Szürreális élményeink a 3. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválról

A múlthéten végigkövethettétek velünk a harmadik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál eseményeit, és hogy milyen filmeket vetítettek. Most összegezzük nektek miket éltünk át, mert van még pár részlet, amiről nem számoltunk be.

Az első és talán legfontosabb, amiről még nem írtunk, az a díjátadó. Alább fel is soroljuk kik és mit nyertek.

• Zsigmond Vilmos-díj a Legjobb Operatőrnek: Dobos Tamás – Genezis
• Legjobb nagyjátékfilm: Ivar Taim – As I Fall
• Nagyjátékfilm kategóriában külön dicséretben részesült: Sara Purgatorio – BlueKids
• Legjobb kisjátékfilm: Simonas Glinskis – Watchkeeping
• Legjobb kísérleti film: Pálos Gergely – Dark Chamber
• Kísérleti film kategóriában külön dicséretben részesült: Kerhut Bálint – Benned – Inside You
• A Vision Team és a Special Grip Hungary díja a legjobb fiatal operatőrnek: Bálint Dániel – Lauretta
• Kritikus díja: Virginie Surdej – Insyriated – Volt egyszer egy Szíria
• A kritikus zsűri külön dicséretben részesíti: Bálint Dániel – Lauretta
• Szeged Város díja: Herman van den Bosch – Ignorance is Bliss
• Diákzsűri díja: Bálint Dániel, Becsey Kristóf – Rossz versek
• A Diákzsűri külön dicséretben részesíti: Kerhut Bálint – Benned – Inside You
• A Viewfinder operatőri mesterképzés hallgatóinak díja: Virginie Surdej – Insyriated – Volt egyszer egy Szíria
• A Viewfinder operatőri mesterképzés hallgatói külön dicséretben részesítik: Mats Helgesson – Wiki
• NMHH közönségdíj: Virginie Surdej – Insyriated – Volt egyszer egy Szíria
• Életmű-díj: Kende János, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr

A díjkiosztón sajnos több díjazott sem tudott már részt venni, ezért ők videóüzenetben köszönték meg az elismerést, több esetben az elismeréseket.

Így Virginie Surdej, az Insyriated, magyarul a Volt egyszer egy Szíria operatőre, Mats Helgesson, aki a Wiki című filmet forgatta, Herman van den Bosch, aki az Ignorance is Blissen dolgozott, Simonas Glinskis a Watchkeeping kamerása, és Ivar Taim az As I Fall operatőre csak virtuálisan voltak jelen a díjátadón.

A díjátadón több olyan esemény is volt, ami megadta a sajátos hangulatot. Ilyen volt például az, hogy az Életmű-díjat kapott Kende János, a beszédén kívül, mikor átvette Szabó Gábortól a díjat, lazán csak annyit mondott: „Köszi!” . A személyes kedvencem viszont egy másik jelenet volt. Ahogy azt az élő videóban is mondtuk, durva esőzést kaptunk a nyakunkba az ünnepség előtt. Valószínűleg ez a vihar kaphatta el Pálos Gergelyt is, a Dark Chamber operatőrét, akinek így rommá ázhatott a cipője és ezért végül egy papucsban volt kénytelen átvenni a díjat, amiről a beszédében meg is jegyezte, hogy váratlanul érte.

Persze a fesztivál díjátadójához filmek is kellettek, amikről szinte kivétel nélkül olvashattatok is. Jó, be kell valljuk, hogy a kísérleti filmek blokkot kénytelenek voltunk kihagyni, mert aznapra már sokkot kaptunk az előző alkotásoktól, ugyanis azok olyan szinten komorak voltak, hogy még most is lelki ápolásra szorulunk.

Miután megnéztük a filmeket mindig igyekeztünk a lehető leghamarabb írni is róluk. Sajnos a technika néha közbeszólt és picit hátráltatott minket, de a fesztivál szervezőinek ezúton is köszönjük a segítőkészségét és rugalmasságát. Komolyan kalapunkat emeljük előttük, ugyanis amint tudtak, egyből megoldást is nyújtottak nekünk, illetve minden váratlan kérdésünkre hajlandóak voltak válaszolni.

Így történhetett, hogy a majdnem csutkára merült laptopunkkal a diákzsűri termében kaptunk helyet, hiszen ott volt áramforrás. Ebből adódik egy másik aranyos történetünk. Sajtópasszal a nyakamban ültem a szobában, amikor éppen az utolsókat pötyögtem a Calibre kritikáján. A diákzsűri tagjai még a cikkem készültének az elején ült le mellettem álló asztalhoz. Szabadjára engedve magukat és a szájukat el is kezdték kidumálni a korábban általuk látott kísérleti filmeket. Majd mikor én végeztem, csuktam össze a laptopom és pakoltam el, meg is kérdeztem tőlük, hogy idézhetem-e őket szó szerint az összegző cikkben, mire ők kikerekedett szemekkel bámultak rám. Erre megmutattam nekik a passzom. A hatás nem is maradt el. Egyből változtattak a korábbi erős véleményeiken, engem pedig beépített ügynöknek könyveltek el. Természetesen csak egy jót röhögtünk, én pedig megígértem, hogy nem árulom el miket és miről mondtak. Nos, bocs srácok, de a sztori annyira jó volt, hogy bűn elhallgatni, de azt tényleg nem írtam le, hogy a Life of a Tree-től totál kiborultatok. Upsz! Még egyszer, bocs!

CsA: Érthető módon a szakmai zsűri is igyekezett humorral oldani a fáradtságos munkájuk, és a nehezebb témájú filmek okozta feszültséget. Ennek egy „ékes” bizonyítékát sikerült elcsípnünk, amikor az épület előtt levegőző zsűritagok közül az egyikőjük egy rövidfilm kapcsán azt találta mondani: „Én azt írtam a papíromra, hogy szörnyen szar.” A neves szakmai kör tagjai először tágra nyílt szemekkel néztek, majd felnevettek, és az egyikük csak annyit mondott „Köszönjük, ezt az alapos szakmai elemzés.” Természetesen meg kell hogy védjük a rövidfilmeket, és a meg nem nevezett zsűritagot. Elmondhatjuk, hogy a rövidfilmek magas színvonalat képviseltek, és a zsűri egyik tagja inkább viszonylatba helyezhette az említett és minősített alkotást a többihez képest.

A fesztivál négy napja alatt az életünk nem csupán filmekből és írásból állt. Szinte mindegyik vetítés után beszélgethettünk is az alkotókkal. Így tudhattuk meg, hogy például a Genezis talán legerősebb jelenetének a forgatásán, mikor kiirtották a roma családot, több színészt is keményen megviselt a meló, kivéve a gyerekszínészt, Csordás Milánt, aki úgy fogta fel, hogy egy Jackie Chan filmben van. A rendező meg is jegyezte, hogy Milán profizmusából még a felnőttek is tanulhatnak.

CsA: Nagyon hangulatos volt az első este záróprogramja, melyet az időjárás még megkímélt, és a Délvidék Ház belső kertjében bográcsozás, borozás mellett keveredtek a filmesek, a zsűritagok, a szervezők és a közönség. Bárki odasodródhatott Reisz Gáborhoz, vagy éppen Kende Jánoshoz és kötetlenül cseveghetett velük.

CsA: A beszélgetéseken túl még koncerteket is meglátogathattunk a fesztivál keretein belül. A Délvidék Házban megtartott Legát Tibor koncertre sajnos nagyon kevesen tudtak eljönni, amelynek az okai összeadódhattak: a hétköznap késői órája, a fesztivál látogatók fáradtsága, és a szakadó eső. Legát Tibor visszautaztatott minket a nyolcvanas évekbe. Akinek van emléke, vagy a legendákat mesélőktől hallott a budapesti Kassák Klubról, az ott érezhette magát, ahol rendőrök álltak az utcán, és megfigyelték az underground zenekarokat és közönségüket. Köztük a Legát Tibort a soraiban tudó Kézi Chopin együttest is. Legát Tibor a kis közönségnek is teljes odaadással és lelkesedéssel énekelt, zenélt.

A Sardinelli & His Majik Mufflers családias hangulatú fellépésén azt hiszem mindenki jól érezte magát, mely a szürreális feeling egyik fénypontja volt a fesztivál programban. Az éppen feltúrt, felújítás alatt álló, kietlen, éjjeli sötétségbe burkolózó Tisza-parti strand egyik épülete alá szorulva az eső miatt, időutazásban volt részünk a pszichedelikus zenét játszó Sardinelliék révén, akik egyszerre idézték meg a nyolcvanas évek magyarországi underground, és a hatvanas évek amerikai hippi világát. Kár, hogy nem volt jelen valamelyik jeles operatőr a kamerájával, mert azonnal összedobhatott volna egy remek alternatív rövidfilmet a koncertről, a szürreális miliőről és a közönségről.

Köszönjük tehát a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál szervezőinek, hogy részt vehettünk az eseményeken! Reméljük jövőre is találkozunk, a már felújított Belvárosi moziban, ahol a fesztivál visszatér eredeti otthonába.