Jude Law a Pepsi nevében indított háborút a természetfeletti ellen - Corn & Soda

Jude Law a Pepsi nevében indított háborút a természetfeletti ellen

Ugyan távol áll tőlünk, hogy olyan cégeket reklámozzunk, mint a Pepsi (mert ugye nagyon egészségtelen ilyeneket inni), de ha egy gyártó olyan agyament reklámmal áll elő, mint most ők tették, azt muszáj megemlítenünk. Jude Law az utóbbi időben ismét a csúcson van, köszönhetően az HBO The Young Pope (Az ifjú pápa) című minisorozatának, ami miatt újra beleszerettünk a brit színészbe. Sosem arról volt szó, hogy valami gond lenne Law tehetségével, mert tagadhatatlanul nagyon jól játszik mindenben. A választásai viszont megkérdőjelezhetőek, elég csak megemlítenünk a Dom Hemingway-t, ami óriási bukta volt 4 évvel ezelőtt.

Most végre Jude megtanulta, hogy elég jól áll neki, ha elrugaszkodik a valóságtól, és valaki olyat alakít, akire nem is számítanánk. A Pepsi ezúttal az Oni nevű szerzetes ruháját adta a színészre, akinek meg kell védenie a faluját a gonosztól. Ehhez pedig természetesen átváltozik egy óriási természetfeletti szörnyeteggé.

Azt ugyan nem tudjuk megmagyarázni, hogy mi köze ennek a japán mesének a Pepsihez, de az biztos, hogy amíg a reklám végén elő nem kerül egy üveggel belőle, addig teljesen elfelejtjük, hogy nem egy film előzetesét néztük. A reklám egyébként egy sorozatot alkot, ez volt az 5. rövidfilm.

FSR

Ez is tetszeni fog...