Péter Kránitz 
Tolkien mesei
Éppen 76 éve, 1945 januárjában jelent meg a The Dublin Review hasábjain J. R. R. Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzőjének sokak szerint legszebb novellája, egy őszinte és személyes vallomás, A levél. Magyarul is olvashatjuk a professzor legkedvesebb meséit sárkányokról, tündérekről, varázslókról és egy piszmogó művészről, aki képtelen befejezni élete főművét.
Újranyomtatták J. R. R. Tolkien meséit – bár a novelláskötetbe foglalt négy rövid történet nem Középföldén játszódik, egyazon forrásból fakad, mint A hobbit varázslatos világa. A hegymélyi barlangokban, kincsek közt szunnyadó sárkány, a tündérek országába tévedő kalandor, az egymással vetélkedő mágusok és a Holdbéli Ember mind-mind A Gyűrűk Ura tájait és lényeit idézik meg, Tündérföld (Faërie) kalandjaiban testet ölt a filológus professzor gyermeki rajongása a tündérmesék fatáziabirodalma iránt.
A gyűjtemény első kisregénye, a Kóborló és a varázsló egy kóbor kutya kalandjait regéli el Angliától, az óceán legmélyebb bugyrain át, egészen a Hold sötét oldaláig. Egy balul sikerült lábszár-csócsálást követően egy zsémbes mágus (a lábszár-csócsálás elszenvedője) ugyanis apró játékkutyussá változtatja Kóborlót, aki így elkeveredik gazdájától. Keresztül-kasul bebarangolja az Angliát körülölelő varázsvilágot annak reményében, hogy valaki visszaváltoztatja normális ebbé, s ezalatt összeakasztja bajszát egy sárkánnyal, sellőkkel, és a Hold mágikus lényeivel.
A Kóborló és a varázslót, mint megannyi meséjét, Tolkien egyik gyermekének, az akkor négyéves Michaelnek írta, miután elvesztette kedvenc játékkutyáját. Az 1925-ben papírra vetett történet megvigasztalta a kisfiút, hiszen csodálatos kalandokat költött az elkallódott ölebről. Több mint hetven évig kellett várni azonban a mese megjelenéséig; bár A hobbit 1937-es sikere után a szerző megpróbálta kiadatni, erre végül egészen 1998-ig nem került sor. A Kóbor és a varázsló ezért nem szerepelt a gyűjteményes kötet első, 1997. januári (éppen 24 éves) kiadásában, csak a 2008 utáni kiadványokban olvashatjuk.
A történetben megjelenik a Holdbéli Ember, a tolkieni mítosz vissza-visszatérő karaktere, aki különböző személyiségek formájában feltűnt már a hobbitok népköltési gyüjteményében, a Bombadil Toma kalandjaiban, illetve A szilmarilok legkorábbi szövegváltozatában, az Elveszett mesék könyvében is. Kóborlónak meggyűlik a baja a Fehér sárkánnyal, aki a Hold egyik magányos hegyének barlangjaiban él, valamint Artaxerxes-szel, a varázslóval, aki egy kék tollal tűzdelt zöld kalapot visel, csakúgy, mint Öregredő bohókás gazdája.
A Sonkádi Egyed gazda egy középkori tanmeséket megidéző rege, egyike Tolkien azon kevés történeteinek, amelyek még a professzor életében nyomtatásban megjelentek. 1947 októberében látott nyomdafestéket A hobbitot is gondozó George Allen & Unwin gondozásában, s azóta számtalan kiadást élt meg. Magyarországon Göncz Árpád fordításában vált igazán ismertté, azonban Németh Anikó tolmácsolásában Giles, a sárkány ura címmel is megjelent.
Egy magának való, egyszerű gazdáról szól, aki a Középső Királyság egyik távoli csücskében éli csendes életét feleségével és kutyájával. A sors azonban úgy hozza, hogy kénytelen-kelletlen egy óriással és egy sárkánnyal kell megküzdenie, s végül a nép hőseként megalakítja a független Kiskirályságot. A tolkieni mítoszból jól ismert toposzok kerülnek elő hasábjain, többek között egy varázslatos képességekkel rendelkező kard, amely jelzi az ellenség közeledtét, illetve a sárkány által elrabolt kincsek visszaszerzésére indított expedíció.
A humoros történet hemzseg a professzor filológus kollégáinak szánt szóviccektől – a helységnevek egytől-egyig oxfordi és angliai helyszínek nyakatekert etimológiáját sejtetik. Bár ezek természetszerűleg nem köszönnek vissza a magyar fordításban, Göncz Árpád találékony tolmácsolása azon kárpótol érte.
A Wootton-i kovácsmester egy igazi tündérmese, a szó legszebb, tolkieni értelmében. Amint azt a professzor híres esszéjében is kifejtette, a tündérmesék elsősorban nem kis szárnyas, furfangos-repkedő varázslényekről, hanem Tündérország mesebeli tájairól, s a mágiáról, mint másodlagos teremtésről szólnak. Az először 1967-ben megjelent bűbájos regében egy kovácsmester fia különös képességre tesz szert: egy csillagtól vezetve Tündérországba jut, ahol varázslatos kalandokba keveredik a Tündérkirálynővel és a varázslatos birodalom rejtélyes urával. Bár Tolkien az allegóriák keresése ellen intette olvasóit, a rövid regényt sokan az íróóriás filológia előtti tisztelgéseként értelmezik, a kreatív és intuitív látásmód felsőbbségét a kisszerűség korlátoltságával szemben.
A hősi dallamokat zengő novelláskötet záró akkordja J. R. R. Tolkien (e sorok szerzője számára) legszebb meséje, egy őszinte és személyes vallomás, A levél. A történet első ránézésre egy piszmogó, zsémbes festőről szól, egy szerény, de tehetséges művészről, aki hosszú éveket tölt fő műve, egy fenséges fát ábrázoló, óriási méretű festmény megalkotásával. Toldozza-foldozza, újabb és újabb vásznakat told hozzá és megannyi apró részlettel gazdagítja az alkotást, ám soha nem elégszik meg vele, be nem fejezi. Az ország, amelynek egy távoli zugában él, zsarnoki szigorral szerez érvényt törvényeinek – egy napon sötét ruhás férfiak érkeznek, és hosszú útra viszik a festőt, s végül egy táborba, ahol a végkimerültségig dolgoztatják, majd ítéletet mondanak felette. Halála után nem marad más hátra életművéből, mint a festmény egy apró foszlánya, amelyen a nagy fa egyetlen levele látható.
A novella mindazonáltal nem más, mint Tolkien ars poeticája, saját költészete feletti ítélete, egy vallomás; az önmagában is felemelő történet felszíne alatt mély jelentésrétegek húzódnak. A szerző bevallása szerint egy álom inspirálta, s egy ültő helyében, néhány óra alatt vetette papírra. A piszmogó-pepecselő művész nem más, mint Tolkien, a soha el nem készült alkotás pedig A szilmarilokként ismert mítosza – amely végül a valóságban sem készült el, a festőhöz hasonlóan ő is haláláig át- és átdolgozta, árnyalta-kontúrozta. Az önkényuralmi rezsim zsarnoki szbályrendszere az emberi lét törvényszerűségét tükrözi, a hosszú út a halál, a munkatábor a purgatórium analógiája, melyet a végső ítélet követ. A festő életművéből fennmaradt egyetlen apró részlet, A Levél nem más, mint A hobbit – a novella megjelenésekor, 1945-ben ugyanis ez volt a tolkieni mítosz egyetlen felvonása, amely megjelent nyomtatásban is, A Gyűrűk Ura ekkor még nem készült el.
A kis példányszámú katolikus folyóirat, a The Dublin Review hasábjain jelent meg 1945 januárjában, éppen 76 évvel ezelőtt – egészen 1964 májusáig kellett várni, hogy a Fa és levél (magyarul A Gyűrű nyomán) című kiadványba foglalva a nagyközönség előtt is ismertté váljon. A novella azóta önálló kötetként és hangoskönyv formájában is kapható, a skót Puppet State Theatre Company előadásában színpadra is vitték.
A J. R. R. Tolkien meséi először az új évezred első évében jelent meg magyarul Szendrei Tibor illusztrációival. Ebben a kiadványban azonban még nem kapott helyet a Kóborló és a varázsló, helyette a Bombadil Toma kalandjait olvashattuk. A Partvonal kiadó gondozásában újra megjelent kötetet a tolkieni mítosz leghíresebb illusztrátora, a Gyűrűk Ura-filmek Oscar-díjas művészeti vezetője, Alan Lee ceruzarajzai díszítik. A 230 oldalara bővült, védőborítós-keményfedeles kötet minden Tolkien-rajongó számára kötelező olvasmány!
1 thought on “76 éves Tolkien legszebb vallomása – J. R. R. Tolkien meséi ma is elvarázsolnak”