Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve

Még nem léteztek Középfölde vadregényes tájai, amikor tündék és emberek először háborúra keltek a Sötét Úrral, a történelem lapjain még nem sercentek a Másod- és Harmadkor hőskölteményei, nem világlottak Númenor és Gondor fényei, s nem füstölt pipadohány a Megyében, mikor az ősi tünde város, Gondolin kürtjei először felharsantak. J. R. R. Tolkien évtizedeken át faragta A Gyűrűk Urában kicsúcsosodó mítoszát, legkorábbi meséit pályája küszöbén álló filológusként vetette papírra. Az Elveszett mesék könyve a fiatal J. R. R. Tolkien első szárnypróbálgatása volt a Középfölde-mítosz megteremtésének hosszú folyamatában, s bár A szilmarilokhoz kísértetiesen hasonló történet körvonalazódik lapjain, az itt szereplő regék egy letűnt kor tündérmeséit idézik meg, egy legendát, amely az angol nép eredetét és Britanniában, a tündérek földjén való megtelepedését regéli el.

Sarokkőhöz érkeztünk Középfölde felfedezésében, Bombadil Toma kalandjaival ugyanis elbúcsúztunk a tolkieni mítosz kánonától, s áttérünk legkorábbi, a professzor által elvetett szövegváltozatára, az Elveszett mesék könyvére. Nem teljesen ismeretlen előttünk: a Beren és Lúthien lapjain és a Gondolin bukása hasábjain már megismertük az Első Kor két nagy regéjének e korai narrációját. A fiatal J. R. R. Tolkien az első világháború során, katonaként vetette papírra őket, a Gondolin bukását egy lázálomszerű látomást követően egy katonai kórházban írta, míg a Beren és Lúthient, avagy Tinúviel meséjét a Roos-i erdőben tett sétái és felesége iránt érzett szerelme ihlették.

A tolkieni mítosz e korai vázlata bár kísértetiesen emlékeztet A szilmarilokra, sok szempontból mégis merőben más stílusjegyeket követ és egy árnyalatnyit különböző filozófiát képvisel. Az Elveszett mesék könyve ugyanis sokkal inkább a tündérmesék varázslatos világát eleveníti meg, s olyan alapvető kérdésekben különbözik a későbbi mítosz világfelfogásától, mint istenek és emberek, múlt és jelen viszonya, az emberi lélek halhatatlansága. A történeti mítosz elbeszélésében Eriol, az angol nép ősatyja, valamikor a kései antikvitásban (az “angolszász korban”) Dánia partjainál naszádra száll és nyugatnak hajózik. Tol Eressëaban, a Magányos Szigeten ér partot, vagyis a későbbi Nagy-Britanniában, ahol a Tűnt Játék Kis Házában megismerkedik az apró tündékkel, akik beavatják az Ainuk Muzsikája lenyűgöző teremtéstörténetébe és az Óidők legendás hőskölteményeibe.

Tolkien professzor célja a kezdetektől fogva az volt, hogy megteremtse az angol nép legkorábbi irodalomtörténetéből hiányzó, egybefüggő eredetmítoszt, egy legendát, „amelyet egyszerűen Angliának” ajánl.

Az „Eriol-történet” Christopher Tolkien szerint „a legbonyolultabb, legrejtelmesebb história Középfölde és Aman meséjében” – az egyetlen narratív elem, amely közvetlenül köti össze a mitikust a hétköznapival, a múltat a mával, az északi és kelta mitológiát a tolkieni mítosszal. A mese e mesternarratívájából kiviláglik, hogy a fiatal J. R. R. Tolkien korai elképzelése szerint Tirion tünde településére épült később az angliai Warwick városa, megismerjük, miként szakította le Ossë Íverin Szigetét, avagy az Ír-szigetet Britanniából, vagy hogyan váltak Forodwaith vikingek lakta észak-európai fjordjai Középfölde fagyos északnyugati partvidékévé.

Óriási változáson estek át a mítosz világmagyarázó, transzcendens vetületei, különösképp az emberek halálhoz és istenekhez fűződő viszonya. Részletgazdag leírást kapunk a túlvilágról, ám ezúttal nem csupán a tündék halhatatlan lelkének örökös otthont nyújtó Mandos csarnokairól, de Fui (Nienna) tágas termeiről is, melyek felett a „tető denevérszárnyakból”, oszlopai bazaltból voltak, s ahova „az Emberek Fiai” érkeztek, hogy „végzetük ítéletét hallják”. Míg A szilmarilokban csak rejtélyes utalások vonatkoznak arra, hogy mi vár az emberekre haláluk után, az Elveszett mesék könyve szerint az elhunytak Fui ítélete szerint a fekete fellegekből több helyre is kerülhetnek: többségük a Halál fekete Hajója, Mornië fedélzetére vonul, amely „Észak sötét kikötőjében” várakozik a Végítéletre. Némely embereket, a kiválasztottakat Nienna „Mandosban tart”, másokat azonban elkerget Amanból, s „Melko befogdossa őket rendre, és viszi valamennyit Angamandiba, vagyis a Vaspokolba”. Mindazonáltal a Halál Ajándéka, amellyel Ilúvatar az embereket jutalmazza, már ekkor központi eleme volt a mítosznak.

Soha korábban nem látott részletgazdagságban tárul elénk az Ainuk Muzsikája, A szilmariloknál sokkal részletesebb magyarázatot nyernek az ainuk, köztük is elsősorban Melkor motivációi, sőt, maga Ilúvatar érzései is – a teremtő Isten számára ugyanis a tündék „a legtisztábbak és legszerelmetesebbek”. Ám mégis az embereket ajándékozza meg a legnagyobb ajándékkal: lehetőséget ad számukra, hogy a világot, a történelmet formálhassák „még az eredeti zenén túl is”, míg a tündéket mindörökké a sorsszerűség kötelékébe helyezte. Minderről Rúmil egy helyen a következőket mondja Eriolnak: „Még mi, eldák is szomorúan tapasztalhattuk, hogy az emberekkel furcsa erő jár, hajlam jóra-rosszra, s hogy a dolgokat istenek és tündérek ellenében igazítsák, kedvükre a világot”.

Az Eriol-történetet, még mielőtt teljesen elvetette volna, a professzor teljesen átdolgozta, s megalkotta az úgynevezett Ælfwine-kerettörténetet: Eriol helyett itt az angol Ælfwine, avagy Tündebarát, a normann hódítók elől menekülve száll hajóra Britannia nyugati partjainál és utazik a Magányos Szigetre. Mára már elképzelhetetlen, ami ekkor még a mítosz szerves része és alapeleme volt: Tol Eressëa tünde szigetét az embergyermekek bármikor felkereshetik álmukban. A Tűnt Játék Kis Házában a tündék és barátaik esténként lakomát csapnak, majd a tűz körül meséket hallgatnak az Óidők hőseiről, Tûrról (Tuor) és Tinwelintről (Thingol), Gondolinról és Hisilómë sötét völgyeiről, más és más mesemondók, többek között Kisszív, Voronwë fia tolmácsolásában.

Christopher Tolkien jegyzetei a mítosz fejlődésének kulcsfontosságú mozzanataira világítanak rá. Megismerjük Eärendel (Eärendil) meséjének hosszú irodalomtörténetét, attól a pillanattól kezdve, hogy a fiatal J. R. R. Tolkien középiskolásként először figyelt fel az óangol éarendel, vagyis a Vénusz szóra, majd 1914-ben megírta Éalá Éarendel Engla Beorhtast, vagyis „Éärendel utolsó utazása” című költeményét, amely végül a mítosz egyik legszebb történetszálának alapjául szolgált. A jegyzetek közé ékelődve olvashatjuk a professzor néhány korai költeményét, amelyekre a tolkieni mítosz legkorábbi gondolatcsíráiként tekinthetünk: Habbanan a csillagok alatt, Vén hegyeken messze túl, Kortirion a fák között, mindezen versek végül Középfölde egy-egy jellegzetes táját körvonalazták, ám ami még jelentősebb, a legendárium uralkodó atmoszféráját teremtették meg.

Az Elveszett mesék könyvének egyik legizgalmasabb fejezete e korai mítosz földrajzát ábrázolja és fakszimile formában közli világunk, Arda két legkorábbi térképét. Köztük is a legérdekesebb a Világhajó képi ábrázolása: Tolkien professzor sajátkezű rajza teljes valójában ábrázolja a legendárium egyik leghajmeresztőbb elképzelését, miszerint Földünk egy hajó, mely a Külső Óceánon (Vai) hánykolódik. Bár a Világhajó képe erősen szimbolikus és nem feltétlenül kell szó szerint értelmezni, mégis egy különösen vad színfolttal gazdagítja Középfölde változatos földtörténetét.

A ciklus e korai szövegváltozata tehát az Ainuk Muzsikája a Valaquenta és Quenta Silmarillion eseményeivel egyeztethető össze. A szilmarilok mindazonáltal csak vázlatos formában, szűk 340 oldalon (2019-es kiadás) körvonalazta az Óidők legendáit, míg az Elveszett mesék könyve – Christopher Tolkien részletgazdag jegyzeteivel együtt – nem kevesebb mint 1032 oldalon tárja elénk a mítosz lenyűgöző teremtéstörténetét, Valinor és Beleriand titáni hőskölteményeit. A legendárium egyetlen későbbi szövegváltozata sem nyújt olyan aprólékos és festői leírást az ainuk muzsikájáról, az istenek valinori királyságáról és Középfölde tünde civilizációjáról, mint e korai elbeszélés, sehol máshol nem kerül az olvasó olyan bensőséges viszonyba a mítosz hőseivel, mint az Elveszett mesék könyvében.

Christopher Tolkien szavaival élve, az Elveszett mesék könyvére jellemző „szélsőségesen archaizáló stílus … óhatatlanul olyan elképzeléseket testesít meg, amelyek idegenek A Gyűrűk Ura és A szilmarilok kiadott formájának világától” – tehát ha valaki a númenori civilizáció vagy Völgyzugoly leírásában megismert emelkedett, mégis emberközeli hangvételére számít, csalódni fog a regény meseszerű, régies szóvirágaiban.

Ilyen, mára már elképzelhetetlen motívum többek között az Elveszett mesék könyvében szereplő egyik jóslat, miszerint a Nagy Vég (később Dagor Dagorath) napján Túrin visszatér a halálból és ő maga sújtja halálra Melkort.

Az első kötet végén elrejtett gyöngyszemként bukkan az olvasó egy függelékre, amely a nemestünde tengwar ábécé magyar írásmódjához nyújt részletes útmutatót, míg a második kötet végén Füzessy Tamás sorozatszerkesztő utószavát olvashatjuk. Mindkét kötetben helyet kapott egy-egy névmutató – ám a szócikkeket olvasva az ember rádöbben, hogy ez sem egy mindennapi szószedet, hiszen tartalmazza a teljes tolkieni mítosz legmélyebb gyökereként tekinthető tünde-szótár, a Qenya Lexikon, valamint a Gnoma Szótár ide vonatkozó bejegyzéseit. Köztudott, hogy Tokien professzor először a nemestünde nyelvet teremtette meg, s csak ezt követően körvonalazódtak végtelen képzeletében a mítosz egyes történetoszlopai.

Christopher Tolkien az 1980-ban kiadott Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről sikere után döntötte el: egybegyűjti édesapja életművét és különálló, ám mégis egybefüggő kötetekben kiadja a mítosz teljes korpuszát. A Középfölde Históriája sorozat végül 5500 oldalon, 12 kötetben jelent meg, az Elveszett mesék könyve a sorozat első két kötetében látott nyomdafestéket. Magyarországon tizenhárom évvel eredeti megjelenését követően, 1996-ban, Kaposváron jelent meg először Tandori Dezső, Kossuth- és József Attila-díjas költőnk fordításában, majd 2011-ben egyetlen vaskos kötetbe szedve a Cartaphilus kiadó jóvoltából. 2017-ben azonban új időszámítás kezdődött a Tolkien-életmű magyar nyelvű kiadása történetében: a Helikon Kiadó és a Magyar Tolkien Társaság (MTT) elhatározta, hogy kiadják a teljes Középfölde Históriája sorozatot, kezdve az Elveszett mesék könyve két kötetével. Az új kiadvány bár Tandori Dezső fordítására épül, az MTT mondatról-mondatra felülvizsgálta a költő magyarításait s egyeztette a mítosz magyar nyelvű, immár többé-kevésbé egységes szókincsével.

J. R. R. Tolkien: Elveszett mesék könyve 1 (Budapest: Helikon Kiadó, 2017)
J. R. R. Tolkien: Elveszett mesék könyve 2 (Budapest: Helikon Kiadó, 2017)

A Középfölde felfedezése-cikksorozat eddig megjelent részei:

Középfölde felfedezése, avagy hogyan olvassunk Tolkient?
Középfölde felfedezése #1 – A Gyűrűk Ura
Középfölde felfedezése #2 – A szilmarilok
Középfölde felfedezése #3 – Az atlasz
Középfölde felfedezése #4 – A hobbit
Középfölde felfedezése #5 – Húrin gyermekei
Középfölde felfedezése #6 – Befejezetlen regék
Középfölde felfedezése #7 – Beren és Lúthien
Középfölde felfedezése #8 – Gondolin bukása
Középfölde felfedezése #9 – Bombadil Toma kalandjai
Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve
Középfölde felfedezése #11 – Beleriand dalai
Középfölde felfedezése #12 – Középfölde formálása