![](https://i0.wp.com/cornandsoda.com/wp/wp-content/uploads/2017/09/alap.jpg?fit=1024%2C1476)
![Az alapító](https://i0.wp.com/cornandsoda.com/wp/wp-content/uploads/2017/09/alap.jpg?resize=640%2C922)
Az alapító alaposan gyomorba vág minket, mert a várttal ellentétben ez nem egy imázsfilm. Lesznek spoilerek, de nem kell tőlük paráznotok, a film még így is ugyanolyan élvezhető, mert életrajzi film lévén nem a csavarokban van az erőssége.
A koncepcióból, miszerint filmet forgattak a McDonald’s eredetéről, azt gondolhatnánk, hogy egy olyan történetet kapunk, ami egyfajta ajnározó stílusban azt tolja az arcunkba, hogy mennyi meló és áldozat áll a milliárdos cég mögött. Ezzel szemben tök őszintén elénk tárják a valóságot; ami bizony sosem olyan szép, mint a képzelet.
Abban egyértelműen élenjáró a McDonald’s, hogy ők az első olyan gyorsétteremlánc, aminek a történetét filmre vitték, de láttunk már jópár filmet a témában, például a Facebook megalkotásáról, és a hasonlóság rendkívül szembeötlő. Ám ez mégsem úgy esik le a nézőnek, mint holmi koppincsolás. Hogy miért? Mert egyszerűen ilyen a világunk. Bizonyos emberek nem abban tehetségesek, hogy forradalmi ötlettel álljanak elő; nem abban jók, hogy megvalósítják az álmaikat, vagy nem azzal tűnnek ki a tömegből, hogy jóval az átlag feletti intelligenciával, vagy műveltséggel rendelkeznek. Ők azok az emberek, akik ahhoz értenek, hogyan kell más ötletét elvenni, és a sajátjukként feltüntetni, majd jól meggazdagodni belőle. Nem túl szép, vagy megnyerő jellem az ilyen, de mint mondtam sajnos a világ már csak ilyen.
![](https://i0.wp.com/cornandsoda.com/wp/wp-content/uploads/2017/09/founder-michael-keaton.jpg?resize=640%2C427)
Maga a film is egyébként ezzel a gondolattal indít, majd a produkcióba egy kis művészi eszközt csempészve, keretes szerkezetet ad neki azzal, hogy így is zárja le. A sztori röviden annyi, hogy Ray Kroc, a nem túl sikeres turmixgépeket áruló, utazóügynök rengeteg béna kajálda után talál egy olyat, ahol gyors kiszolgálás mellett egy jót burkolhat is. Megtetszik neki, majd módszeresen szépen a magáévá is teszi azt. Mert ő egy ilyen ember. Nagydumás csávó, aki egy dologhoz ért: lyukat beszél a hasadba és elnyeri a bizalmad. A McDonald fivéreket így sikerült megnyernie magának. Igaz idővel már ők is rájöttek, hogy milyen ember Ray, de akkor már késő volt. Ő ugyanis jól átgondolta és megtervezte az átvételt. Végül nem pusztán az ötletet és az éttermet veszi el tőlük, hanem még a nevüket is, mert az is megtetszett neki.
A néző egy igen átfogó képet kap a főszereplőről, aki ahogy halad előre a történet, egyre kevésbé lesz szimpatikus figura, mégsem tudjuk őt teljesen gyűlölni, bármennyire is szeretnénk. Hiszen pontosan ennek az átfogó képnek köszönhetjük, hogy betekintést nyerhetünk egészen a tudata mélyére. Megismerjük a motivációit, hogy egy igazi nyughatatlan ember ő, aki a semmittevőket szívből rühelli, a házasságában pedig boldogtalan, mert úgy érzi, nem a lelki társa mellett tölti házas éveit. Pozitívumai viszont nem fedik el azon tetteit, amiktől legszívesebben bojkottálnánk életünk hátralévő részében az étteremláncot.
Itt emelném ki a színészek játékát. Nem pusztán Keaton, hanem gyakorlatilag az összes színész őszintén a sajátjáévá tette a szerepét. Keaton ehhez egyébként nem kis segítséget kapott a készítőktől. Rengeteg felvételt, olyat is ami egyébként az interneten sehol sem fellelhető, nézettek meg vele Ray Krocról, amikből tökéletesen elsajátíthatta az általa alakított férfi apró gesztusait, beszédstílusát, és alapvető viselkedési formáját.
![](https://i0.wp.com/cornandsoda.com/wp/wp-content/uploads/2017/09/meki.jpg?resize=640%2C360)
Egyetlen hiánya a filmnek talán az, hogy végig csak a főszereplőre koncentrál, így rajta kívül az összes többi karakter egysíkú marad. Így az előző állításom, miszerint a színészek brillíroztak, enyhén árnyalódik, mert ennek tudtában a főszereplőn kívül a többieknek nem volt túl nehéz feladatuk. Eme hiányosságát Az alapító viszont bőven pótolja hangulatában és, a történet második felében megtalálható pörgésben. A boldog és szinte felhőtlen ’50-es évek Amerikáját tökéletesen prezentálják nekünk.
Ahogyan írtam a film tényleg csak a második felére kap lendületet. Ezt nem súlyos hibának tüntetném fel, hanem inkább egyfajta elnézhető baklövésnek. Elnézhető, mert ahhoz, hogy a film eseményének vonulata megkapja a kellő ívet, ez a fajta lassúság úgymond szükséges volt az elején. Továbbá attól is elnézhető még ez, mert az eredeti alapítók történetét az első fél órában ismerhetjük meg, és már azzal képes a képernyő elé szögezni minket a produkció.
Értékelés: 75/100 Mert a többi szereplő is kaphatott volna némi figyelmet, valamint a történetmesélés dinamikája – ami a film második részében rendben is – lehetett volna végig egyenletesebb; és talán úgy is egy értelmes váza lett volna az egésznek.
IMDb: 7.2/10
Mafab: 77