A királynő csak színpadon az igazi: Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody, 2018-kritika - Corn & Soda

A királynő csak színpadon az igazi: Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody, 2018-kritika

 

Fórum Hungary

Keményvonalas Queen rajongóként számomra a Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody, 2018) az év leginkább várt filmjét jelentette. Hogy megugrotta-e ezt az általam igen magasra tett lécet, azt mindenképpen aspektusaiban kell vizsgálni. Annál is inkább, mivel Singer-Fletcher páros legalább olyan komplex alkotást hozott tető alá, mint amilyen a zenetörténelem egyik legmeghatározóbb formációja volt.

A Bohém rapszódia ott követte el a legnagyobb hibát, hogy nem igazán tudta, mit is kíván prezentálni. Előzetesen a Queent, mint zenekart helyezte előtérbe, s kezdetben ezen a vonalon is haladt, majd átcsapott egy életrajzi játékfilmbe. Ez ugyanakkor még nem rejtene magában problémát, – hisz a zenekart sok esetben a frontemberrel azonosítják, – azonban elkövette azt az alapvető hibát, hogy idealizált. Egy olyan extravagáns, provokatív, minden szabályt áthágó nagybetűs művésznek, mint Mercury végig a szalonképes arcát mutatták. Ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt az együttes gitárosának, illetve dobosának, Brian Maynek és Roger Taylornak, akik producerként nem adtak túl nagy szabadságot az írónak, ezzel hamis képet mutatva mindarról, ami valójában Mercury volt. Anthony McCarten forgatókönyvíró gyakran esik a demagógia csapdájába, olyan skatulyaszerepre kárhoztatva a művészt, mely a legtávolabb állt tőle. A homoszexualitás és a külső befolyásolás áldozataként ábrázolja Mercuryt, ami az egész történet hitelességét ássa alá.

Fórum Hungary

Nem szükséges negatív szerepben feltűntetni, ízléstelenségbe csapó tényleges homoszexuális orgiákat, kábítószertől porzó bulikat vászonra vinni. Hozzáértéssel sokkal finomabb módszerekkel is kivitelezhető egy ember viselkedését és jellemét bemutatni.  Hogy ez mennyire központi szegmense volt a filmnek jól jellemzi, hogy az eredetileg a főszerepre szerződtetett Sacha Baron Cohen miért is került lapátra. A kazah nép nagy fehér gyermeke ugyanis elvi alapon komoly összetűzésbe került az alkotókkal. Elmondása szerint foggal-körömmel küzdött azért, hogy kendőzetlenebb formában mutassák be Mercury élettörténetét. Ez az irány azonban nem igazán tetszett a zenekar tagjainak, így Cohen rövid úton távozott a projektből. Ez a végkifejlet ugyanakkor valamelyest szerencsésnek bizonyult. A helyére castingolt Rami Malek (Mr. Robot, 2015-2019) ugyanis ficánkol a szerepben. Olyan hitelesen, szívét-lelkét beleadva alakítja ezt az excentrikus, ugyanakkor törékeny, sérült zsenit, hogy túlzás nélkül kinézhet neki az Oscar-díj is.

Még ha külsőleg nem is a leginkább eltalált választás, gesztusai, kifejezései, mozgása a tökéletesség határát súrolja. Egy olyan karakter esetében, aki nagybetűs előadóművész volt, kardinális szempont ennek a hiteles megjelenítése. Emellett Mercury és egykori menyasszonyának (Lucy Boynton) kapcsolatát is fantasztikusan ábrázolták. A zenész ugyanis egész életében őt tekintette igazi szerelmének. Olyan mély szeretet és barátság fűzte őket össze mely egyik párkapcsolatában sem volt jelen. A való életben is sokszor hangot adott ennek s végrendeletében a zarándokhellyé váló házát is rá hagyta. Ehhez Lucy Boynton (Gyilkosság az Orient expresszen, 2017) kiválóan asszisztált. Tökéletesen működött köztük a kémia, nem egy sablonos viszonyként mutatták be kapcsolatukat.

Fórum Hungary

A castingból persze nem maradhat ki a zenekar többi tagja sem. Amikor fény derült, hogy kik is fogják alakítani őket, első látásra kísértetiesnek tűnt a hasonlóság. Elsősorban Joe Mazello és Gwilym Lee esetében érezhetjük úgy, hogy John Deacon és Brian May ült időgépbe, de Ben Hardy sem panaszkodhatott hiteltelen külső ábrázolásra. Azonban nemcsak a külsőségekben merült ki a választás precizitása. Az első perctől kezdve kiválóan idomulnak szerepükhöz. Nagyon jól átjön az a különbözőségben rejlő harmónia, mely igazán naggyá tette a Queent. Ugyanakkor a kezdeti szerepükből gyorsan epizodistákká válnak. Méltatlanul kevés játékidőt kapva kerülnek ki a képből és jó ideig szinte semmi ráhatásuk a cselekményre. McCartenék háromnegyed óra után kispadra száműzik őket, egyedül Roger Taylor és Mercury között olykor fellépő viszály helyezi őket előtérbe, de ez is lassacskán a múlt ködébe vész. Ez pedig egy olyan produkció esetében pedig, ami a világ egyik legnagyobb együttesének történetét meséli el, ordas nagy baki.

Fórum Hungary

 A Bohém Rapszódia az alapítástól kezdve kísér minket végig a zenekar mérföldkövein, melyet az 1985-ös Live Aid koncert foglal keretbe. Ott lehetünk a Queen kissé összecsapott megalakulásánál, a kezdeti slágerek és a legendás We will rock you megszületésénél miközben követjük a frontember Mr. Bad Guy-já válását. Mindezt leginkább Freddie Mercury szemüvegén át prezentálják az alkotók, de olykor külső szemlélőként is belátást nyerhetünk a zenekar és a frontember életébe, melyek koherensen illeszkednek egymáshoz. Főleg utóbbi esetben szembesülhetünk rengeteg csúsztatással, ami azonban inkább a tényleges rajongóknak szúrhatja a szemét. McCartenék egy kardinális ponton ugyanakkor a huszonkettes csapdájába estek, amit sehogy sem voltak képesek megoldani. Mindenképp a legendás segélykoncerttel akarták keretbe foglalni a Bohém rapszódiát, ezzel azonban Mercury egyik legközismertebb problémáját kellett volna kihagyniuk a moziból. Nem mehettek el amellett, hogy Freddie Mercury halálához vezető AIDS betegségéről ne „emlékezzenek” meg a filmben, ezzel viszont egy kronológiai csapdát állítottak maguknak.

Fórum Hungary

A történet szerint még a ’85-ös Live Aid előtt diagnosztizálták nála a kórt. Holott az orvosok ezt csak két évvel később közölték vele, s zenekarának tagjait is további két esztendő után szembesítette betegségével. A többi csúsztatásra nagy jóindulattal lehetett volna legyinteni, de ezt a pontot képtelenek voltak kezelni.  A bakin viszont gond nélkül túlléptek és inkább a fináléra tartogatták a puskaport, amivel könnyedén feledtették velünk ezt a kronológiai hibát. A film lezárását méltatlan is lett volna további képekkel nyújtani. A Wembley stadionbeli előadás egyértelműen a film csúcspontja volt. Nem egy öt perces fináléval zárták le a Bohém rapszódiát, több dal is a vászonra került kísérteties pontossággal az eredeti előadáshoz igazítva. Közel negyed órán át lúdbőrözött a néző és hiába nem a leglíraibb balladák csendültek fel, így is könnyek szökhettek a szemekbe. Közel olyan méltó befejezésévé vált a filmnek, mint amit a Queen jelentett a művészvilágnak.

Fórum Hungary

Ezzel el is érkeztünk, ahhoz a ponthoz, amelyért a közönség nagy része jegyet váltott Bohém rapszódiára. A zenei betétek a film szinte összes hibáját el tudták fedni. Ami további fontos elem, hogy a dalválasztás kiválóan idomult a film cselekményéhez. S nem csupán aláfestésként csendültek fel a legendásabbnál-legendásabb melódiák, ami hatalmas pozitívum. Jelen lehettünk a próbatermekben, videoklip forgatásán, vagy ahogy megszületik a Mary Austin ihlette Love of my life, melyet később egy emberként zúg a közönség. És itt a lényeg! Számos kisebb-nagyobb fellépés elevenedett meg a filmvásznon. Hiába a számtalan halhatatlan sláger, arany –és platinalemez, a Queen egyértelműen koncertzenekar volt. Az előadás, a színpadi show védjegyévé vált az együttesnek. Talán az elfogultság beszél belőlem, de én jóval többet is el tudtam volna viselni, pedig nem szűkölködtünk benne.

Fórum Hungary

Ezek a jelenetek Gwilym Lee-ék és Rami Malek előadásában csak tovább fokozták az élményt. A gesztusok, mimika, mozgás, az extrém, ugyanakkor hiteles öltözékek, mind egy-egy piros pontot jelentettek a film számára. Nem tudtam eldönteni, hogy behunyjam a szemem és adjam át magam a zene nyújtotta élvezetnek vagy képzeljem magam dalolva az első sorokba. Ami kicsit ront az összképen az mindenképp a CGI – közönség. Pimasz, ugyanakkor zseniális húzás lehetett volna az eredeti kópiából kölcsönözni az embereket, hovatovább az egész film különlegesebbé válhatott volna néhány jól beillesztett archív felvétellel. Hogy ezt szerzői jogok akadályozták, vagy éppen az alkotók nem voltak elég tökösek bevállalni az örök rejtély marad. Én mindenesetre kiaknázatlan lehetőségként tudom csak értelmezni.

A Bohém rapszódiáról összességében el lehet mondani, hogy több sebből vérzik. Leginkább az az extrém töltet hiányzik belőle, ami a zenekart, de leginkább Freddie Mercuryt jellemezte. Talán nem kockáztatok nagyot, de ha képesek lennénk levetíteni neki, enyhén szólva sem nyerné el a tetszését. Nem tudták igazán visszaadni azt, hogy miért is volt különleges ez az immár élő legendává avanzsált zenekar, de leginkább ez a zseniális művész a különcségeivel, megosztó jellemével együtt. A cselekmény is olykor sablonossá vált, s a történetbeli csúsztatások sem segítettek neki. Mindent egybevetve a Bohém rapszódia, mint életrajzi film ez szimpla átlagot hozott.  Azonban, ha ezt félre tudjuk tenni, a kiváló casting mellett a produkció legcentrikusabb és legerősebb aspektusa a tökéletesség felé tendál. Ezzel pedig szinte minden hibát képes feledtetni. Ha másért nem is, de a vásznon megelevenedő és fülekben csengő melódiákért mindenképp érdemes jegyet váltani erre a bohém rapszódiára.

Értékelés: 85/100

IMDb: 8,4

Mafab: 94

You may also like...

hu_HUHungarian
hu_HUHungarian
%d blogger ezt szereti: