TOP 10 Igaz történet - II.rész - Corn & Soda

TOP 10 Igaz történet – II.rész

Az igaz történet alapján készült filmek sorjázásnak utolsó öt darabjához érkeztünk. Olykor nehéz volt a döntés, mindenki szubjektív véleményt alkothat, hogy mennyire állja meg a helyét. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy tovább folytatódik a valós történeten alapuló filmek trendje, hisz vonzza a közönséget. Kíváncsian várjuk mit is ránt ki legközelebb a hollywoodi álomgyár a metaforikus kalapjából.

 

5. Lawless (Fékezhetetlen, 2012)

John Hillcoat (The Road, 2009) rendező és Nick Cave (The Proposition, 2005) forgatókönyvíró párosa előre garantálja, hogy nem egy könnyed szórakoztató mozival állunk szemben. A The Proposition (Az ajánlat, 2005) után egy újabb adaptált forgatókönyvből készült filmet vittek a vászonra Matt Bonduarant szerzeménye alapján. Az író alkotásában saját nagyapja és fivéreinek történetéről emlékezett meg hiteles forrásokat felhasználva. A film a ’30-as évekbeli gazdasági válság sújtotta Franklin megyébe kalauzol minket, mindezt egyfajta gengszterfilm – western – dráma hibridként tálalva. Nagyban dívik a szesztilalom, a megye lakosainak túlnyomó része zugfőzdében kotyvasztja kétes minőségű löttyét magas profit reményében. A haszonból a korrupt rendőrség, a maffia és a magasabb igazságszolgáltatás is sápot kíván húzni. A Bondurant-testvérek, Howard (Jason Clarke), Forrest (Tom Hardy) és a legifjabb Jack (Shia LaBeouf) viszont nem áll kötélnek szembekerülve ezzel a hatósággal élükön a kihelyezett különleges ügynökkel, Charley Rakes – el (Guy Pearce). A Fékezhetetlen (Lawless, 2012) egy kőkemény, rezdülésmentes  mozi, melyben a szesz, az erőszak, a pénz, de leginkább a családi kötelék szoros, ugyanakkor egyedi bemutatása dominál. A legendás „elpusztíthatatlan” Bondurant- fivérek közül leginkább a Forrestet alakító Tom Hardy (Warrior, 2011; Inception, 2010) nyújt kiemelkedőt, azzal együtt, hogy egy elég sablonos és sztereotip, mormogós „ritkán beszélek, de akkor nagyot mondok” stílusú figurát kell megformálnia. Mégis inkább a legfiatalabb, Jack (Matt Bondurant nagyapja) áll a történet középpontjában. Az ő jellemfejlődése bontakozik ki centrális elemként s egyben narrátora is a filmnek. Guy Pearce (Memento, 2000) feminim gesztusaival, piperkőc stílusával tökéletesen testesíti meg a mindenre képes, brutális ügynököt, akitől szinte kinyílik a bicska az ember zsebében. A Lawless egy izgalmas ugyanakkor erőszakos világot nyit meg a néző számára, tökéletesen ábrázolja a szegénység sújtotta környezetet, ahol a korrupció, alvilági hatalom mellett hogyan formálódnak az emberi kapcsolatok.

83/100

IMDb:7,3

MAFAB: 73%

lawless_2

4.  Donnie Brasco (Fedőneve Donnie Brasco, 1997)

Lehetséges, hogy Al Pacino (Scarface, 1983) gengszterszerepben tud még bármi újat is nyújtani?! A válasz egyértelmű igen. A Fedőneve: Donnie Brasco egy igazi drámába oltott gengszterfilm, mely a maffia belső működése mellett két (három?) különböző személy kapcsolatára helyezi a hangsúlyt. 1978-ban Joseph D. Pistone (Johnny Depp) FBI ügynök Donnie Brasco álnéven épül be a a new york-i alvilágba, hogy információkat gyűjtve segítsen leleplezni a helyi maffiát. Az ügynök Benjamin „Lefty” Ruggiero – n (Al Pacino) keresztül jut el és illeszkedik be ebbe az új környezetbe és vív ki előkelő helyet magának, miközben felkavaró és mély barátság szövődik közte és maffia pitiáner közkatonája között. Miközben folyamatosan mélyebbre süllyed ebben a különös világban egyre kevésbé tudja szétválasztani a két személyiséget és életveszélyes macska-egér játék veszi kezdetét. Mike Newell zseniális kézzel nyúlt Joseph D. Pistone írásából adaptált forgatókönyvhöz. Tökéletes képi világot teremt a cselekménynek, amelyben a legártalmatlanabb részek hirtelen csapnak át fenyegető erőszakba vagy letargikus pillanatokba. A film két kardinális drámai elem köré épül. Lefty és Brasco-Pistone kapcsolatát nagyon kényes, ugyanakkor hálás feladat volt bemutatni. Az öregedő, örök vesztes gengszter veszi szárnya alá s vezeti be a „Család” köreibe Depp-et. Rendkívül különös barátság alakul ki kettőjük között s a beépített ügynöknek a lelkiismeretével is folyamatosan küzdenie kell, mert tudja, ha lelepleződik vagy küldetése sikerrel jár Lefty mindenképp a rövidebbet húzza, csupán azért mert megbízott benne. A másik lényegi szegmense a filmnek Johnny Depp (Public Enemies, 2009) kettős személyisége. Egy igazi jellemtorzulásnak lehetünk tanúi, ahogy Pistone FBI ügynök egyre inkább Donnie Brasco-vá válik, egy idő után már nem is kell színészkedni, ő maga sem tudja eldönteni melyik énje az igazi és melyik az alteregó. Newell zseniális arányérzékkel építette fel a filmet mind elemeiben, mind lefolyásában. Nem hiányoznak a klasszikus gengszterfilmek -jó értelemben vett- kliséi, ugyanakkor egy jóval magasztosabb téma szolgált táptalajul.

85/100

IMDb: 7,8

MAFAB: 83%

PHOTO_18261671

3. The Imitation Game (Kódjátszma, 2015)

A történészek szerint az Enigma-kódrendszer feltörése mintegy két évvel rövidítette meg a II. világháború lefolyását, mely Alan Turing – hoz és kódfejtő csapatához volt köthető. Ennek a történetnek állít emléket a Kódjátszma (The Imitation Game, 2015), ami ugyan nem életrajzi film, viszont a brit matematikus életét, érzelmeit s drámáját festi le tökéletes hitelességgel. Megvan benne a történelem, a kirekesztettség, a zsenialitás, minden ami egy Oscar-esőhöz szükséges. Morten Tyldum a Fejvadászokkal (Hodejegerne, 2011) ugyan már jelezte, hogy nem akárkivel van dolgunk, kiteljesedni mégis a Kódjátszmával tudott. Nem érződik rajta semmi amerikai szájbarágás, Turing sem egy hős-karakter, annak ellenére, hogy tettei erre predesztinálják. Egy tipikus antiszociális figura, mégsem egy egyszerű különc zseni bőrébe szorították. Kockázatos lehetett Benedict Cumberbatch – ra (War horse, 2011) bízni egy ilyen komplex jellemet, de utólag elmondható, hogy minden előzetes várakozáson felül teljesített. Olyan hitelesen alakítja Turing figuráját, amire csak a legnagyobbak képesek. Az igazi kihívás a matematikus megformálására az összetettségbe rejlik. A kódfejtő gépéhez való, szinte emberi érzelmeket produkáló kapcsolata már önmagában is zseniális. A drámai jelenetekben legalább olyan kiváló, mint az érzelmesebb vagy éppen „kegyetlenebb” jelenetekben. Keira Knightley (The Pirates of the Caribbean, 2003) is végre túl tudott nőni magán és szinte hibátlanul alakítja a Turinghoz legközelebb álló karaktert. Tyldum zseniálisan építi fel a három idősíkon játszódó történetet. Fokozatosan, kiválóan időzített vágásokkal pillanthatunk be Turing gyermekkorába, jövőbeli meghurcoltatására és a jelen idejű központi történet tempója is rendkívül feszes, annak minden hátulütője nélkül. Az olykor bevágott archív felvételek még tovább mélyítik az amúgy is nehezen befogadható tartalmat. Mégis talán a társadalom és a felsőbb vezetés kettős mércéje fogja meg leginkább a nézőt. Turing hiába menti meg gyakorlatilag emberek százezreit és segíti hozzá a szövetségeseket a végső győzelemhez, mégis félre kell állítani, homoszexualitása, mely már a gyermekkori visszaemlékezésekben is sejthető, a korabeli Angliában büntetendő, s a háború utáni sorsát meg is pecsételi. Turing fáradozásait és tetteit kiválóan szemlélteti, hogy a történetet sokáig titkolták s a királynőtől is évtizedek múlva posthumus felmentést nyert. A Kódjátszma legnagyobb erőssége a színészi játék és kiváló történetvezetés mellett, hogy több műfajban is kiemelkedőt képes nyújtani.

89/100

IMDb: 8,1

MAFAB: 85%

imitation-game-still-1

 

2. Braveheart (A rettenthetetlen, 1995)

Mel Gibson első, és talán legsikeresebb rendezésével igazi monumentális kultuszfilmet teremtett. A Rettenthetetlen (Braveheart, 1995) a skót nemzet ikonikus alakjának egyfajta történelmi drámáját meséli el, ugyanakkor kissé elrugaszkodott a valós historikától. Szemlátomást nem törődött szigorúan a  történelmi hűségre, aminek java része inkább egy legendából ered. Ez ugyanakkor mit sem csökkenti a film érdemeit, habár utólag elég megosztottá tette. Mindezt annak ellenére, hogy tíz Oscar-jelölést és öt szobrocskát is begyűjtött, többek között a legjobb film, rendező és operatőri munka kategóriájában. Az Empire magazin egy későbbi listáján mégis a valaha volt legrosszabb Oscar-díjas alkotás kétes gyümölcsét aratta le. A film a hősiesség, hazaszeretet és szabadság magasztos témaköre körül forog, központba állítva a Mel Gibson alakította skót közembert (?) William Wallace-t, akinek kezdeti bosszúhadjárata egy nagyszabású felkeléssé nőtte ki magát. Ezt a szabadságért folyó csatákkal, intrikákkal és érzelmekkel teli eposzt vitte vászonra Gibson bő három órában, úgy, hogy végig fenntartja a néző figyelmét, akár harcokról akár érzelmes drámai jelenetekről legyen szó. Az előbbi szegmensben rejlik a film egyik legnagyobb pozitívuma. Számos csatajelenet gazdagítja a filmet és annak ellenére, hogy nélkülözi a CGI technológiát, lenyűgöző lett. Bebizonyította, hogy computer nélkül is lehet látványos harcokat megjeleníteni. Igaz néhol talán túlzott erőszak jellemzi ezeket, de ettől olyan hihető és életszagú. A drámai részek is teljesen rendben vannak, a finálé okozta katarzistól szinte lúdbőrözik a néző. A karakterek, anélkül, hogy egy sztárgárdát sorakoztatott volna fel teljesen hitelesek és szerethetőek. Ugyanakkor ezen a ponton egy nagy hibát is elkövetett, ami sokat ront a film megítélésén és komoly támadási felületet nyújt. A szereplőket abszolút két táborra osztotta. A skót felkelők mindegyike egy fennkölt karakter, teljes egészében hibátlanok, míg az angol fél minden egyes statisztáját egy kanál vízben megfojtaná a néző. Ez a kontraszt nagyon feltűnő és abszolút hiteltelenné teszi, az amúgy kiváló alkotást. Összességében a film kisebb-nagyobb hibái ellenére rászolgált a kultuszfilm státuszra, tökéletes alapot teremtve a későbbi nagyszabású történelmi filmek számára.

92/100

IMDb: 8,4

MAFAB: 85%

braveheart-film-guerriers-bataille

1. Schindler’s List (Schindler listája, 1993)

A történelem talán legnehezebb témáját lovagolta meg Steven Spielberg (Saving Private Ryan, 1998), mikor nekiállt a filmtörténet egyik legmegrázóbb, ugyanakkor legkiválóbb alkotását elkészíteni. A Schindler listája (Schindler’s List, 1993) zsenialitása abban rejlik, hogy képes volt egy olyan megosztó témát, mint a holokauszt, hitelesen és objektíven ábrázolni. Spielberg korábban is próbálkozott hasonló drámával a Bíborszínnel  (The Color Purple , 1985), de jelöléseken kívül nem ért el túl sok sikert. Nyolc évvel később viszont fekete-fehér eposzával egy európai tragédiát adaptált úgy, hogy a tengerentúlon is megértésre talált. Foglalkoztak már többen is ezzel filmtörténelem során, de ezt a genocídiumot sosem tudta senki hitelesen és egyszersmind sikeresen tálalni. A film Oskar Schindler (Liam Neeson), egy hedonista üzletember történetét meséli el, aki a lengyel megszállás alatt a gettóba hurcolt zsidó bankároktól kapott pénzből indítja be gyárát, s zseniális könyvelője, Itzhak Stern (Ben Kingsley) javaslatára a nagyobb profit érdekében az olcsóbb zsidó munkaerőt kezdi alkalmazni. Mindeközben jó kapcsolatot ápol a SS-el is. Amikor elkezdődnek a haláltáborokba való deportálások kiderül, hogy nemcsak munkásai számáért és az alacsonyabb jövedelemért aggódik, egészen másról van szó. Az immár milliomos gyáros mindent feltesz arra, hogy a nála dolgozó mintegy 1100 zsidó származású munkást megmentse a haláltáborokba való hurcolástól.

A film képi világa is tökéletesen tükrözi a mögötte megbúvó ideológiát, minden porcikájában törekszik arra, hogy ne csak a sokszor borzalmas képsorokra figyeljen az ember. Az operatőri munka is zseniális. A film nagy részét kézi kamerával vették fel, ott futunk a menekülő tömeggel vagy a marhavagonokba zsúfolva várunk, ott vagyunk a náci katona mellett miközben a tömegbe lő. Spielberg a fekete-fehéren kívül csak a gyertya lángját, illetve azt a bizonyos piros kabátos kislányt engedte színesben ábrázolni, utóbbit talán az ártatlanság kiemeléseként. A szereplőgárda szintén mesterit alkotott. Liam Neesont (Michael Collins, 1996) minden további nélkül azonosítani tudjuk Oskar Schindlerrel. Jellemfejlődésének bemutatása nemcsak a forgatókönyvet, hanem a színészi játékot is dícséri. Ralph Fiennes (The English Patient, 1996) Amon Goeth, a kegyetlen náci tiszt szerepében még Kingsley és Neeson közül is kiemelkedik. A minden szituációban higgadt, reggeli „lőgyakorlatokat” végző katona egy személyben testesíti meg az akkori állapotokat.

A filmben szinte egy gyenge pontot sem lehet találni, a lezárása is egy egyszerűen döbbenetes. Nem csak a filmrajongók vagy a téma szerelmeseinek ajánlott, filmtörténeti jelentősége miatt mindenki számára kötelező darab.

96/100

IMDb: 8,9

 MAFAB: 92%

untitled_4

Ez is tetszeni fog...