Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve - Corn & Soda

Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve

Még nem léteztek Középfölde vadregényes tájai, amikor tündék és emberek először háborúra keltek a Sötét Úrral, a történelem lapjain még nem sercentek a Másod- és Harmadkor hőskölteményei, nem világlottak Númenor és Gondor fényei, s nem füstölt pipadohány a Megyében, mikor az ősi tünde város, Gondolin kürtjei először felharsantak. J. R. R. Tolkien évtizedeken át faragta A Gyűrűk Urában kicsúcsosodó mítoszát, legkorábbi meséit pályája küszöbén álló nyelvészként vetette papírra. Az Elveszett mesék könyve a fiatal J. R. R. Tolkien első szárnypróbálgatása volt a Középfölde-mítosz megteremtésének hosszú folyamatában, s bár A szilmarilokhoz kísértetiesen hasonló történet körvonalazódik lapjain, az itt szereplő regék egy letűnt kor tündérmeséit idézik meg, egy legendát, amely az angol nép eredetét és Britanniában, a tündérek földjén való megtelepedését regéli el.

Sarokkőhöz érkeztünk Középfölde felfedezésében, Bombadil Toma kalandjaival ugyanis elbúcsúztunk a tolkieni mítosz kánonától, s áttérünk legkorábbi, a professzor által elvetett szövegváltozatára, az Elveszett mesék könyvére. Nem teljesen ismeretlen előttünk: a Beren és Lúthien lapjain és a Gondolin bukása hasábjain már megismertük az Első Kor két nagy regéjének e korai narrációját. A fiatal J. R. R. Tolkien az első világháború során, katonaként vetette papírra őket, a Gondolin bukását egy lázálomszerű látomást követően egy katonai kórházban írta, míg a Beren és Lúthient, avagy Tinúviel meséjét a Roos-i erdőben tett sétái és felesége iránt érzett szerelme ihlették.

A tolkieni mítosz e korai vázlata bár kísértetiesen emlékeztet A szilmarilokra, sok szempontból mégis merőben más stílusjegyeket követ és egy árnyalatnyit különböző filozófiát képvisel. Az Elveszett mesék könyve ugyanis sokkal inkább a tündérmesék varázslatos világát eleveníti meg, s olyan alapvető kérdésekben különbözik a későbbi mítosz világfelfogásától, mint istenek és emberek, múlt és jelen viszonya, az emberi lélek halhatatlansága. A történeti mítosz elbeszélésében Eriol, az angol nép ősatyja, valamikor a kései antikvitásban (az “angolszász korban”) Dánia partjainál naszádra száll és nyugatnak hajózik. Tol Eressëaban, a Magányos Szigeten ér partot, vagyis a későbbi Nagy-Britanniában, ahol a Tűnt Játék Kis Házában megismerkedik az apró tündékkel, akik beavatják az Ainuk Muzsikája lenyűgöző teremtéstörténetébe és az Óidők legendás hőskölteményeibe.

Tolkien professzor célja a kezdetektől fogva az volt, hogy megteremtse az angol nép legkorábbi irodalomtörténetéből hiányzó, egybefüggő eredetmítoszt, egy legendát, „amelyet egyszerűen Angliának” ajánl.

J. R. R. Tolkien. Forrás: Tolkien Estate.

Az „Eriol-történet” Christopher Tolkien szerint „a legbonyolultabb, legrejtelmesebb história Középfölde és Aman meséjében” – az egyetlen narratív elem, amely közvetlenül köti össze a mitikust a hétköznapival, a múltat a mával, az északi és kelta mitológiát a tolkieni mítosszal. A mese e mesternarratívájából kiviláglik, hogy a fiatal J. R. R. Tolkien korai elképzelése szerint Tirion tünde településére épült később az angliai Warwick városa, megismerjük, miként szakította le Ossë Íverin Szigetét, avagy az Ír-szigetet Britanniából, vagy hogyan váltak Forodwaith vikingek lakta észak-európai fjordjai Középfölde fagyos északnyugati partvidékévé.

Óriási változáson estek át a mítosz világmagyarázó, transzcendens vetületei, különösképp az emberek halálhoz és istenekhez fűződő viszonya. Részletgazdag leírást kapunk a túlvilágról, ám ezúttal nem csupán a tündék halhatatlan lelkének örökös otthont nyújtó Mandos csarnokairól, de Fui (Nienna) tágas termeiről is, melyek felett a „tető denevérszárnyakból”, oszlopai bazaltból voltak, s ahova „az Emberek Fiai” érkeztek, hogy „végzetük ítéletét hallják”. Míg A szilmarilokban csak rejtélyes utalások vonatkoznak arra, hogy mi vár az emberekre haláluk után, az Elveszett mesék könyve szerint az elhunytak Fui ítélete szerint a fekete fellegekből több helyre is kerülhetnek: többségük a Halál fekete Hajója, Mornië fedélzetére vonul, amely „Észak sötét kikötőjében” várakozik a Végítéletre. Némely embereket, a kiválasztottakat Nienna „Mandosban tart”, másokat azonban elkerget Amanból, s „Melko befogdossa őket rendre, és viszi valamennyit Angamandiba, vagyis a Vaspokolba”. Mindazonáltal a Halál Ajándéka, amellyel Ilúvatar az embereket jutalmazza, már ekkor központi eleme volt a mítosznak.

Fingolfin és Morgoth összecsapása. Készítette: Julie Dillon.

Soha korábban nem látott részletgazdagságban tárul elénk az Ainuk Muzsikája, A szilmariloknál sokkal részletesebb magyarázatot nyernek az ainuk, köztük is elsősorban Melkor motivációi, sőt, maga Ilúvatar érzései is – a teremtő Isten számára ugyanis a tündék „a legtisztábbak és legszerelmetesebbek”. Ám mégis az embereket ajándékozza meg a legnagyobb ajándékkal: lehetőséget ad számukra, hogy a világot, a történelmet formálhassák „még az eredeti zenén túl is”, míg a tündéket mindörökké a sorsszerűség kötelékébe helyezte. Minderről Rúmil egy helyen a következőket mondja Eriolnak: „Még mi, eldák is szomorúan tapasztalhattuk, hogy az emberekkel furcsa erő jár, hajlam jóra-rosszra, s hogy a dolgokat istenek és tündérek ellenében igazítsák, kedvükre a világot”.

Az Eriol-történetet, még mielőtt teljesen elvetette volna, a professzor teljesen átdolgozta, s megalkotta az úgynevezett Ælfwine-kerettörténetet: Eriol helyett itt az angol Ælfwine, avagy Tündebarát, a normann hódítók elől menekülve száll hajóra Britannia nyugati partjainál és utazik a Magányos Szigetre. Mára már elképzelhetetlen, ami ekkor még a mítosz szerves része és alapeleme volt: Tol Eressëa tünde szigetét az embergyermekek bármikor felkereshetik álmukban. A Tűnt Játék Kis Házában a tündék és barátaik esténként lakomát csapnak, majd a tűz körül meséket hallgatnak az Óidők hőseiről, Tûrról (Tuor) és Tinwelintről (Thingol), Gondolinról és Hisilómë sötét völgyeiről, más és más mesemondók, többek között Kisszív, Voronwë fia tolmácsolásában.

Eärendil és Thorondor összecsapása Ancalagonnal az Izzó Harag Háborújában. Készítette: Bayard Wu.

Christopher Tolkien jegyzetei a mítosz fejlődésének kulcsfontosságú mozzanataira világítanak rá. Megismerjük Eärendel (Eärendil) meséjének hosszú irodalomtörténetét, attól a pillanattól kezdve, hogy a fiatal J. R. R. Tolkien középiskolásként először figyelt fel az óangol éarendel, vagyis a Vénusz szóra, majd 1914-ben megírta Éalá Éarendel Engla Beorhtast, vagyis „Éärendel utolsó utazása” című költeményét, amely végül a mítosz egyik legszebb történetszálának alapjául szolgált. A jegyzetek közé ékelődve olvashatjuk a professzor néhány korai költeményét, amelyekre a tolkieni mítosz legkorábbi gondolatcsíráiként tekinthetünk: Habbanan a csillagok alatt, Vén hegyeken messze túl, Kortirion a fák között, mindezen versek végül Középfölde egy-egy jellegzetes táját körvonalazták, ám ami még jelentősebb, a legendárium uralkodó atmoszféráját teremtették meg.

Az Elveszett mesék könyvének egyik legizgalmasabb fejezete e korai mítosz földrajzát ábrázolja és fakszimile formában közli világunk, Arda két legkorábbi térképét. Köztük is a legérdekesebb a Világhajó képi ábrázolása: Tolkien professzor sajátkezű rajza teljes valójában ábrázolja a legendárium egyik leghajmeresztőbb elképzelését, miszerint Földünk egy hajó, mely a Külső Óceánon (Vai) hánykolódik. Bár a Világhajó képe erősen szimbolikus és nem feltétlenül kell szó szerint értelmezni, mégis egy különösen vad színfolttal gazdagítja Középfölde változatos földtörténetét.

A Világhajó. Készítette: J. R. R. Tolkien. Forrás: Tolkien Estate.

A ciklus e korai szövegváltozata tehát az Ainuk Muzsikája a Valaquenta és Quenta Silmarillion eseményeivel egyeztethető össze. A szilmarilok mindazonáltal csak vázlatos formában, szűk 340 oldalon (2019-es kiadás) körvonalazta az Óidők legendáit, míg az Elveszett mesék könyve – Christopher Tolkien részletgazdag jegyzeteivel együtt – nem kevesebb mint 1032 oldalon tárja elénk a mítosz lenyűgöző teremtéstörténetét, Valinor és Beleriand titáni hőskölteményeit. A legendárium egyetlen későbbi szövegváltozata sem nyújt olyan aprólékos és festői leírást az ainuk muzsikájáról, az istenek valinori királyságáról és Középfölde tünde civilizációjáról, mint e korai elbeszélés, sehol máshol nem kerül az olvasó olyan bensőséges viszonyba a mítosz hőseivel, mint az Elveszett mesék könyvében.

Az Elveszett mesék könyvének első kiadása. Forrás: George Allen & Unwin.

Christopher Tolkien szavaival élve, az Elveszett mesék könyvére jellemző „szélsőségesen archaizáló stílus … óhatatlanul olyan elképzeléseket testesít meg, amelyek idegenek A Gyűrűk Ura és A szilmarilok kiadott formájának világától” – tehát ha valaki a númenori civilizáció vagy Völgyzugoly leírásában megismert emelkedett, mégis emberközeli hangvételére számít, csalódni fog a regény meseszerű, régies szóvirágaiban.

Ilyen, mára már elképzelhetetlen motívum többek között az Elveszett mesék könyvében szereplő egyik jóslat, miszerint a Nagy Vég (később Dagor Dagorath) napján Túrin visszatér a halálból és ő maga sújtja halálra Melkort.

Az első kötet végén elrejtett gyöngyszemként bukkan az olvasó egy függelékre, amely a nemestünde tengwar ábécé magyar írásmódjához nyújt részletes útmutatót, míg a második kötet végén Füzessy Tamás sorozatszerkesztő utószavát olvashatjuk. Mindkét kötetben helyet kapott egy-egy névmutató – ám a szócikkeket olvasva az ember rádöbben, hogy ez sem egy mindennapi szószedet, hiszen tartalmazza a teljes tolkieni mítosz legmélyebb gyökereként tekinthető tünde-szótár, a Qenya Lexikon, valamint a Gnoma Szótár ide vonatkozó bejegyzéseit. Köztudott, hogy Tokien professzor először a nemestünde nyelvet teremtette meg, s csak ezt követően körvonalazódtak végtelen képzeletében a mítosz egyes történetoszlopai.

Christopher Tolkien az 1980-ban kiadott Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről sikere után döntötte el: egybegyűjti édesapja életművét és különálló, ám mégis egybefüggő kötetekben kiadja a mítosz teljes korpuszát. A Középfölde Históriája sorozat végül 5500 oldalon, 12 kötetben jelent meg, az Elveszett mesék könyve a sorozat első két kötetében látott nyomdafestéket. Magyarországon tizenhárom évvel eredeti megjelenését követően, 1996-ban, Kaposváron jelent meg először Tandori Dezső, Kossuth- és József Attila-díjas költőnk fordításában, majd 2011-ben egyetlen vaskos kötetbe szedve a Cartaphilus kiadó jóvoltából. 2017-ben azonban új időszámítás kezdődött a Tolkien-életmű magyar nyelvű kiadása történetében: a Helikon Kiadó és a Magyar Tolkien Társaság (MTT) elhatározta, hogy kiadják a teljes Középfölde Históriája sorozatot, kezdve az Elveszett mesék könyve két kötetével. Az új kiadvány bár Tandori Dezső fordítására épül, az MTT mondatról-mondatra felülvizsgálta a költő magyarításait s egyeztette a mítosz magyar nyelvű, immár többé-kevésbé egységes szókincsével.

J. R. R. Tolkien: Elveszett mesék könyve 1 (Budapest: Helikon Kiadó, 2017)
J. R. R. Tolkien: Elveszett mesék könyve 2 (Budapest: Helikon Kiadó, 2017)

A Középfölde felfedezése-cikksorozat eddig megjelent részei:

Középfölde felfedezése, avagy hogyan olvassunk Tolkient?
Középfölde felfedezése #1 – A Gyűrűk Ura
Középfölde felfedezése #2 – A szilmarilok
Középfölde felfedezése #3 – Az atlasz
Középfölde felfedezése #4 – A hobbit
Középfölde felfedezése #5 – Húrin gyermekei
Középfölde felfedezése #6 – Befejezetlen regék
Középfölde felfedezése #7 – Beren és Lúthien
Középfölde felfedezése #8 – Gondolin bukása
Középfölde felfedezése #9 – Bombadil Toma kalandjai
Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve
Középfölde felfedezése #11 – Beleriand dalai

Ez is tetszeni fog...