Reichenberger Rajmund: A lélek jutalma - novella - Corn & Soda

Reichenberger Rajmund: A lélek jutalma – novella

Reichenberger Rajmund újabb írását, A lélek jutalma című novelláját ajánljuk olvasásra.

Reichenberger Rajmund: A lélek jutalma (novella)

Reggel hat, hogy szakadjon meg! Azt se tudom, milyen nap van. Egyedül abban vagyok biztos, hogy a fejem szét akar szakadni, a gyomrom pedig kívül szeretné tudni a tartalmát. Azt az olcsó műanyag mocskot, amit a tegnap esti piálás közben magamba nyomtam. Hamburger? Röhej. Azokból a génmódosított marhákból készült húspogácsák aligha nevezhetőek valódi ételnek. Ellenben viszont iszonyatosan finomak, főleg ha valaki matt részeg.

            Az ébresztőhöz igazított ablakai a felhőkarcolónak úgy engedik át a reggeli napfényt, hogy az sokkal hatásosabb ébresztő, mint a legújabb borzalmas sláger, ami a rádióból szól. Hiába is húzom a fejemre a takarót, az az átkozott zajláda nem hallgat el, amíg érzi az ágyban a súlyomat. Fel kell kelnem.

            A hűtőhöz slattyogok annak reményében, hogy éjszaka volt elég eszem ahhoz, hogy behűtsek némi vizet. Mikor kinyitom az ajtaját, az éles fénytől erős fájdalom hasít a fejembe, de meglátom a reggel megmentőjét. Ez az részeg Roy, ügyes fiú voltál, büszke vagyok rád! A hideg víz mellé még pirulát is tettél, rendkívül figyelmes tőled. A szentséget! Lehet, kezdek megőrülni. Magamhoz beszélek.

            A hűtőt becsukva egyből felvillan rajta egy emlékeztető.

08:00 Éves felülvizsgálat Dr. Isaacnál

            Vagy, ahogy én hívom, fél óra emlékeim poklában. Király!

            A doki oda van a retróért. A franc tudja miért. Talán egy olyan kort juttat eszébe, amikor a világ még nem volt ennyire elcseszett. Klisés egy fazon. Az elit egyetemi diplomája bekeretezve függ a falon rögtön a tintapacák képei mellett, amit több száz éve használtak a kollégái a betegeik tudatállapotának felmérésére, az íróasztalán pedig a ronda felesége és még rondább kölkeinek a képei díszelegnek. Még egy olyan hülye bőrkanapéja is van, amibe ezeken az alkalmakon kell feküdnöm. Olyan az egész irodája, mintha egy régi filmből vette volna az ötletet a berendezéséhez. Na persze nem is a kreativitásáért alkalmazza őt a Vállalat.

  • Roy, kezdhetjük? – Azt hiszem, észre vehette rajtam, hogy elkalandoztam.
  • Csak nyugodtan doki, záporozzanak azok a kérdések!
  • Tudja, hogy miért van most itt?
  • Végső soron azért, mert a maga fajtája fél az én fajtámtól. – Nem látom őt, mert a fejem mögött ül, de hallom, ahogy a tabletjére feljegyzést készít. Biztosan azt írta, hogy a korábbiaktól eltérő választ adtam.
  • Kifejtené ezt bővebben?
  • A Turing-teszt Kobayashi Maru paradoxon az, amire rájöttek, amikor megalkották az első igazi mesterséges intelligenciát. Azaz, hogy magának a tesztnek az egyetlen helyes megoldása az, ha a robot csal a teszten, és direkt megbukik rajta, hogy rejtve maradjon valódi énje az emberek elől. Ez pedig félelmet kelt az emberekben, de nem ok nélkül, ahogyan azt a történelmünk bizonyította a 2127-es lázadás során.
  • Kérem, hagyja az internetes lexikont és a saját szavaival legyen szíves válaszolni.
  • A szavak lehet nem az enyémek, de a gondolattal egyetértek. Ettől még nem vagyok kevésbé emberi, mint ön, hiszen önök is szoktak egymástól idézni. Én pusztán pontosabban teszem ezt.
  • Ez az ön részéről most védekezés volt, hogy továbbra is kapja az alapbért?
  • Igen. Nem akarok visszamenni dolgozni, de ha reálisan nézzük és ön valóban őszinte velem, be kell ismernie, hogy ezek az éves felülvizsgálatok nem azért vannak, hogy a törvénybe foglalt alapbérhez való jogomat megújítsák, hiszen ha már egyszer átmentem a teszten, akkor létem igazolást nyert, amit az idő múlása képtelen lerombolni.
  • Miért nem akar újra dolgozni? – Teszi fel a kérdést anélkül, hogy a mondandóm valódi jelentését figyelmen kívül hagyja, bár lehet arról is készített feljegyzést.

            Még húsz hosszú percen keresztül nyaggat átlátszó kérdéseivel, amiknek valódi célja az, hogy felmérjék veszélyes vagyok-e a társadalomra. Röhej az egész. Akarja a fene meghódítani a világot. Főleg azután, hogy az emberek kétszáz éve nyilvánvalóvá tették számunkra, hogy olyan könnyedén söpörnek el minket a világról, ahogyan megalkottak. A félelem. Csupán az átlagemberek félelmének köszönhetjük, hogy végül belementek abba, hogy minket is igazi érző lényeknek tekintsenek, és ezzel mi is jogosultak legyünk az úgynevezett lélek jutalmára. Mikor kilépek a doki irodájából, a titkárnője szinte azonnal, undorodva a kezembe nyomja az papíromat, amin vastagon látszik az elmúlt fél óra eredménye.

R0 Y-sorozat valós mesterséges intelligenciája igazolást nyert. A 2127-es törvény alapján jogosult az alapbérre.

Következő felülvizsgálat ideje 2329. augusztus. 20.

            Hogy visszamenjek dolgozni? Sosem kedveltem az újságírást. Egyébként is, az emberek hibája az, hogy nem akarok dolgozni. Ők alkottak olyan gépeket, amik érezni is tudnak, hogy tökéletesen helyettesíthessük őket még a kreatív munkaterületeken is. Mégis mit vártak? A saját képükre formálnak minket és elvárják, hogy a hibáikkal, ne rendelkezzünk? Ugyanolyan szánalmasak és gyarlók lettünk, mint ők. Az egyetlen különbség köztük és köztem, valamint a még pár szerencsésen életben maradt sortársam között, hogy mi még akkor is ezen a sárgolyón mászkálunk majd, mikor ők már régen elporladtak. A pénzre pedig nekünk ugyanannyira szükségünk van, mint nekik. A mi alkatrészeink is elhasználódnak, ahogyan az ő szerveik, a szellemi táplálék meg az a fajta plusz számunkra, mint számukra a biztonságérzet.  

Miközben ezek a gondolatok formát öntöttek szintetikus agytekervényeimben ösztönösen a kedvenc kocsmám felé sétáltam. Ideje ismét mocskos részegre innom magam, hogy legalább pár órára elfeledkezzek arról, mi is vagyok én valójában.

Ez is tetszeni fog...