1. kihívás: The Maze Runner-trilógia

Szerkesztőségünk vállalkozott 2015 olvasási kihívásának teljesítésére, melynek első cikke a lista 32. pontja lesz, azaz egy trilógia. Én a The Maze Runnert választottam James Dashner tollából. A trilógia első kötete 2009-ben jelent meg The Maze Runner címmel, amit 2010-ben a The Scorch Trials, majd 2011-ben a The Death Cure követett. A trilógiához Dashner 2012-ben kiadott egy prequelt The Kill Order címmel, amit még egy fog követni, a The Fever Code, 2016-ban.

A trilógia a mostanában egyre inkább felkapott young adult posztapokaliptikus témához tartozik, én a The Hunger Games rajongójaként kezdtem el olvasni, aztán nem tudtam letenni. A történet főhőse Thomas, aki egy csapat fiúval küzd, hogy visszatérhessen a normális életéhez, amire még csak nem is emlékszik. Az első kötet, a The Maze Runner egy tisztáson játszódik, melyet egy hatalmas fal és egy útvesztő vesz körül. Negyven fiút zártak be ide, akik hetente ellátmányt, havonta egyszer pedig egy zöldfülűt kapnak, de fogalmuk sincs róla, hogy kik az alkotók és miért ítélték őket erre a sorsra. A csavar az, hogy éjszakára a tisztás falai bezáródnak, az útvesztőben pedig félig gép félig állat szörnyetegek kóborolnak áldozataikra várva. Mikor Thomas megérkezik ide, csak a keresztnevére emlékszik, de azt biztosan érzi,  hogy futóvá kell válnia, aki minden egyes nap rója az útvesztőt a kiutat keresve. Egy nap a lift egy lányt hoz, kezében egy cetlivel, miszerint ő az utolsó, nincs tovább. Nem sokkal később a falak sem zárnak be éjszakára, így muszáj megoldást találniuk, hiszen a szörnyetegek minden éjjel elragadnak egy fiút a csapatból.

Az alaptörténet elborzaszt, talán drámaibb, mint a The Hunger Games volt. A könyvek nem csak a történet szintjén, de filozófiai szinten is meghökkentőek, hiszen egy csapat tudós tizenéveseket gyilkol annak reményében, hogy ellenszert találjanak egy halálos fertőző betegségre a fiúk agyi működésének mintái alapján. Dashner karakterei részletekig kidolgozottak, azonnal szimpátiát érzünk a irántuk. Ami viszont érdekes az az, hogy Theresa iránt annyira nem, tehát Dashner képes volt elérni az olvasóban azt, hogy kételkedjen a lányban, aminek az utolsó kötetben meg is lesz az eredménye.

A második kötet, a The Scorch Trials más helyszínen játszódik, ekkorra kijutnak az útvesztőből, de viszontagságaik nem érnek véget. A készítők felfedik magukat és a megváltást ígérik a fiúknak annak fejében, hogy teljesítik a követekező kísérletet. A könyv lapról lapra egyre sötétebbé, a fiúk sorsa pedig egyre kilátástalanabbá válik. A karakterek jellemfejlődése egészen elképesztő, Dashner óriásit alkotott a második kötetben, bár nem hittem volna, hogy az elsőt bármivel meg lehet még fejelni.

A harmadik kötet, a The Death Cure eltér az eddigiektől, a kísérleteknek vége, a kegyetlenségnek viszont továbbra sincs, nincs más kiút, mint fellázadni és kitörni a rabláncaikból. Az alkotókban Dashner leírása alapján semmilyen kegyelem sincs, agyonkínozzák Thomas-t és barátait, akiknek száma ekkorra már nagyon megcsappan. A történet még itt is képes volt magával ragadni, ellentétben a The Hunger Games harmadik kötetével, ami elcsépelt volt és erőltetett, itt Dashner végig megőrizte azt az őrületes feszültséget, ami még hajnali kettőkor is ott tartott a könyv mellett. A történet itt már a normális civilizációban játszódik, a fiúk kijutottak a második kötet halott városából és a kevés megmaradt létező közösség felé veszik az útjukat annak reményében, hogy elmenekülhetnek az alkotók elől. Nagyon fontos szálak vannak a sztoriban, melyeket az író képes volt egészen a harmadik kötetig húzni, ilyen például a W.I.C.K.E.D. vizsgálati módszerének megfejtése, valamint a Flare, a vírus eredetének és lényegének leírása. Az elejétől tudjuk, hogy a napkitörések elégették a Föld nagy részét, ami eredményeként egy gyilkos vírus kiszabadult, azonban mint a legtöbb könyvben, itt is megtaláljuk a fő hibát. A lényeg maradt ki. Azt tudjuk, hogy a fiúkat különböző ingerekkel bombázzák a kísérletek során annak érdekében, hogy kinyerhessék cselekvéseik mintáit, azonban Dashner elfelejtette elmagyarázni, hogy a W.I.C.K.E.D. honnan gondolta, hogy ez segíteni fog a vírus ellenszerének megfejtésében, a hogyanról nem is beszélve. Ez egy óriási hiányosság és hatalmas űrt hagyott bennem. A prequelt még nem olvastam el, mert az első három kötethez képest nagyon unalmasnak találtam, illetve miután már így megszoktam Thomas-t és a többieket, nehéz volt a történetet más főszereplőkkel tovább olvasnom, tulajdonképpen elölről. A viszonylagos happy end itt is megvolt, persze azok után, hogy ennyi szörnyűségen mentek keresztül, csoda, ha az ép eszüket meg tudták őrizni. Egy szó mint ezer, Dashner könyvei maradandók, sokkolók és ámulatba ejtők, szívből ajánlom azoknak, akik szeretik a műfajt.

A könyv első kötetét egyébként már megfilmesítették, 2014-ben került mozikba, idén pedig a második kötetet láthatjuk majd. A film hozta a könyv hangulatát, és bár sok alapvető elem hiányzott belőle, megéri megnézni.