Középfölde felfedezése #12 – Középfölde formálása

Irodalmi barangolásunk végéhez közeledünk, mindössze egyetlen állomás maradt hátra Középfölde felfedezésében. 2020 nyarán jelent meg hazánkban a tolkieni mítosz utolsó – ám remélhetőleg korántsem végső – magyarra fordított kötete, a Középfölde formálása. Címe sokatmondó, feltárja ugyanis Középfölde formálásának legjelentőseb állomásait: elolvashatjuk a „legkorábbi Szilmarilokat”, fellapozhatjuk az első Beleriand-térképet, s Christopher Tolkien jóvoltából elmerülhetünk a tolkieni mítosz fejlődéstörténetének legizgalmasabb kérdéseiben.

A Középfölde formálását olvasva a szemünk előtt tárul fel a folyamat, amely során J. R. R. Tolkien korlátlan képzeletében megformálódott Középfölde varászlatos világa, az Elveszett mesék könyvében megismert Nagy Földek végleg átalakultak azzá a vadregényes tájjá, amelybe A Gyűrűk Urát olvasva oly sokan beleszerettünk. Lassacskán eltűnik (szinte) minden utalás Európára, Tol Eressëa végleg elveszti brit jellegét, Forodwaith lankái sem a vikingek lakta északi fjordokként szerepelnek a mítosz atlaszán, nem tűnik fel többé sem az Ír-sziget, sem Warwick vagy Oxford angol városa.

Nem csupán Arda domborzata szilárdul meg a Középfölde formálásában: a kötetben olvasható krónikákban forrott ki a tolkieni mítosz kozmológiája,

vagyis a világot körülölelő univerzum fizikai felépítése és vallásfilozófiai keretrendszere. Az 1920-as és ’30-as években született leírásokban öltött testet ugyanis a Földünket határoló nagy Fal és az Éjszaka Kapujának koncepciója, itt kaptak filozófiai jelentőséget a bolygó légkörének rétegei.

Végül a tolkieni mítoszépítés egyik legjelentősebb lépcsőfokát is megmásszuk a Középfölde formálása lapjait róva: a mitikus idő tágulásával létrejön az Óidők többé-kevésbé végleges kronológiai struktúrája, s végső helyére kerül a különféle időszámításokból (Valinori évek, a Fák évei, Napévek, stb.) fakadó végtelenül bonyolult időszámítás szerkezete.

A kötetben olvashatjuk A legkorábbi „Szilmarilok”-at, avagy A mitológia vázlatát, amely egy új korszak nyitányát jelentette Tolkien professzor mítoszépítésében:

ez vált később a Quenta Silmarillion alapjául, „itt, ebben a műben születik meg a »Szilmarilok«” – írta Christopher Tolkien.

Ekkor vetette el ugyanis az Elveszett mesék könyvében szereplő számos, a későbbi legendáriumtól teljesen idegen felfogást, például a Tűnt Játék Kis Házát vagy az embergyermekek álombéli utazását Tündeföldre. Először fogalmazódtak meg olyan kulcsmozzanatok, mint Ungoliant és Melkor összecsapása, Fëanor Gothmog keze általi halála, Melkor száműzetése a Világ Falain túlra, Sauron szökése a Végső Csatából, s először lép színre Huor. Az 1926-ban írt szöveg mindazonáltal, amint arra címében is figyelmeztet, csupán egy vázlat, jelenidőben és tőmondatokban írt szöveg, ami gyakran ropog a szárazságtól. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy eredeti célja nem is a lírai történetmesélés volt, a professzor barátja, R. W. Reynolds számára írta, hogy jegyzetszerű útmutatóul szolgáljon a Húrin gyermekeinek éneke történeti hátteréhez.

A következő fejezet a Quenta Noldorinwát tartalmazza. Érdekes, hogy az 1930-ban papírra vetett leírás az egyetlen befejezett szövegvariánsa az Óidők krónikáinak, sem ezelőtt, sem ezután, egyszer sem sikerült Tolkien professzornak az Ainuk muzsikájától Eärendil történetéig egyhuzamban végigmesélni mítoszát. (A szilmarilok folytonos narratívája már fia, Christopher Tolkien szerkesztői munkájának köszönhető). A legenda, különösképpen valinori szakasza, itt már szinte teljesen kiforrott, bevezető része a Valaquenta közvetlen forrásául szolgált, A szilmarilokkal egybevetve teljes bekezdések köszönnek vissza. Bár a Quenta igen vázlatos, mégis az előző fejezetnél jóval lendületesebb és dallamosabb ívet kölcsönöz a mítosznak. Számos kulcsfontosságú változást vezetett be: Gondolin itt már a Megszámlálhatatlan Könnyek Csatája előtt felépül, az Artúr király mondakörből ismert Broseliand helynevet felváltja a Beleriand, valamint színre lép Hador és Haleth.

A Quenta függelékeként olvashatjuk a krónika első 56 sorának óangol fordítását, a benne szereplő tulajdonnevek óangol etimológiai szótárát,

valamint az Ylmir kürtje című költeményt, amelyet Tuor énekelt fiának, Eärendilnek, a látomásról, amelyet Ulmoval való találkozásakor vizionált. Azok, akik megértik az óangol nyelvet és olvasni tudják latinbetűs átiratát, itt egy igazán különleges irodalmi ínyencfalatra bukkannak.

A kötet talán legszédítőbb fejezete az Ambarkanta: A Világ Formája címet viseli.Az eredeti kézirat mindössze hat tisztázott, tintával írt lapból áll, melyeken öt rajz szemlélteti bolygónk, Arda földtörténeti korszakait egy-egy vázlatos világatlaszon. Maga az Ambarkanta a mítosz legbonyolultabb és legösszetettebb vallásfilozófiai alapvetéseit részletezi, melyeket itt meg sem kísérlek összefoglalni. Legyen elég annyi, hogy válaszokat kapunk olyan kérdésekre, mint hogy mi található a földrészek és a Külső Óceán között, honnan erednek a Föld folyóvizei, milyen törvényszerűségeknek engedelmeskedik a Nap és a Hold, illetve, hogy meddig terjednek a Világ Falai, és mi terül el azokon túl, a világon kívüli sötétségben.

Az eredeti kézirat mindössze hat tisztázott, tintával írt lapból áll, melyeken öt rajz szemlélteti bolygónk, Arda földtörténeti korszakait egy-egy vázlatos világatlaszon. Maga az Ambarkanta a mítosz legbonyolultabb és legösszetettebb vallásfilozófiai alapvetéseit részletezi, melyeket itt meg sem kísérlek összefoglalni. Legyen elég annyi, hogy válaszokat kapunk olyan kérdésekre, mint hogy mi található a földrészek és a Külső Óceán között, honnan erednek a Föld folyóvizei, milyen törvényszerűségeknek engedelmeskedik a Nap és a Hold, illetve, hogy meddig terjednek a Világ Falai, és mi terül el azokon túl, a világon kívüli sötétségben.

A kötet végén olvashatjuk Valinor és Beleriand legkorábbi krónikáját. A kronológiai vázlatként, egyes évszázadok, évtizedek és évek történeti leírását tartalmazó leírásokkal Tolkien professzor végérvényesen egységesíteni kívánta a mítosz időrendjét – ekkor történt meg a mitikus idő felduzzasztása. A Krónikák függelékeiként olvashatjuk azok óangol fordítását is.

A Középfölde formálása tartalmaz továbbá egy hosszú esszét az első Szilmarilok-térképről Christopher Tolkien tollából, valamint a térkép nyugati és keleti kiterjesztéseinek reprodukcióit – ezek azonban sajnos a kiadvány fizikai korlátai miatt kevéssé kivehetők, azonban a szerkesztő hosszas magyarázata kárpótol ezért. A kötetben szerepel továbbá néhány rövid, prózai töredék az Elveszett mesék könyvénekidőszakából, köztük a Gondolin bukása, a Gilfanon meséje és A noldók futása történetszál egy-egy korán félbehagyott átirata.

Ahogy azt a Középfölde históriája–sorozattól már megszoktuk és elvárjuk, a Középfölde formálásának egyik legnagyobb értéke nem is maga a professzor tollából származó írásokban, hanem a szerkesztő, Christopher Tolkien jegyzeteiben és kommentárjaiban rejlik. Minden eddiginél részletesebb ismertetőkkel szolgál az íróóriás fia, amely talán A mitológia vázlatát olvasva a legszembetűnőbb. A Vázlat ugyanis jegyzeteivel együtt mintegy 51 oldalra rúg, míg a hozzá fűzött kommentár 50 oldal terjedelmű – a mintegy tíz oldalnyi jegyzetektől megcsupaszított szövegtest így jóval rövidebb, mint a hozzá fűzött, magyarázó és kontextualizáló esszé. Christopher Tolkien jegyzetei a mítosz legmegosztóbb kérdéseire válaszolnak és olyan izgalmasabb aspektusaira vetnek fényt, mint az arkenkő és a szilmarilok közötti, régóta vélt összefüggés.

Kiderül ugyanis, hogy a szilmarilok ékköveit óangol nyelven Eorclanstánasnak nevezte a professzor, amelynek szótövéből, az –eorcanból származik az „Arkenstone”, avagy arkenkő kifejezés is.

Így bár nem kapunk egyértelmű választ a régóta feszegetett elméletre, miszerint az arkenkő nem más, mint a szilmaril, amelyet Maedhros a tüzes mélységbe vetett, annyi bizonyos, hogy szoros szálak fűzik egymáshoz a két drágakövet.

A kötetet jegyző Helikon Kiadó és a Magyar Tolkien Társaság a kiadvánnyal újra történelmet írt. A Beleriand dalaihoz hasonlóan ugyanis a spanyol és a francia után anyanyelvünk a harmadik nyelv, amire valaha lefordították Középfölde formálását, amely ezúttal Bonácz Ágnes, Büki Gabriella, Fehér Viktória és Nagy Andrea, mint fordítók, valamint Füzessy Tamás szaklektor munkáját dicséri.

J. R. R. Tolkien: Középfölfe formálása (Budapest: Helikon Kiadó, 2020)

Bár Középfölde felfedezése rovatunk ezzel még nem ér véget – hamarosan újabb bejegyzéssel jelentkezünk –, egy dallal búcsúzunk a tolkieni mítosz magyar nyelvű köteteitől, a nótával, amelyet Zsákos Bilbó énekelt erebori kalandjáról hazafelé tartva:

Az út örökké megy tovább,
szirtek fölött és fák alatt,
nap nem járta barlangon át,
fürge folyó mentén halad,
halad havon, mit tél szitált,
virágok közt a nyári réten,
pázsiton át és kövön át,
holdsütötte hegyek tövében.

Az út örökre megy tovább,
felhők alatt és hold alatt,
de bármilyen messze tért, a láb
végül hazafelé halad.
S a szem mely lángot és csatát
látott kőtermek mélyiben,
a régi ismert mezőkön át
füvön, fán, dombon elpihen.
[Tótfalusi István fordítása]

A Középfölde felfedezése-cikksorozat eddig megjelent részei:

Középfölde felfedezése, avagy hogyan olvassunk Tolkient?
Középfölde felfedezése #1 – A Gyűrűk Ura
Középfölde felfedezése #2 – A szilmarilok
Középfölde felfedezése #3 – Az atlasz
Középfölde felfedezése #4 – A hobbit
Középfölde felfedezése #5 – Húrin gyermekei
Középfölde felfedezése #6 – Befejezetlen regék
Középfölde felfedezése #7 – Beren és Lúthien
Középfölde felfedezése #8 – Gondolin bukása
Középfölde felfedezése #9 – Bombadil Toma kalandjai
Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve
Középfölde felfedezése #11 – Beleriand dalai
Középfölde felfedezése #12 – Középfölde formálása