozott, ám Q leszögezte, hogy nála így működik a kezelés. Az anya idegesen ugyan, de beküldte a kisiskolás korú fiút. A fiú belépett az ajtón, majd határozottan Q szemébe nézett és széles mosollyal bemutatkozott: „M vagyok.” Q hosszasan beszélgetett a kis M-mel, majd újra behívta az édesanyját, akit megnyugtatott, hogy M-nek nincs semmi baja, teljesen normális. Kérte az anyát, hogy engedje meg M-nek azt, hogy hadd foglalkozzon azokkal a dolgokkal, amik őt érdeklik. A nő megnyugodott, és nem hozta többet M-et. Q később a gyógyítói körökből hallott újra M-ről. Megtudta, hogy hasonló munkát végez, mint ő, és egyre sikeresebb a szakmájában. Ez a hír örömmel töltötte el Q-t.
Q jól érezte magát új hazájában. Sokat dolgozott, egyre népszerűbb lett a városban. Nem tudta megmagyarázni magának, hogy mi oknál fogva, de soha nem járt vissza szülővárosába, sőt, még életjelet sem adott magáról. Már több évtized telt el, hogy eljött otthonról, amikor egyszerre úgy érezte: ebben a városban már nincs több dolga. Z-től folyamatosan kapta a segítséget, sugallatokat, jeleket. Egy napon bizonyos lett abban, hogy Z arra inspirálja: utazzon haza minél előbb. Egy hét alatt lerendezte a dolgait, átadta egy tanítványának a rendelőjét, eladta a lakását és hazatért. A reptérről a taxival egyenesen a szülői házához ment. Egy idős távoli rokona volt éppen a házban, aki elmondta Q-nak: a szülei már nem élnek. A húga lakik a szülői házban, akinek két hete halt meg a férje, és éppen akkor folyt a temetés, ezért az egész család a temetőben van. Q elárulta kilétét, majd otthagyta a csomagjait és taxit hívott, amivel egyenesen a temetőbe hajtatott. A gyászmenet már a koporsót kísérte, amikor Q is beállt a rokonok közé, majd a húga mellé lépett, megfogta kezét és megszólította: „Q vagyok.” A család nagy örömmel fogadta. Q vett egy kis házat a kertvárosban. Egyre kevesebbet dolgozott, inkább egyedi tanítványokat fogadott és sok időt töltött családjával. Sok év telt el azóta, hogy hazatért és megjelent váratlanul sógora temetésén. Két nappal ezelőtt pedig a házához közeli tér padján ott ült a „kis” M.
Csizmadia Attila
