NBence 
Szerencsére 2017-ben sem kellett nagyítóval keresnünk a jó filmeket, ha mozizni támadt kedvünk. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem csalódtunk néhány filmben hatalmasat, összességében azonban a pozitív meglepetésekből volt több tavaly. A zseniális külföldi produkciók mellett szerencsére a hazai filmkészítés is erős évet zárt, talán a legerősebbet a történelme során. Jó hír továbbá, hogy ismét jó eséllyel szállunk harcba a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjáért, ahogyan a filmforgalmazók is elégedetten dőlhettek hátra a tavalyi év eredményeit látva.
Nem akarunk túlzottan messzemenő következményeket levonni, de úgy tűnik, egyfajta paradigmaváltás zajlik a világ filmes iparában és Hollywoodban egyaránt. Nem tűntek el végleg a már jól megszokott képregény-adaptációk és blockbusterek, ugyanakkor sokkal kevésbé voltak hangsúlyosak ezek a munkák, mint az elmúlt években bármikor. Örömmel láttuk, hogy a nagy költségvetésű mozik mellett egyre másra tűntek fel az újszerű látásmóddal dolgozó alkotások, amelyek nem egyszer műfajokon átívelve okoztak meglepetést. A magyar filmipar jó évén túl az európai kontinens is megcsillogtatta tudását, de a francia, svéd és magyar filmek mellett egy török meglepetésfilm is helyet kapott listánkon – amelyet idén is érdemes egészen a legalsó sorig végigolvasni.
Az eddig gyakorlatnak megfelelően a Corn & Soda TOP 25 filmes listája (amelynek elkészítésében idén is Eszter segédkezett) kizárólag olyan alkotásokat tartalmaz, amelyeket 2017. január 1. és december 31. között mutattak be a magyarországi mozik. A rövid szöveges bemutatón túl referenciapontként a film IMDb- és Mafab-értékelését, valamint a fontosabb szakmai díjait is feltüntetjük. Jó szórakozást kívánunk, és autentikus hangolódást a hajnali Oscar-gálára!
#25 Logan – Farkas (Logan, 2017)
Hazai bemutató: március 2.
James Mangold nosztalgia búcsúpartija csak beverekedte magát listánk utolsó helyére, ami, elnézve az eddigi Rozsomák, akarjuk mondani Farkas-filmek teljesítményét, kisebbfajta csodával ér fel. A sztori most sem lett sokkal jobb, de azt is el kell ismerni, hogy a készítők mindent bedobtak a siker érdekében. Volt itt kislány szuperhős, ősz hajú, haldokló Logan és egy kevésbé rossz bőrben lévő másik Logan; akit persze azért csak sikerült legyőzni a végén. Hugh Jackman és Patrick Stewart játékáért és a hangulatért érdemes volt elidőzni vele; és főként emiatt is van helye ezen a listán, de túldicsérni azért nem fogjuk.
IMDb: 8,1
Mafab: 84 (egy Oscar-jelölés)
#24 Csábítás (The Beguiled, 2017)
Hazai bemutató: szeptember 7.
A Cannes-ban legjobb rendezőként győztes Sofia Coppola polgárháborús története elsőre óriási upside-dal rendelkező alkotásnak tűnt. Francis Ford Coppola lánya ugyanakkor inkább csak jól csengő nevének és korábbi filmjeinek köszönhette, hogy a kezei közé kaparinthatta a Thomas Cullinan-regény újrafeldolgozásának jogát, mert a végeredmény nem őt igazolta. Ez bizony remake, és abból is a rosszabb fajta – a jobb filmet már 1971-ben leforgatták egy bizonyos Clint Eastwooddal a főszerepben. Sofia Coppola mozija ettől még persze nem szemétre való alkotás; valahogy felkapaszkodott a listánkra is. A hangulatteremtés, s az operatőri munka például igencsak szemrevaló, és a kezdeti konfliktusfelrajzolás is sokat ígér. A rendező ugyanakkor sajnos a polgárháború tanulmányozásánál is kevesebb időt fektetett a karakterek kidolgozásába, így a részsikerek ellenére a film, mint dráma szétesik, és ezen az amúgy jó színészek sem tudnak segíteni.
IMDb: 6,7
Mafab: 64
#23 Logan Lucky – A tuti balhé (Logan Lucky, 2017)
Hazai bemutató: augusztus 24.
Még egy Logan a listán, csak ez szerencsésebb és a mi szerencsénkre sokkal, de sokkal viccesebb, mint egy haldokló Rozsomák. A Traffic-kal (2000) Oscar-díjat nyerő Steven Soderbergh egy korrekt és őszinte, műfajokon átívelő mozit prezentált nekünk tavaly és mi köszöntük szépen, imádtuk. Feszes, Ocean’s eleven-szerűen felépített történettel egy nagy balhéról, amely kellően izgalmas és rekeszizom gyilkos is. Nem vártunk többet, sőt igazából kevesebbel is beértük volna egy jó szórakozáshoz, a Logan Lucky azonban nem állt meg itt; adott nekünk egy parádés Channing Tatum, Daniel Craig és Adam Driver triót, mi pedig örömmel elfogadtuk és kértünk egy kis extra pattogatott kukoricát is mellé.
IMDb: 7,1
Mafab: 76
#22 Az igazi csoda (Wonder, 2017)
Hazai bemutató: december 14.
Elsősorban a film által közvetített üzenet az, ami miatt mindenképpen figyelmet érdemel Az igazi csoda. A történet egy Treacher Collins-szindrómával született kisfiú mindennapjairól szól, aki megpróbálja egy átlagos tízéves életét élni; és mindenért rajongani, amiért kortársai is – űrhajózás, Csillagok háborúja; szóval csupa menő dologért. Azonban az élet nem olyan, hogy azt tesszük, amit szeretnénk, legfőképpen nem egy általános iskolában. Itt pedig megláthatjuk, hogy egy kisfiú legnagyobb ellenségei éppen saját kortársai lehetnek, akik a gyermeki őszinteség és kegyetlenség legjavát zúdítják rá nap, mint nap. Stephen Chbosky direktor szerencsére nem ragad meg a didaktikus történetmesélés és a kötelező tanulságok szintjén. Elismerésreméltó alapossággal járja körbe a témát és kínál fel számos narratívát a történet fogyasztására. Ja, és szerepel benne Julia Roberts is, aki nem főszereplő ugyan, ellenben kiváló. Részletezzük még?
IMDb: 8,0
Mafab: 88 (egy Oscar-jelölés, egy BAFTA-jelölés)
#21 1945 (2017)
Hazai bemutató: április 20.
„Csak remélni tudom, hogy még több ilyen filmmel örvendeztetnek meg minket a jövőben” – fogalmazott kollégánk, Bence V. Török Ferenc filmjéről írott kritikájában, mi pedig mélységesen egyetértünk vele. Az 1945 ugyanis olyan film, melyet látva igazán büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk – még akkor is, ha épp ezzel a megmásíthatatlan ténnyel, illetve a saját nemzetünk „sötét” múltjával szembesít minket. Hihetetlenül nyomasztó ez a fekete-fehérben komponált mű, melynek minden képkockájából süt a kendőzetlen őszinteség. Bár talán nem állunk készen rá, ebből a filmből megtudhatjuk, milyen is volt a kultikus év, 1945. Rudolf Péter, Tasnádi Bence és Sztarenki Dóra egyaránt kitesznek magukért – már az ő játékuk miatt is érdemes megnézni. Meg azért is, mert majdnem ezt a filmet indítottuk az Oscar-díjért. Nem véletlenül!
IMDb: 7,4
Mafab: 75
#20 Coco (2017)
Hazai bemutató: november 23.
A Pixar és a Disney közös produkciója a 2017-es év egyik fénypontja volt – különösen, ha az animációs filmek mezőnyét tekintjük. Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt szól, és olyan témát dolgoz fel, amely talán nincs, akit ne érintene meg. A család a legfontosabb közösség – mutat rá a Coco, ezt azonban nem didaktikusan teszi, hanem árnyaltan, ugyanakkor a lehető leglátványosabb, „leghangzatosabb” formában. Karakterei bájosak, szeretnivalók, a képi világa pedig valóban lehengerlő. A zenéjéről nem is beszélve…
IMDb: 8,6
Mafab: 94 (két Oscar-jelölés, egy Golden Globe-díj/ egy jelölés, egy BAFTA-díj)
#19 Kincsem (2017)
Hazai bemutató: március 16.
Mit történik itt kérem szépen? Magyar film, magyar film hátán az idei listánkon, és hol van még a vége… Herendi Gábor rendezése minden létező hazai rekordot megdöntött, 3 milliárd forintos bekerülési költségével minden idők legdrágább magyar mozifilmje lett, amely ráadásul közel hatszázmilliós bevételével és mintegy félmillió moziba csábított érdeklődővel a kasszáknál is szépen termelt és úgy mellékesen nézettségi csúcsot is döntött. Blaskovich Ernő és Klara von Oettingen szerelméről, a magyar történelem leghíresebb versenylováról és az ő elválaszthatatlan (a valóságban Csalogány nevet viselő) macska barátjáról szóló, fiktív elemekkel jócskán kiszínezett produkció ugyan nem lett minden idők legjobb filmje, de általa végre eljutottunk arra a szintre, hogy egy produkción itthon is meglátszik a ráfordított pénz. És ez a pénz tényleg jót tett a filmnek: minőségi díszletek és kosztümök, jó hangulat, korrekt iparos színészi munka minden apróbb szerepben, igényesen fényképezés és jó akciójelenetek. Ilyen egy igazi blockbuster.
IMDb: 7,7
Mafab: 85
#18 Nyomd, Bébi, nyomd! (Baby Driver, 2017)
Hazai bemutató: június 29.
Vegyes érzésekkel viseltettünk Bébi iránt duplakritikánkban, azt azonban meg kell hagyni, mindenre számítottunk előzetesen, csak arra nem, amit kaptunk a végén. A nemzetközi hype persze a magyar forgalmazás előtt megfelelően csúcsra járatta a filmet. Talán ennek köszönhető, hogy Duba Dani már meglehetősen kétkedve fogadta a film főszereplőjét is: „(…) egy Wellhello-klipből szalajtott, napszemcsis kis mitugrász, akire a forgatás elején ráhúzták az Insta jellegtelenség nevű filterét, na ő a főszereplőnk. Jon Hamm és Jamie “anyab.szó” Foxx mellett? Sok szerencsét, haver!”. Az általános megítéléshez persze inkább Bogi áll közelebb: „Sose gondoltam, hogy egy nap ódákat fogok zengeni egy filmről, ami alapvetően egy cseresznyepiros Subaruval száguldozó fiúról szól, de ez a nap is eljött az életemben.”. Ahogy azt sem gondolták volna, hogy a Galaxis őrzői soundtrack orgiáját ilyen hamar célkeresztbe veszi valaki; na, a Baby Driver alaposan odapörkölt ezen a fronton is.
IMDb: 7,7
Mafab: 82 (három Oscar-jelölés, egy Golden Globe-jelölés, egy BAFTA-díj/egy jelölés)
# 17 Hét nővér (What happened to Monday, 2017)
Hazai bemutató: november 23.
Eszter a film rendezőjének, Tommy Wirkolának nevét már a Hét nővér vége főcíme alatt egy életre megjegyezte. Pedig ebben a filmben sokkal nagyobb hangsúly jutott a színészi játéknak, mint magának a rendezésnek, de ez nem számított, kolléganőnket megvették kilóra. Nem is csoda; Noomi Rapace olyan virtuozitással és könnyedséggel játszott hét szerepet, hogy szinte észre se vettük, hogy ott van még Willem Dafoe és Glenn Close is. A rendező pedig igazán pazarul vezette a történetet, s egy pillanatra sem hagyta szűnni a néző érdeklődését. A Hét nővér olyan disztópia, mely társadalmunk működésének hibáira világít rá, és rávesz minket, hogy elgondolkozzunk azon, mennyit is ér az élet.
IMDb: 6,9
Mafab: 81
#16 Barry Seal: A beszállító (American Made, 2017)
Hazai bemutató: augusztus 31.
Úgy látszik, ez zömében a pozitív meglepetések éve; kritikánkban Erunder is elcsodálkozott rajta, milyen jól sikerült az új Doug Liman-mozi. Persze akik látták Tom Cruise és Doug Liman legutóbbi közös munkáját, A holnap határánt (Edge of Tomorrow, 2014), azok tudják, hogy mire képes ez a két régi motoros, ha összekapják magukat. A bizonyíték ismét itt van; tökéletes akciófilm, amely valós eseményeken alapszik, de ez persze nem jelenti azt, hogy szájbarágós történelemleckét kapunk. Ennek éppen az ellenkezője történik: kapunk egy parádés Tom Cruise-t, illetve egy jó tempójú, hangulatos retro köntösben vászonra vitt akciófilmet és persze humort, minden mennyiségben. Ez utóbbiból talán kevesebb is elég lett volna, mert így a néha valóban drámaibb szituációkat bagatellizálja el a film.
IMDb: 7,2
Mafab: 80
#15 A négyzet (The Square, 2017)
Hazai bemutató: október 5.
A négyzet főhőse egy sikeres múzeumigazgató, Christian, akinek élete egyik pillanatról a másikra óriási fordulatot vesz. E rövid mondat alapján tulajdonképpen akármilyen történet megjelenhet a szemünk előtt, azonban, ha e mondat mellé tesszük a rendező, Ruben Östlund nevét, máris változik a kép. A Svédországban született alkotó a Play, Gyerek”játék”? (Play, 2011) című filmmel már bizonyította, hogy stílusa egyrészt feledhetetlen, másrészt igazán egyedi. Ezt a megállapítást csak erősítette a Lavina (Turist, 2014); és akkor A négyzetről még nem is beszéltünk. A nézők egy része kuszának tartja ezt a filmet, mi azonban úgy vélekedünk: a komikus, abszurd jelenetek sajátos ízt kölcsönöznek ennek az egyébként igazán egyszerűen induló történetnek. Olyan ízt, mellyel igazán nagy esélye van elhozni a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-szobrot…
IMDb: 7,5
Mafab: 79 (egy Oscar-jelölés, egy Golden Globe-jelölés, egy Arany Pálma)
#14 Aurora Borealis – Északi fény (2017)
Hazai bemutató: október 5.
Mészáros Márta legújabb alkotása nagyon megosztotta a közvéleményt. Voltak, akik egyenesen imádták és voltak, akik azt mondták, nem sikerült katarzist elérnie. Pedig az Aurora Borealis – Északi fény nagyon bátor alkotás – épp annyira, amennyire a Kilenc hónap (1976) vagy az Örökbefogadás (1975) az volt. Az egyik legnagyobb magyar filmrendező kényes témáról beszél ebben a filmben: egy olyan család életébe enged betekintést, ahol az anya súlyos titkot cipel. Olyat, amely a család minden későbbi generációjára hatással lesz, ha kiderül. Márpedig kiderül. Mészáros Márta pedig – szerintünk – úgy ábrázolta ezt az ötvenes évek háború utáni Európájába visszavezető történetet, ahogy kell. Törőcsik Mari pedig csodálatos. Ez a film nélküle talán sokkal kevesebb lenne, játékának köszönhetően azonban egyáltalán nem hiányzik belőle a katarzis.
IMDb: 7,4
Mafab: 82
#13 Wind River – Gyilkos nyomon (Wind River, 2017)
Hazai bemutató: szeptember 7.
Taylor Sheridan szinte hiba nélküli szocio-trilógiája a Sicario – A bérgyilkos (Sicario, 2015) és a Hell or High Water (2016) után a Wind River című filmmel tavaly teljes egésszé állt össze. Így merülhettünk harmadszor is alá Amerika gazdag múlttal rendelkező, de jövő nélküli társadalmi rétegeinek purgatóriumába. „A Wind River megalkuvás nélküli konklúziója az író-rendező, Taylor Sheridan sajátos – a modern kor törvényeit a régi, vad, szél és homok csiszolta, íratlan, “ölsz, vagy meghalsz” farkastörvényeivel ütköztető – trilógiájának. A Wind River már nem vacakol a csomagolással. Úgy dolgozik, mint egy ragadozó. Lassan, megfontoltan, meglapulva, kúszva, aztán a szemed sarkából látsz egy villanást, és a következő pillanatban már csak a csámcsogást hallod.” – írta Duba Dani kritikánkban. És igaza volt, a Wind River maga a pőre krimi, tökéletes drámaisággal beoltva. Jeremy Renner megszokott és Elizabeth Olsen nem várt módon jó alakításával; és olyan feszült pillanatokkal, amelyeket az ember mozitermen kívül talán sohasem akar átélni.
IMDb: 7,8
Mafab: 83
#12 A számolás joga (Hidden Figures, 2017)
Hazai bemutató: január 19.
Taraji P. Henson, Octavia Spencer, Janelle Monáe, Kevin Costner, Kirsten Dunst, Jim Parsons, Mahershala Ali – igen, muszáj volt felsorolnunk a szereplőket, mert már ez a felsorolás is jól mutatja, milyen filmes „nagyvaddal” van dolgunk. Az pedig, hogy igaz történet feldolgozásáról van szó, csak hab a tortán. A számolás joga az ötvenes évek végére kalauzol minket, amikor is az Egyesült Államok elképesztő hajszával igyekezett legyőzni az űrversenyben a Szovjetuniót. E versenyben pedig részt vett három rendkívüli nő, Katherine Johnson, Dorothy Vaughn és Mary Jackson is. Küzdelmük azonban nemcsak az űr megközelítéséből állt, hanem abból is, hogy színesbőrű nőként kiharcolják maguknak azokat az alapvető jogokat, amelyet mindenki mást megillettek. Theodore Melfi rendezése épp erre a küzdelemre helyezi a hangsúlyt és ezt olyan módon teszi, hogy a színészek fürdenek a szerepükben, Mandy Walker képeinek köszönhetően a néző pedig úgy érzi, ott áll a folyosón, amikor épp leverik a Színesbőrű mosdó feliratú táblát a falról.
IMDb: 7,8
Mafab: 86 (két Oscar-jelölés, két Golden Globe-jelölés)
#11 Testről és lélekről (2017)
Hazai bemutató: március 2.
Enyedi Ildikó kiemelkedő és megkerülhetetlen alakja a magyar filmtörténetnek, akinek olyan jelentős alkotásokat köszönhetünk, mint Az én XX. századom (1989), a Simon mágus (1998) vagy a Bűvös vadász (1994). Kétség sem fér hozzá: művészetének, egyéni hangjának igen nagy szerepe volt abban, miként fejlődött a magyar filmnyelv és filmkészítés. Legújabb filmje, a Testről és lélekről tökéletesen illeszkedik életművébe, ugyanakkor igazán kirívó is, főleg a mai korban. Szerény, sallangoktól mentes, érzékeny alkotás, melynek története álomszerűen egyedi. Herbai Máté képeinek, valamint Borbély Alexandra és Morcsányi Géza játékának köszönhetően Enyedi Ildikó ismét különlegeset alkotott. Olyat, amilyet csak ő tud. (Eszter)
IMDb: 7,7
Mafab: 79 (egy Oscar-jelölés)
#10 120 dobbanás percenként (120 battements par minute, 2017)
Hazai bemutató: november 16.
Röviden összefoglalva: a 120 dobbanás percenként a ’90-es évek AIDS-járványáról, a francia társadalom és politika közönyéről, a civil szerveződések fontosságáról szól. Ez a film azonban olyan, amelyre bátran mondhatjuk: mindenkinek látnia kell. Ugyanis amellett, hogy fontos társadalmi kérdéseket boncolgat, remekül mutatja be a csoportdinamika működését, s még arra is képes, hogy szembesítsen minket saját gondolatainkkal, saját álláspontunkkal. A homoszexualitásról ugyanis mindenki gondol valamit; Robin Campillo pedig merészen áll ki saját álláspontja mellett. Egyszerre fogalmaz meg társadalomkritikát és állít emléket a ’90-es évek áldozatainak – és mindezt olyan filmkészítési módszerrel teszi, melyet sokan, nagyon sokat megirigyelhetnek.
IMDb: 7,6
Mafab: 83
Hazai bemutató: április 20.
Az év egyik bombameglepetése volt ez a produkció és hatalmas gratuláció illeti a magyar forgalmazót, amiért jelentős késéssel, de végül elhozta nekünk ezt a filmet. Jordan Peele debütáló rendezése (legjobb rendezésért jelölést is kapott) minden túlzás nélkül az egyik legkülönösebb mozifilm volt tavaly, és a legjobb film kategóriában idén jelölt alkotások közül is ez a legkevésbé konvencionális munka. Nagyon szerettük ezt a filmet, mert komoly dolgokról tudott cseppet sem kimért stílusban beszélni, és nem mellesleg jelentősen kitágította a mára kissé elfáradt horror sablon kereteit. A film egyéb pozitív tulajdonságait elemezve nem mehetünk el Daniel Kaluuya (aki szintén jelölt a legjobb férfi főszereplő kategóriában) játéka mellett sem, aki olyannyira hiteles és profi alakítást nyújtott, hogy a moziban ülve úgy éreztük, valójában a vászon ellentétes oldalán vagyunk. És ahogy a kritikák és a nézettség – meg a listánkon elfoglalt hely – mutatja: megtalálták a siker kulcsát, s ki is nyílt a zár.
IMDb: 7,7
Mafab: 77 (négy Oscar-jelölés, két Golden Globe-jelölés, két BAFTA- jelölés)
Hazai bemutató: október 19.
Mestermű – így fogalmazott Eszter az Anyám! című filmről írott kritikánkban. Persze rögtön hozzátette: „tisztában vagyok vele, hogy rengetegen nem értenek egyet e kijelentésemmel, s tulajdonképpen meg is értem mindazokat, akik úgy vélekednek, Aronofsky megőrült és bármiféle szűrő nélkül a nézőire borította mindazt, ami kiömlött az agyából”. Ettől függetlenül azonban véleményünk ugyanaz: az Anyám! egy rendkívül tömény, bonyolult gondolatisággal átitatott és számos különböző értelmezési kerettel ellátott – egyébként minden szegmensét tekintve mesteri módon elkészített – műalkotás(!), mely nemcsak próbára teszi, hanem el is gondolkodtatja a nézőt. A próbára tételt azonban nem árt igazán kiemelni: Darren Aronofsky jó magasról tett mindennemű nézői elvárásra, ennek eredményeképp pedig olyan művet készített, amelyet kizárólag csak imádni, illetve kizárólag csak utálni lehet. Mi ez, ha nem zsenialitás? Annyira azonban nem volt rég Aronofsky Noéja (Noah, 2014), hogy ezzel mindent megbocsássunk neki és elhiggyük, visszatért arra az útra, amelyet olyan filmek szegélyeztek, mint a Rekviem egy álomért (Requiem for a Dream, 2000), A pankrátor (The Wrestler, 2008) vagy éppen a Fekete hattyú (Black Swan, 2010).
IMDb: 6,7
Mafab: 66
Hazai bemutató: július 20.
Christopher Nolan legújabb alkotására nehéz jelzőket találni. Duplakritikánkban Chino és Zaphirusz is csak szuperlatívuszokban tudott írni róla: „A Dunkirk (Dunkirk, 2017) egy olyan őszinte látvány és érzelmi kavalkád, mely az egyik legnagyobb mesterművé aposztrofálja a zsáneren belül.” Ráadásul felkerült minden idők legjobb második világháborús alkotásai közé is. A rengetek pozitív kritika és nézői visszajelzés mellett azért nem hallgathatjuk el, hogy a második világháború témakörében az újszerű ábrázolásmód ellenére sem sikerült objektívnek maradnia. Sajnos a propagandisztikus felhangok tekintetében ez a film is méltó örököse a spielbergi vonalnak és végeredményben ugyanolyan pártfilmmé válik, mint a hasonszőrű alkotások – pedig Nolan a németeket még meg sem jelenítette az alkotásban. A francia újságírók és a mi zsörtölődésünk ellenére már bemutatásakor biztosak lehettünk benne, hogy ez a film ott lesz az Oscar-gálán és minden jelentősebb kategóriában győzelmi esélyekkel indul majd. Ebben nem is kellett csalatkoznunk, ahogy abban sem, hogy Nolan tehet akármit, a legjobb rendezői díjat idén sem ő fogja kapni.
IMDb: 8
Mafab: 79 (nyolc Oscar-jelölés, három Golden Globe-jelölés)
Hazai bemutató: március 16.
Egészen különös filmélménnyel ajándékozott meg minket 2017-ben Martin Scorsese, akinek páratlanul gazdag karrierjében megannyi csúcspont volt már. A Némaság egy újabb ilyen csúcspont; cseppet sem könnyű témát tálal hollywoodi produkcióktól cseppet sem megszokott módon. A film üzenete, kivitelezése és adaptálása önmagában megérné azt, hogy hosszasan beszéljünk róla; de még akkor sem jutnánk annak a hatásnak a közelébe, ami a film értő megtekintésével érhet minket. Adam Driver és Andrew Garfield zsigerig hatoló alakítása mellett emlékezzünk meg a film mellékszerepiben elképesztő munkát végző japán színészekről is. Ez a film minden elemében letaglózó.
IMDb: 7,2
Mafab: 88 (egy Oscar-jelölés)
#5 Egy szent szarvas meggyilkolása (The Killing of a Sacred Deer, 2017)
Hazai bemutató: december 28.
Mielőtt megnéztük volna a filmet, úgy gondoltuk, hogy tudjuk, melyek a műfaj legdurvább munkái. Yorgos Lanthimos azonban olyan alkotást készített, mely mellett még Michael Haneke kegyetlenül kendőzetlen stílusa is elhalványul. A rendező a modern világ „falai” közé csempészi a görög mitológiát, Agamemnón és Iphigeneia története viszont olyan húsba vágó a 21. században, hogy láttán alig kapunk levegőt. A film remek, ehhez kétség sem fér: Colin Farrell és Nicole Kidman pazarul játszanak, Thimios Bakatakis képei pedig olyannyira gyönyörűek, hogy arra szavunk sincs.
IMDb: 7,1
Mafab: 69
Hazai bemutató: április 7.
Nem árulunk el nagy újdonságot azzal, hogy a francia horror-iskola az egyik legjobb a világon, különösen igaz ez a 2000-es évek „új hullámú” alkotásaira. Az elmúlt tíz évben azonban éppen ebben a kategóriában kezdett kissé tanácstalanná válni francia filmipar. A Mártírok (Martyrs, 2008) és A betolakodó (À l’intérieur, 2007) óta átengedték a kezdeményezést a spanyol és a brit alkotásoknak a műfajban. Azonban jött Julia Ducournau és első filmjével ismét bebizonyította, a stílus királyai/királynői bizony a franciák. A Nyers címét látva először mindenkinek az jut eszébe, hogy a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon több nézőhöz is mentőt kellett hívni a vetítésre. Ugyanakkor arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a kritikusok milyen nagyon odavannak érte (mi is) – nagyon is alapos okkal. A rendező profin használja a horror hatáselemeit: nem ijesztget, inkább fenntartja a feszültséget és elborzaszt, s mindezt annak érdekében teszi, hogy egyedi módon meséljen el egy egyszerű történetet. A Nyers ugyanis messze nem csak egy kannibál-horror, sokkal inkább felnövéstörténet – de olyan, amilyet talán még soha nem láttunk. A francia horror-iskola tehát köszöni szépen, él és virul, és úgy tűnik a horror műfaja az egész világon kezd ébredezni; két előkelő helyezésünk legalábbis ezt mutatja.
IMDb: 7,2
Mafab: 69 (egy FIPRESCI-díj)
Hazai bemutató: február 16.
Ha már képzelettársítás, akkor nem csak a Nyers marad meg mindenki fejében egy balul sikerült bemutatóval összefüggésben. A Holdfény sem menekülhet a tavalyi Oscar-gála mára már legendássá vált bakijától, pedig ez a film megérdemelné, hogy ne erről beszéljen mindenki elsőként, ha szóba kerül egy társalgás alkalmával. A tavalyi gálán végül a legjobb film díját bezsebelő alkotásról még a díjátadó előtt írtunk duplakritikát, ahol hosszasan, egymást túllicitálva áradoztunk róla Eszterrel. Álljon is itt az egyik óriási pozitívum a filmről, „(…) a valódi zsenialitás – ha már egy művészfilmről is beszélünk a Holdfény esetében –, az a megigéző képi világ és hangulat, amely ugyanúgy él és pulzál velünk a film alatt, mint a valódi hús-vér szereplői a produkciónak.” A többit úgyis látnunk kell.
IMDb: 7,5
Mafab: 73 (két Oscar-díj, öt Oscar-jelölés, egy Golden Globe-díj, öt Golden Globe-jelölés)
#2 Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049, 2017)
Hazai bemutató: október 5.
Denis Villeneuve mozija a nagybetűs FILM és a nagybetűs SCI-FI maga. Kedvenc – kanadai – rendezőnk eddig is sorra szállította a tökéletesebbnél tökéletesebb filmeket, 2017-ben pedig azt is megmutatta, milyen, amikor egy kultikus film folytatását kell elkészítenie és ehhez minden eszköz a rendelkezésére áll – pénz, technikai háttér és a legjobb szakmai stáb. A 2049 gyönyörűen örökítette tovább az előd melankolikusan meseszerű hangulatát, minden fontos mondanivalóját és üzenetét; Roger Deakins jóvoltából pedig kiegészítette egy letaglózóan szemkápráztató képi világgal, amelyre az elődnek esélye sem volt akkoriban. Villeneuve Szárnyas fejvadásza azonban több, mint méltó örököse Scott eredetijének. Ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor azt is kijelenthetjük, hogy minden dimenziójában túl is nőtt azon, és ezt nem csak az eltelt harminc év technológiai fejlődésének köszönhetően. A film minősége, képi- és hangulati világa, a történetmesélés módja, zenei aláfestése mind-mind a filmkészítés magasiskoláját jelentik ma, a sci-fi műfaj csúcsát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a film a színészi játékot tekintve is szép eredményeket tud felmutatni, akkor nem sok kérdőjel marad, miért foglal el ilyen előkelő helyet listánkon a 2049. Ettől persze a film befogadása még nem lesz mindenkinek automatikusan könnyed.
IMDb: 8,2
Mafab: 76 (öt Oscar-jelölés, két BAFTA-díj/hat jelölés,)
#1 A régi város (Manchester by the Sea, 2016)
Hazai bemutató: február 23.
Egy egyszerű, vidéki kisvárosban játszódó amerikai drámának indult – amely bizony a lassan kibontakozó cselekmény miatt eleinte talán még csalódást is okozhatott –, aztán végül alig tudtunk kitántorogni a moziból, olyan gyomrost adott nekünk A régi város. A filmet rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyző Kenneth Lonergan minden túlzás nélkül az egyik leginkább megrázó történetet prezentálta, amit valaha láttunk. Casey Affleck élete alakítását nyújtja, és egyben a színészet olyan magasiskoláját, amely előtt az Oscar és az Aranyglóbusz zsűrije is csak fejet tudott hajtani. A régi város mindezeken túl annyira szuggesztív, egyedi hangulatú és mély dráma, amelyhez foghatót – különösen ilyen minimalista eszköztárral – ritkán lát az ember, nem csoda, hogy a kritikusok szinte egyöntetűen az egekig magasztalták a filmet (nem véletlen a 96-os metascore eredmény sem). A karakterek szépen kidolgozottak, a cselekmény kibontása a lassú tempó ellenére kiváló és Casey Afflacken kívül is találunk figyelemre méltó alakításokat. Abszolút értéken véve is az elmúlt évek egyik legerősebb drámája, tavaly pedig egész egyszerűen ez volt a legjobb film is.
IMDb: 7,9
Mafab: 79 (két Oscar-díj/ négy jelölés, egy Golden Globe-díj/ négy jelölés,)
+1 Kedi: Isztambul macskái (Kedi, 2016)
Hazai bemutató: szeptember 9.
Isztambulban több ezer macska él az utcákon; a metropolisz életének szerves részét képezik. A meditatív hangulatú, színes dokumentumfilmben hét gyökeresen különböző személyiségű macska (a Simlis, a Szerető, a Pszichopata, a Bulikirálynő, a Játékos, a Vadász és az Úriember) szemén át láthatjuk az ókor óta létező, pezsgő kulturális életű városnak és lakóinak mindennapjait. Ez a film annyira szerethető volt és tökéletesen eltalált, hogy képtelenek voltunk csak úgy besuvasztani egy helyre a listán, hogy aztán csak úgy átgörgessetek rajta. Oly sokszor mondtuk el, hogy ezt és azt a filmet látni kell, de most tényleg azt mondjuk: ha csak egy filmet nézel meg a listánk hatására, akkor ez legyen az! Csodálatos, egyedi és igazán felemelő munka.
IMDb: 7,7
Mafab: 89
Képek: IMDb, Mafab
