Életutazások - I./22. rész - Corn & Soda

Életutazások – I./22. rész

Az Életutazások folytatásos regény 22. része következik.

Y az irodában

Y elrendezte a vendégszobát, majd magára hagyta a vendégpárt. Fáradt volt, gyorsan lezuhanyozott és lefeküdt. Félóra telhetett el, de még nem jött álom a szemére. Azt a fajta türelmetlenséget érezte a lelkében, amiről M és N beszélhettek. Az életében eddig felmerült helyzeteket igyekezett minél hamarabb értelmezni és gyorsan határozni. Általában nem érezte nehéznek azt, ha döntenie kellett, hozzászokott ahhoz, hogy könnyedén alkalmazkodjon a körülményekhez és az elvárásokhoz.
A változtatásra való vágy több napja dolgozott a lelkében, amihez egyszerre társult tanácstalanság és jóleső izgalom. Lenyugtatta magát: reggel bemegy dolgozni, teszi a dolgát és este újra ott lesz a pub-ban. Az elmúlt napokban erőteljes folyamat játszódott le a lelkében: kezdte kritikusan látni a jelenlegi életét és környezetét, megismerte M-et, N-nel újra régi lehet a barátságuk és jó volt W-vel beszélgetnie. Y végül arra gondolt, hogy nem kell sietnie semmivel, ezért megnyugodott, és percek múlva mély álomba zuhant.
Az ébresztő hangja verte ki az ágyából. Még annyi kedve sem volt elindulni a munkába, mint az előző reggel. Azzal biztatta magát, hogy ugyan muszáj dolgoznia, elvégeznie a ráváró feladatokat, mert kell a pénz, de szabad ember, tehát bármikor változtathat. Újra türelemre intette magát és arra gondolt, hogy milyen az, hogy este találkozik M-mel, a barátjával, N-nel és W-vel. Ezzel a tudattal indult el az irodaházba és töltött el egy újabb napot a munkahelyén. Nagyon örült annak, hogy semmi váratlan esemény nem történt. Minden átlagos volt: az érkezés, a közös kávézás a kollégákkal, a feladatok, az ebéd, a munkatársak viselkedése. Fél hatkor kezdett az induláshoz készülődni, amikor mellélépett az egyik munkatársa és megszólította: „Hová sietsz, Y? Hát nem együtt megyünk?” Y tekintete értetlenségről árulkodhatott, mert a munkatársa meglepve kérdezte: „Elfelejtetted a ma esti programot? Már napok óta tudjuk, ma pedig biztos kaptál emlékeztetőt az eseményről.” Y zavartan sütötte le a szemét. Rémlett neki egy üzenet, de meg sem nézte. A kollégája látva a tanácstalan tekintetett, felvilágosította Y-t: „Nem emlékszel Y? Ma lesz CC búcsú bulija. Tudod, egy hónapja mondott fel, ma volt utoljára. Megyünk a szokott helyünkre.” Y cégénél nagy volt a jövés-menés, kevesen ragadtak le akár egy évre is, ezért minden hónapra jutott két-három „búcsú party”, ami újabb ok volt az szokásos helyen való időtöltésre és az alkoholfogyasztásra. Y ezeket a kollégáit csak felületesen ismerte, mégis úgy kellett őket búcsúztatnia, mint valami régi jó barátot. Ha valamihez nem volt kedve, akkor egy újabb ilyen programhoz, ráadásul mindjárt indulnia kellett a várva várt találkozóra. Pár másodpercig végigfutottak az agyában azok a hazugság variációk, amelyekkel fel tudná menteni magát a program alól, de aztán önkéntelenül jöttek a szavak: „Ne haragudj, de nekem semmi kedvem ehhez a programhoz. CC-vel nincs semmi bajom, de alig-alig ismertem meg az elmúlt három hónapban, ezért nem köt hozzá semmi. Nem érzem úgy, hogy nekem búcsúztatnom kellene őt a szabadidőmben. A munkatársakkal pedig egész nap együtt vagyok, este már másra vágyom. Van már programom, a barátaimmal akarom tölteni az estét. Érezzétek jól magatokat.” A kollégája tágra nyílt szemmel nézett Y-ra, nem tudott hirtelen semmit mondani az őszinte szavakra, majd zavartan megszólalt: „Jól van Y, ahogy gondolod. Érezd te is jól magad. Holnap reggel újra itt. Szia.” – köszönt el, majd visszasietett az asztalához, a monitorjára szegezte a tekintetét és írni kezdett.
Y megkönnyebbülve lépett ki az irodaházból és jókedvűen, sietős léptekkel elindult a pub felé.

Csizmadia Attila

Ez is tetszeni fog...