Erunder 
A Zsigmond Vilmos Filmfesztiválnak köszönhetően sűrű négy nap áll mögöttünk Évával, ahogyan ezt az oldalon is láthattátok, hiszen rengeteg cikket írtunk az eseményről és annak keretein belül megnézett alkotásokról. Ebben a cikkünkben most összefoglaljuk mi is történt velünk ebben a négy napban, és arról is tájékoztatunk titeket, hogy melyik kategóriában, melyik versenyfilm lett a győztes.
Azt sikeresen kijelenthetem, hogy mindegyik versenyprogramot sikerült megtekintenünk és mindegyikről írtunk is nektek. Mielőtt viszont hosszas anekdotázásba kezdenénk, jöjjenek a díjazottak.
Zsigmond Vilmos Díj – Giorgios Karvelas: Limbo
Legjobb nagyjátékfilm – After Spring Comes Fall
Legjobb kisjátékfilm – Hostal Edén
Legjobb kisjátékfilm – Különdíj – Angeltown
Legjobb dokumentumfilm – Paradise Gowns
Legjobb dokumentumfilm – Különdíj – Mi ez a cirkusz?
Legjobb animációs film – Round: Trip Mary
Legjobb animációs film – Különdíj – The Vast Landscape – Porcelain Stories
Legjobb kísérleti film – A levél
Legjobb kísérleti film – Különdíj – A hős útja
Kritikusok Díja – Paradise Gowns
Kritikusok Díja – Különdíj – Fekete Levegő
Szeged Város Díja – WireLess
Közönségdíj – Rőzse
Ha végigolvastátok a kritikáinkat, láthatjátok, hogy a pontozásban meglehetősen szélsőségesek voltunk. Ez nem azért van, mert csak végletekben tudunk gondolkozni, hanem azért, mert tényleg ilyen volt a fesztivál filmfelhozatala. Ez a fajta kettősség egyébként az egész rendezvényre jellemző volt. Egy érzelmi és minőségbeli hullámvasút volt az egész.
Példának írnám a pénteki estét. Először a Paradise Gowns adták le, ami egy iszonyatosan unalmas fekete-fehér film volt és nagy mélységeket akart átadni, de számunkra mégsem lett az. Egy fél órás szünet után a #sohavégetnemérős film következett, azt pedig az a blokk követte, amiben a dokumentumfilmek érzelmileg teljesen lehúztak minket, és amitől átértékeltük az életünket. Ezek a kontrasztok okozták azt, hogy végül ilyen pontozások születtek a kritikáinkban.
Az első napunk csak ismerkedéssel telt, hiszen Évával ekkor még egymást sem ismertük, nemhogy a fesztivált. A koszorúzás után, ami Zsigmond Vilmos szülőházánál volt, a mozi előcsarnoka feletti galériában egy kávé mellett felosztottuk egymás közt a rendezvény eseményeit, hogy minél inkább átfogó képet tudjunk nektek adni róla.
Az élő bejelentkezésről és a megnyitóról már nem kell sokat mondanunk nektek, hiszen előbbit még most is visszanézhetitek, utóbbiról pedig olvashattok is. Ilyenformán ebben a cikkben magukról a filmekről nem is írnánk többet, hiába azok voltak a lényegei a fesztiválnak, és ezeket többi írásainkban már rendesen kiveséztük. A filmeken kívül is rengeteg érdekes esemény történt még velünk a négy nap alatt.
Az egyik ilyen – egyébként folyamatosan visszatérő élmény-, amiről úgy gondolom illik írnunk pár szót, hogy végig mindenki nagyon kedves és közvetlen volt. Híres és nagyvilági emberekkel találkoztunk, a hangulat mégis megmaradt családiasnak. Talán azért, mert ez volt az első fesztivál, talán azért, mert még viszonylag kicsi volt, de sokkal valószínűbb, hogy egyszerűen azért, mert az összes jelenlévő ember valójában ilyen. Erre jó példa az, hogy egyáltalán nem gondoltunk arra, hogy különleges vendégek vagyunk ott, mégis felkínálták nekünk, hogy nyugodtan menjünk a VIP büfébe, ahol ingyen kávézhattunk. Másik jó példa az, hogy mikor megkérdeztem Pierre-től, hogy készíthetünk-e vele interjút, ő egyből azt felelte, hogy persze, és ha már ebédidőben találkozunk, akkor együnk is, és legyen az inkább csak egy kellemes kis beszélgetés és ne egy hivatalos interjú.
Természetesen az interjún kívül is sokat beszélgettünk Pierre-el és nem csak vele. Egy kerekasztal beszélgetés során a zsűri egy másik tagjával, Nigel Waltersszel, a Brit Operatőrök Szövetségének alelnökével is válthattunk pár szót. Ennek keretin belül elárultam, hogy a Saul fiát nem tartom egy jó filmnek, de kíváncsi vagyok az ő véleményére. Nigel szerint a Saul fia nagyszerű alkotás, azt ajánlotta, hogy a werkfilmet is nézzem meg róla, így jobban tudom majd értékelni. Még ugyanezen a beszélgetésen ismerkedtünk meg Otari Tsereteli-vel, akit a legtöbben talán a szakálla miatt ismerhetnek. (Keressetek rá a neten! Ő is hatalmas fazon.) Egy másik kerekasztal beszélgetésen a Mi ez a cirkusz? és a Tabula rasa alkotóival találkoztunk, így születhetett ezekről a filmekről végül olyan kritika, hogy kulisszatitkokat is tudtunk róluk írni. A legmeglepőbb „vendég” a fesztiválon mégis egy kutya volt, akit a gazdája a Ben Hall legendájának a vetítésére hozott be.
A fesztivál díjkiosztóján, ahogyan azt a kritikánkból is gondolhatjátok, picit csalódtunk, mert a kedvenceink közül nem sok nyert. A csalódás után jött az a fura érzés, hogy a következő napokban valami hiányozni fog az életünkből. Hiányozni fog a pezsgés, az izgalom, ami körbevett minket, de tudtuk, hogy egyszer mindennek véget kell érnie, így inkább azzal az örömteli gondolattal köszöntünk el a rendezvénytől, hogy jövőre visszavárnak minket.
Erunder szavait alátámasztva, nagyon boldog vagyok, hogy részt vehettem az első Zsigmond Vilmos Filmfesztiválon. Hiszem, hogy emiatt a nemzetközi filmfesztivál miatt évről évre egyre több filmkészítő és filmkedvelő érkezik majd a napfény városába. A fesztivál résztvevői egy nagy családot alkotva emlékeztek meg Zsigmond Vilmosról. Sokkal többet adott a rendezvény, mint amit egy filmfesztiváltól várhat az ember, főleg akkor ha azt első alkalommal rendezik meg. Hálás vagyok, hogy itt lehettem a születés pillanatában és remélem, majd több tíz év múlva elmondhatom, hogy már az első fesztiválon is itt voltam. A Pierre Filmon-al készült interjú, újságíróként is nagyon megtisztelő élmény volt, de a közös ebéd, a reggelik, vagy a telefonszám csere azért, hogy találkozhassunk a néhány nap múlva kezdődő Cannes-i fesztiválon, ahol ő a Vulcan díjat odaítélő zsűritagként lesz jelen, nagy örömömre szolgált. A díjkiosztás miatt sajnos szomorú lettem, mert egyik kedvencem sem lett a zsűri szerint a kategória legjobbja. De nálam a két abszolút nyertes nagyjátékfilm Juszt Balázs: Az ember, aki csütörtök volt, és Csoma Sándor: Tabula rasa című kisjátékfilmje marad. Gratulálunk a díjazott filmeknek és köszönjük a meghívást, valamint Ibos Éva szervező mérhetetlen kedvességét.
A cikk végére már csak egy képgalériát szántam, amit abból a hatalmas fotótömegből raktunk össze, amit a rendezvény során lőttünk el. Bár ezekről a képekről lehet az látszik, hogy nem szakadtunk meg a munkában, a valóság mégis az, hogy elég fárasztó négy nap volt ez számunkra. Igaz, azért arra is szakítottunk egy kis időt, hogy pénteken kinézzünk a borfesztiválra, aminek köszönhetően a szombat reggelünk kicsit nehezen indult.
Ennyi volt! Köszönjük, hogy elolvastátok! Sziasztok!
Éva és Erunder
