Genéziusz Színház – Interjú egy fiatal társulattal

A Genéziusz Színház tagjai fiatalok, lelkesek és úgy nyomatják a színművészetet, hogy azt még a fiatalok is megértik, mert a társulat vezetőjét idézve: „…a színház nem egy börtön, ahol őrültek koponyákkal kapálóznak, olyan nyelven, amit nem értenek,…”. Arra gondoltunk kaptok egy tágabb képet arról, milyen is ma Magyarországon a színház és ennek része a Genéziuszhoz hasonló kisebb társulatok is. Íme tehát egy interjú velük.

Kezdetnek beszélj kérlek egy kicsit magatokról, a társulatról! Rövid idő alatt nagy sikereket értetek el a nézők körében, gondolom hatalmas munka van mögötte. Hogyan, milyen feltételek, erőfeszítések árán sikerült eljutni az ötlettől a megvalósításig?

A Genéziusz Színház társulata 2011-ben alakult, akkor még Impro Társulat néven. A következő évadban választottuk a Genéziusz Színház nevet, főként, mert a legtöbbször improvizációs színházként azonosítottak minket. Erről persze szó sincs. A csapatot annak idején a szegedi színi tanodában végzett csoporttársaimmal alapítottuk, később pedig meghallgatás útján kerültek be egyetemisták is. Így egy vegyes, ám annál értékesebb csapat jött össze. A sikereket nagyon nehéz behatárolni. Az esetek többségében jók a visszhangok, és ez hatalmas ösztönzés, hogy jó felé haladunk. Fontosnak tartom a darabválasztást. Ha ismert a szerző és/vagy a darab, az már fél siker. Ha egyik sem az, akkor a téma legyen aktuális, vagy a műfaj legyen kedvelt. Ez rengeteg munka és nehéz is, hiszen sokféle nézőpontot kell mérlegelni. Többek között a lehetőségeinket is.

Milyennek ítéled meg a most lezárt évadot? Milyen visszhangot kaptak a színre vitt darabok?

Nehezen indult évadot kezdtünk idén is, hiszen tavaly bezárt a Zero Art Cafe, ami otthont adott az előadásainknak. Kísérleteztünk sok helyszínnel, főként a Petőfi-telepi Művelődési Házzal, illetve a dorozsmai Művelődési Házzal, ahová a nagyobb előadásainkat (Tévedések összjátéka, Charley nénje, Csillag az éjszakában) játszottuk. De mentünk messzebbre is. Algyőn például hosszabb távú tervekről is szó esett, Nyárlőrincen pedig hatalmas tömeg előtt játszottunk a falukarácsonyon. Mindemellett azonban itt volt a nagyobb kérdés. Van-e helyünk? Tudunk-e hova „hazatérni”? Közben elkezdtük próbálni az ELEFÁNT/embert, amit annak idején a Szegedi Pinceszínházba szántam. Így kerültünk vissza a pincébe. Játszottunk ott Tévedések összjátékát, Mumust, és ELEFÁNT/embert is. Utóbbi előadásra már egy héttel a bemutató előtt minden jegy elkelt. Az ELEFÁNT/ember komplex darab. Szín- árny-, báb-, táncjáték, rengeteg horror elemmel ötvözve. Hecendorfer Tímea jelmezei és B Juhász Péter díszlete egy különös univerzumot teremt a színpadra. Egyben félelmetes és elemelt. Mégis, az egész nagyon reális és aktuális.

Mik a tervek a következő évadra vonatkozóan? Milyen darabokat fogtok színpadra állítani?

Június van, de még nincs végleges tervünk. Ezzel nincs baj, hiszen a nyári hónapok munkája szülik meg ezeket. Terveinkben van olyan darab, ahol végre a lányok is nagyobb szerepet kapnak, illetve szeretnénk egy horror adaptációt is. Ezek még egyeztetés alatt állnak, játszóhely, jogdíj és egyéb tervezés miatt. Ami eddig biztos, Kőhalmi Ildikó, Magánlabirintus című kötetének lesz egy színpadi adaptációja, de ennek is még csak az előkészületeinél tartunk.

Miért pont ezeket a darabokat szeretnétek színre vinni? Milyen témák inspirálnak titeket?

Változó. Fiatalok vagyunk, így szinte bármihez nyúlhatunk, ami foglalkoztat. Kell is.

Mik a hosszú távú tervek?

Önfenntartó társulat vagyunk, így erről nehéz beszélni. Terveink vannak, de támogatás és segítség nélkül mindent nehéz előteremteni. Nem nekünk terem itt babér. De ez globális probléma. Stephen King szerint az élet nem a művészet táptalaja. Fordítva működik. Ez az, amit nem ismernek fel. Nem azért csinálunk színházat, mert az menő, hanem azért, mert emberekként vannak érzéseink és gondolataink, és ezzel kifejezhetjük azokat.

Játszottatok már a Szegedi Pinceszínházban és a Zero Art Caféban is. A következő évadot hol fogjátok tölteni?

Valószínűleg a bázis Szegedi Pinceszínházban lesz továbbra is. A nagyobb előadásainknak pedig keressük a helyet. Nem sok lehetőség van, pedig nagyvárosként azt gondolnánk, hogy ez könnyű helyzet, de nem az. A legtöbb hely nem foglalkozik a szegedi független színjátszással, és vagy irreális bérleti díjat kér, vagy egész egyszerűen több megkeresésre sem reagál.

A nyárra mik a tervek? Részt vesztek-e fesztiválokon, színházi találkozókon?

Júniusban jártunk Vasváron az A Halál meg a Többiek, avagy a Szörnyek már a Spájzban vannak című előadással. A nézők jól fogadták a darabot, és a zsűri is dicsérte.

Leszenek-e új tagok a társulatban, illetve milyen vendégszereplőket vártok a következő évadban?

Nem terveztünk előre tagfelvételt, marad a kialakult társulat. Ettől függetlenül, ha valaki bekopog az ajtón, még nem dobjuk ki. 🙂

Mi a véleményetek a közösségi média erejéről? Szerintetek a Facebook viszi színházba az embereket, vagy inkább egy szépen megtervezett plakát, amivel a városban sétálva találkoznak?

Valójában már egyik sem, és mégis mindkettő. Valamikor jól működött, ma már immunissá váltak az emberek a facebook reklámokra. A jól megszerkesztett plakátokat sem nézik annyian. Persze, a plakát fontos a közösségi médiában is. A képes posztok többsége figyelemfelkeltőbb. Hozzászoktunk, hogy az előadásainkhoz előzetest forgassunk, de gyakran csinálunk nyereményjátékot is. A legnagyobb ereje azonban még mindig a szóbeli reklámnak van. Ezt nem tudja megkerülni a média. Éppen ezért, arra biztatjuk a nézőinket, hogy osszák meg ismerőseikkel is az előadásaink hírét, ha jó, ha rossz tapasztalattal távoztak.

Mit gondoltok a fiatalok színházba járási szokásairól? Hogyan, s mivel lehet becsalogatni őket? Szerintetek a fiatalok tisztelik-e még a színházművészetet?

Akik önszántukból ülnek be egy előadásra, igen. Akit kényszerből ültetnek be, azok nem feltétlenül. De így van ez rendjén. Szeretem magam megválogatni, hogy mit nézzek meg és hogy mit olvassak el. Előnyben részesítem a kortárs drámákat. Közelebb áll a fiatalokhoz, a problémáikhoz. Meg kell találni a hidat a fiatal korosztály és a drámajátszás között. Amíg nem érzik azt, hogy a színház nem egy börtön, ahol őrültek koponyákkal kapálóznak, olyan nyelven, amit nem értenek, hanem egy olyan hely, ahol hozzá is szólnak és értük is felemelik a hangot, nem csikarható ki tisztelet. A mai embereket újra be kell szoktatni a színházba. Utána már értékelni fogják Shakespeare-t is.

Köszönöm szépen az interjút!