Marvel’s Daredevil – 1. évad

„Murdockok vagyunk, rengeteg ütést kapunk, de sose adjuk fel!”

Nem hiszem, hogy bárki is számított ekkora elsöprő sikerre az új Marvel sorozattal kapcsolatban, de óriási népszerűségnem örvend a Marvel’s Daredevil. A sorozat pilotja szinte tökéletesre sikeredet, és a folytatással se laposodott el a sztori.
Miután egy hétvégi maratoni menet alatt végignéztem a Daredevilt, hagytam magamnak egy napot, hogy végiggondoljam, mit is írjak róla, hogy mindenkinek megjöjjön hozzá a kedve.
Azért olyan különleges, és sokak szerint – köztük szerintem is – az egyik legjobb képregényből készült sorozat, mert benne van minden, amitől egy Marvel film jó, de közben abban a sötét hangulatban tocsog, amitől a DC filmek és sorozatok olyan sikeresek, amilyenek. A készítők tudták, mit csinálnak, amikor a két konkurens cég legerősebb attribútumait belegyúrtűk ebbe a sorozatba.
A folytatásban mélyebbre ástunk Matt Murdock gyerekkorában, megtudtuk, hogy a dicsőség oltárán halt meg az apja, és hogy feláldozta magát a fia érdekében. A sorozat megengedheti magának, hogy kicsit lassabban bontsa ki a történeteket, és ne csak a fő, de a mellékszereplőket is bemutassa részletesebben. Ezt is mesterien csinálják a sorozat készítői, ügyelnek az arányokra, így nem lesz unalmas az epizód. Láthatjuk, ahogy a fiatal Matt lépésről lépésre leküzdi a vakságal járó hátrányokat, és lassan megtanulja kezelni a szuperhallást, és előnnyé kovácsolja. Később pedig az egész kiképzést végignézhetjük, ahogy egy vak mester megtanítja harcolni.
A mellékszereplők megkapják saját idejüket a sorozatban, nem csak Matt körül forog a világ, sőt, néha egészen megfeletkeznek róla.
Rosairo Dawson is debütált, aki egy nővért alakít, Clare-t aki rendbehozza az állarcos igazságosztót egy – magd később több – rosszul sikerült akció után. Karen mellett el is kélt egy erősebb női karakter, csak azt sajnáltam, hogy egy időre eltűnt, aztán csak annyi időre tért vissza, hogy kijelentse, hogy lelép a városból. Egy minimális romantika azért elfért volna a sorozatban.
De miről is beszélek, hisz volt romantika, csak éppen nem a jó oldalon. A főgonoszt, Wilson Fisket is sikerült olyanná alakítaniuk, hogy az ember ne tudja utálni. Kapott egy megható háttérsztorit, kifinomult ízlést, és még hősszerelmes státuszt is. Teljesen egyedülálló az eddigi főgonoszok között, mert bár sajnálatra méltó, van valami benne, amitől nem lesz olyan szimpatikus, mint mondjuk Loki a Thor filmekben vagy a Bosszúállókban. Nagyon sokat foglalkoztak vele, nagyon tetszett a fal, és a „Nyúl a hóviharban” kép párhuzam, és tetszett, hogy nem volt pillanat, hogy Vincent D’Onofrio elfelejtett volna frusztrált és zavarodott lenni. Lassan kezdem azt hinni, hogy a Marvel filmekben nagyobb dicsőség egy gonosz szerepét elnyerni, mint a főhősét, mert sokkal emlékezetesebb alakítások.
Persze ezzel nem akarom leszülni Charlie Cox alakítását, óriási pozitív csalódás volt számomra. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem repestem az örömtől, amikor megkapta a szerepet, de tökéletes döntés volt.
A többi sötét oldalt képviselő szereplő is eltörpült Fisk alakítása mellett, de mindenki megkapta a háttérsztoriját, és végre az oroszok érthető orosz nyelven beszéltek, nem valami angol fontikával kimondott izét motyognak, amit egy oroszul bezsélő tuti nem ért meg.
Elden Hensen (Foggy) és Deborah Ann Woll (Karen) is remek, nem lopják el a rivaldafényt, de mellékszereplőnek tökéletesek. Ne feledkezzünk meg az öreg, igazságot kereső újságíróról a Vondie Curtis Hall által alakított Ben Urichről se.
A második rész csúcspontja minden kétséget kizáróan a harcjelenet volt. A sötét tónusú, ökölharcot már megszokhattuk az Arrowból, viszont volt valami újítás, amivel a készítők nagyot kockáztattak. Lassítottak a dinamikán egy álló kamerával, amitől nem megszokott, lassabb, nehézkesebb lett a harcjelenet. Ezzel sikeresen kiemelték Daredevil szenvedését, amit egy kis csetlés-botlással fűszereztek. Ha lehet valósághű jelenetről beszélni egy vak, szuperhallással rendelkező szuperhős esetében, akkor ez pont az a jelenet, amit felhoznék példaként. Nekem ez a jelenet volt eddig az év egyik legjobban megkomponált jelenete mind filmben, mind sorozatban.
Számomra pont emiatt a badass jelenet miatt volt kicsit lapos a végső összecsapás Fisk vs Daredevil között, mert ezt a jelenetet nem lehetett felülmúlni, még úgy sem, hogy egészen az utolsó jelenetekig húzták, hogy Daredevil végre rendes jelmezt kapjon.
Akkor egy kicsit a jelmezről. Egészen a nyakáig nincs vele semmi gond, kifejezetten kényelmesnek és hordhatónak tűnik sok szuperhósjelmezzel ellentétben, nincsenek rajta mellbimbók, ami mindíg előny, de a maszk valahogy nem stimmel. Kicsit olyan, mintha nagy lenne rá, vagy éppen kicsi, és túl előrecsúszott volna a fején. Értem én, hogy nem lát, nincs szüksége kukucskálóra, de akkor is, van az egész maszkban valami, amin javítani kéne.
Hiába van a sorozatnak végig baljós és sötét árnyalata, a szereplők gyakran elviccelik a dolgokat, és nagyon tetszett, hogy a 2003-as filmmel ellentétben nem sajnáltatták túl Matthew Murdockot. Bőven elég, hogy néhány rész végére egy mozgó húscafat volt, nem kellett a túldramatizált lakás, a vizeskabin és társai.
Most már csak egy dolgunk van, várni a második évadra, és reménykedbi, hogy kicsit hosszabb lesz, és nem zavarják le egy nap alatt, mivel ekkora siker után őrültek lennének nem folytatni.

IMDB: 9,2

MAFAB: 91

Értékelés: 97/100