OctoberAir 
Harmincéves leszek az idén, a Sziget fesztivál pedig éppen most töltötte huszonötödik születésnapját. A Sziget az én életemben 2009 óta folyamatosan jelen van, tehát mondhatjuk úgy, hogy szinte végigkísérte a húszas éveimet. Éppen ezért úgy gondoltam, hogy a negyed évszázadhoz illően nem az idei programokról fogok írni, hanem arról, hogy mit is jelent nekem a fesztivál.
Huszonegy évesen estem szerelembe a Szigettel. Szó szerint. Az első jegyemet egy fiú miatt vettem. Azelőtt sohasem voltam még fesztiválon, így elvárások nélkül érkeztem a helyszínre a nulladik. A fiú eltűnt az életemből, a Sziget megmaradt. Ezért örökre hálás lehetek. A K-hidat átlépve máris megkezdődött a varázslat, átléptem az unokatesómmal Csodaországba. Akkoriban még nem kapta meg a fesztivál az „Island of Freedom” alcímet, de én magamban pont ezt éreztem. Közvetlenséget, egy helyet ahol szabadon felrakhattam a lábam bárhova, ahol bárkivel szóba elegyedhettem, ahol hirtelen nem léteztek előítéletek, ahol a tornacipőm összegyűjthette az Sziget összes porát. Az első éjszakánk nem akart véget érni, hajnal hatig voltunk odabenn, és a hely hangulata úgy rám tapadt, hogy nem akart elengedni. Még most, nyolc év múlva is elszorul a torkom, ahogy meglátom a hidat az üdvözlésekkel, ahogy belépek a bejáraton és átlépek egy másik világba.
Az elkövetkező két évben hetijegyes lettem. Oszlopos Sziget-tagként és igazi budapesti lakosként minden délután ellátogattunk a fesztiválra, és hajnalig maradtunk Csodaországban. A mai napig kérdezgetik, hogy milyen koncertekre megyek a fesztiválon, de számomra igazából sohasem ez volt a lényeg. Persze, hogyha éppen olyasmi volt műsoron, amit egyébként is imádok az extra bónuszként szolgált. De én mindig a szabadság ízéért érkeztem, az illatokért, az emberekért, a hangulatért, amit sehol máshol nem éreztem még.
Aztán persze sodorni kezdett az élet. 2012 nyarát Kanadában töltöttem, 2013-ban viszont vágyakozva tértem vissza egy napra, hogy csökkentsek a hiányérzeten. Ezután hároméves kihagyás következett. Elköltöztem Lengyelországba, Angliába, megházasodtam. A nyarak peregtek. A Sziget a helyén maradt, együtt öregedtünk.
Idén sajtójeggyel, a férjemmel az oldalamon látogattam a helyszínre. Az életemben sok minden változott, de az érzés mit sem. A szerelem még mindig lángol. A Sziget számomra állandó, az a biztonságos hely, ahol évről évre újra felszabadulhatok. Ahol lejárhatom a lábam és rendesen megfázhatok (idén is sikerült egy különösen hideg nyári éjszakán). Ahol nem léteznek határok, nem léteznek előítéletek, amely olyan értékeket képvisel, amiről igazán szeretném, ha világ jobban magába szívna. Ahol hirtelen nem számít a nemzetiséged, a bőrszíned, a vallásod, a nemi hovatartozásod, ahol az emberek nyitottak egymás felé.
Ráadásul idén még The Chainsmokers is megörvendeztetett, megvillantak előttem a színek, a csillámok, a bolondság, a fiatalság. A Sziget egyenlő lett a húszas éveimmel, de harmadik X sem fog eltántorítani attól, hogy visszatérjek.
Köszönöm a Szigetnek, hogy megadta nekem ezt az élményt. Hogy évről évre visszatérhetek, hogy táncolhatok az asztalon, ülhetek óriási székeken, hogy ihletet meríthetek a vibrálásból. Boldog huszonötödik születésnapot Sziget, tegyetek sokakat boldoggá még hosszú-hosszú éveken át! Emellett köszönjük a sajtójegyet a Corn&Soda összes oszlopos tagja nevében. A vasárnapi napomról képeken keresztül is beszámoltam.
