Wayward Pines – évadkritika

A Wayward Pinesról eddig nem írtunk, ami tekintve, hogy milyen volt a sorozat igen nagy hiba. Ezt pótolandó íme ez az évadkritika. Kattintás után durván spoileres írást olvashattok.

Blake Crouch regénytrilógiájának első részét vitték képernyőre. Magyarul a regény Az utolsó város címen látott napvilágot, a tévébe már eredeti angol címmel került, azaz Wayward Pines.

Sokan hasonlították a Twin Peaks-hez, sőt néhányan még a Losthoz is. Nem véletlenül, mert tényleg vannak hasonlóságok, ám szerencsére nem ezeknek sorozatoknak a népszerűségét meglovagoló témáról van szó.

A történet valóban hasonlóan indul mint a mostanában rebootoló Twin Peaks, annyi különbséggel, hogy itt nem FBI ügynök, hanem a Titkosszolgálat egy ügynöke nyomoz. Ethan Bruk nyomozó két eltűnt ügynöktársa ügyének kapcsán kerül az idilli kisvárosba, ahol a rejtélyek egymást érik. Egyik társa már halott és igen hamar kiderül, hogy a haláláért a helyi seriff a felelős, sőt az egész város szeme láttára vágta el a torkát, míg a másik társa úgy tesz mintha egy teljesen más ember lenne. A város nagyon furcsa, titkos társaságot, összeesküvéseket sejtünk a háttérben, és a misztikumoktól felcsigázott néző hajlamos darálásba fulladni, vagy a körmét rágta addig, amíg a következő rész kijött. Ám ennek az írók sajnos viszonylag hamar véget vetettek, mert már az évad közepén ellőtték a nagy csavart, és ezzel minden felmerült kérdésünkre választ is kaptunk. (Akik az idősíkban elvesztek, azoknak jobban oda kellett volna figyelni a magyarázatra. ti olvassatok tovább és mindent megfogtok érteni.)

Szerencsére ez a csavar akkorát ütött, hogy maradtunk az évad végig. Ugyanis a történet szerint az általunk ismert világ már rég nem létezik. Eljött az apokalipszis, és csak azok a szerencsések élték túl, akiket egy őrült tudós hibernált. Ezeket a hibernáltakat ébresztik fel egymás után, illetve kis csoportokban. Ez pedig nem más mint a magyarázat az idősíkokra. Egy ember azért emlékezik úgy hogy ő már 12 éve él ott, mert 12 éve ébresztették fel, míg az akinek ’99-ben volt a balesete azért emlékezik úgy, hogy csak pár hónapja van ott, mert csak pár hónapja ébresztették fel. A magyarázat arra, hogy a tudóst miért láthattuk a titkosszolgálat ügynökével beszélgetni roppant egyszerű, ő még akkor nem hibernálta saját magát.

Ez volt az a pont, ahogyan azt már korábban is mondtam, ahol minden misztikumot megöltek, cserébe viszont kaptunk egy elég feszült és pörgős krimit, ahol a titkot már ismerő ex-titkosszolgálati nyomózónak, aki hála annak, hogy kinyírta az előző seriffet ő lett az új helyi rendfenntartó erő, azzal kellett megbirkózni, hogy a törékeny álcát fenntartsa és így védje meg a város lakóit, az áramos kerítésen túl élő szörnyektől. Viszont ez a vonal sem tartott ki pár epizódnál tovább, így a sorozat utolsó része sci-fi krimi helyett már-már egy ijesztgetős horrorba csapott át.

Értékelés: az, hogy a sorozat váltogatta a stílusait egyszerre pozitív és negatív is. Elnyújthatták volna a misztikus részeket, de ezzel egy idő után unalmassá és kiszámíthatóvá vált volna a történet. Így a csavarok általi műfajváltások váltak a megoldássá, ami, talán azért mert nem  túl megszokott, némi negatív érzést kelthetett a nézőkben. Összességében nem mondanám ezt rossz húzásnak, sőt, számomra még üdítő is volt. Amennyiben figyelmesen nézte az ember, úgy egy érthető, izgalmas, misztikus, krimi horrort nézhetett végig az ember. Szóval adnék is neki 80 pontot a 100-ból. 20 pontot azért veszített, mert néhány karakter, mint az őrült tudós motivációja, nem volt elég világos és az a magyarázat, hogy egyszerűen őrült nem túl elegáns, plusz a nyomozó fia egy halál idegesítő karakter volt.

IMDb: 8.0/10

MAFAB: 86%