Blackphoenix 
Az Egy egyszerű szemöldökráncolás címadó gesztusát rengetegféle jelentéssel felruházhatjuk a haragtól a nemtörődömségen át a töprengésig. Ged Marlon igazán polgárpukkasztó módon semmiféle nagy horderejű, nézőcsalogató témát nem nem választott a darabjának, csupán ilyen jelentéktelen apróságokkal szöszmötöl. A sok kicsi, laikusok számára semmitmondó momentumokból azonban összeáll az olvasó próbától a színházi premierig tartó folyamat. Ami pedig egyáltalán nem simul össze olyan könnyedén, mint azt elsőre gondolnánk.
A díszlet és a jelmezek minimálisak, a színészeknek sallangok nélkül kell megmutatniuk magukat. Pontosabban a színész, a rendező és a forgatókönyvíró motivációit, küzdelmeit és félelmeit, amelyek hajtják és gátolják őket egy-egy színdarab megszületésének során. A színészt, aki még soha életében nem játszott Claude-ot, és végig lázadozik, amiért ilyen nehéz szerepet osztottak rá, Varju Kálmán kelti életre. Dominique-ot, a forgatókönyvírót, aki súlyos hisztiket vág le, ha a legkisebb önkényes módosítás is esik gyermekeként szeretett szövegkönyvén, Telekes Péter jeleníti meg a színpadon. Renéet, a rendezőnőt, aki keményen igyekszik, hogy belátható időn belül megszülessen a darab, a színész és a forgatókönyvíró allűrjei pedig időnként kiidegelik, Hegyi Barbara formálja meg.
Három szereplő, akiknek nem egy-egy karaktert, hanem egy-egy olyan tipikus attitűdöt kell eljátszaniuk, amely bármelyik színházi társulatban megtalálható. A három nézőpont megjelenítése nagyszerűen sikerült: mindegyik színész hihetetlen átéléssel bizonygatja a saját igazát. Sőt, ennél még többet is tesznek: rendkívül szórakoztató görbe tükrön keresztül láttatják a sztárallűröket, amelyeket a művészek produkálnak az olyan pillanatokban, amikor az egójuk fontosabbá válik számukra a közös sikernél.
További kulcsfontosságú fogalom a színdarabban az intimitás. Miközben a stáb tagjai megvívják egymással az egóharcaikat, óhatatlanul is megismerik egymás gyenge és esendő oldalát, és megmutatják ezt a nézőnek is. Ahogyan azt is, hogy az alkotási folyamat végén mindennek ellenére képesek együtt örülni a közös eredménynek. A családiasság érzését felerősíti a darab „kis költségvetésűsége”; a kevés szereplőnek és a kis térigénynek köszönhetően a legmeghittebb zugok a legalkalmasabbak rá, hogy az Egy egyszerű szemöldökráncolást színpadra állítsák.
Ged Marlon igazán szórakoztató komédiát alkotott, amely minden erőltetettség nélkül, saját témájából fakadóan képes arra, hogy humoros legyen. A remek színészi játék pedig még inkább felerősíti az egyszerű és nagyszerű darab témáját. Mindenkinek javaslom az Egy egyszerű szemöldökráncolást, aki szeretne egy jót nevetni, de különösen azoknak, akik maguk is színészi ambíciókat dédelgetnek.
