Középfölde felfedezése #2 – A szilmarilok

Ha magával ragadott A Gyűrűk Ura monumentalitása és sodrása, lenyűgöztek Középfölde sokszínű tájai és lényei, akkor érdemes megismerkedned e varázslatos világ elképesztően gazdag és tragikus történelmi hagyományával, a mítosszal, amely elmeséli az emberek születése előtti korokat, a tünde- és emberi birodalmak tündöklését és bukását: A szilmarilokat! Ha azt hitted Sauron volt a sötétség legfőbb ura, a Gyűrűháború volt Középfölde történetének legjelentősebb összecsapása, vagy úgy gondoltad, hogy Aragorn és Arwen szerelme a mítosz legtisztább és legszebb románca, itt az ideje megismerkedned az Óidők lélegzetelállító legendáival.

Sokáig rágódtam azon, hogy A Gyűrűk Ura után melyik kötettel érdemes folytatni képzeletbeli kalandozásunkat Középföldén. A hobbit és A szilmarilok között vacilláltam – előbbi egy rendkívül könnyű, de annál izgalmasabb olvasmány: a kanapéba süppedve vagy a kertben henyélve akár egyetlen nap alatt jóízűen el lehet fogyasztani. A hobbit a valaha született egyik legbájosabb tündérmese, amelyet Tolkien saját gyermekei szórakoztatására vetett papírra, ám végül generációkon átívelő, irodalmi alapművé vált. Olvasóink többsége azonban felnőtt, s bár A hobbit a tolkieni mítosz egyik alappillére, mégis úgy döntöttem, az érett olvasók számára érdemes A Gyűrűk Ura után rögtön belevágni a mesét monumentális hőskölteménnyé nemesítő gigászi eposzba, A szilmarilokba.

Míg A Gyűrűk Ura a több mint 3000 évet felölelő Harmadkor utolsó éveinek cselekményeit ismerteti, addig A szilmarilok nem csupán az Első- és a Másodkor gazdag és hosszú történelmét öleli fel, de a világ teremtésével és a teremtés előtti idők drámai eseményeivel is számot vet. Egy olyan genezistörténet hangjegyeit veti papírra, amely az ókori európai vallásos és mitológiai hagyományok legszebb dallamait visszhangozza, ám egyben egy káprázatos és lebilincselő, egyedülálló narrációval szolgál Arda (a Föld) és a földi élet megteremtéséhez. Megismerjük az egy istent, Ilúvatart, és társait, az angyali erőkként munkálkodó ainukat, valákat és maiákat. Megismerjük a valaha élt legkegyetlenebb teremtményt, a gonoszság ősi megtestesülését, Melkor nagyurat, akinek Sauron csupán szolgája és seregparancsnoka volt az Óidőkben. Megtudjuk hogyan jöttek világra a tündék, a törpök és az entek, s miként jelentek meg Középföldén az első emberek. Megismerjük a tündék első birodalmát és versengő dinasztiáit, feltárulnak előttünk az emberek első királyságának kapui. Tanúi lehetünk a földi civilizáció bölcsője, Beleriand pusztulásának, és megismerjük az emberi történelem aranykorát, a Númenori Királyság éveit.

A szilmarilokat olvasva A Gyűrűk Ura teljesen új értelmet nyer. Gondor küszöbön álló bukása, Aragorn trónigénye, a Gyűrű Szövetségének megalakulása és a Gyűrűháború kitörése olyan meghatározó és súlyos fordulatok Középfölde történelmében, amelyek jelentőségét nehezen mérhetnénk fel a korábbi korok tragikus és véráztatta örökségének ismerete nélkül. Értelmet nyer Aragorn harckiáltása: „Elendil!”, és a szavak, melyeket Gandalf Móriában harsogott: „A Titkos Tűz szolgája vagyok, én táplálom Anor lángját!” Megértjük, miért éppen Beren és Lúthien énekét dalolja Aragorn Széltetőn (Tél tűnt, s megjött Tinúviel, És tavasz tündökölt dalán […] Hosszú útjuk lett sors szerint, Ködös, hideg hegyek kövén…) – kettejük története ugyanis az emberek és tündék közti első igaz szerelem históriája, egyben Aragorn királyi dinasztiájának eredettörténete is.

Bár első olvasásra is hátborzongatók a szavak, melyeket Elrond Völgyzugolyban mond a Tanácsnak: az Utolsó Szövetség emberek és tündék alkotta roppant hadserege az „Óidők dicsőségét s a beleriandi seregeket juttatták eszembe, mert annyi herceg s annyi nagy kapitány sereglett össze alattuk. De annyi mégsem, s nem is olyan nagyok, mint amikor Thangorodrim megtört, s a tündék már azt hitték, egyszer s mindenkorra vége a gonosznak, bár végül nem így történt.” A szilmarilokat olvasva érezzük át igazán, milyen hosszú és tragikus múltra tekint vissza a bölcs féltünde, valamint azt, hogy Sauron gonosz hatalma és a Harmadkor ember- és tündeseregei csupán árnyékai lehetnek azon gigászi erőknek, amelyek az Első Korban egymásnak feszültek.

Míg A Gyűrűk Urát olvasva csak az itt-ott felbukkanó, dalba szedett regékből tudhatunk meg egyet s mást az Óidők legendás hőseiről, addig A szilmarilokban a történet teljes nagyságában bontakozik ki előttünk. Megismerjük például Eärendil történetét, akit eddig csak Bilbó völgyzugolyi énekéből ismerhettük (Látta, Valinor alkonyán, csöndben a Hegy mint magasul, s kibontakozott Eldaföld a tengereken messze túl…), illetve azokat a helyszíneket, amelyek már csak Szilszakáll keserédes vágyakozással terhes énekében maradtak fenn a Harmadkorra: „Ó! Nyár, fényed-zenéd Ossirban, a Hét Folyónál! Éreztem: nincs is jobb már. Neldoreth bükkerdőiben az Ősz szele járt velem.”

A Gyűrűk Urával ellentétben A szilmarilok nem az embereket, hanem Ilúvatar első gyermekeit, a tündéket állítja középpontba. Ahogyan azt maga J. R. R. Tolkien megfogalmazta, „A szilmarilok a tündék legtehetségesebb nemzetségének a bukásáról szól, kiűzetésükről Valinorból (ez egyfajta paradicsom, az istenek lakóhelye) a legtávolibb nyugatra [sic!], visszatérésükről Középföldére, születésük helyére, amelyen azonban már régen az ellenség az úr, a vele való küzdelmükről, amikor a gonosz erő még látható testben létezett. A címét onnan kapta, hogy az események mind a Silmarilli (’tiszta fény sugárzása’), azaz az őseredeti ékkövek sorsához és jelentőségéhez kötődnek.” Hozzáteszi továbbá, hogy „A szilmarilok a száműzött tündék és ellenségük háborújának a története, amely a világ északnyugati vidékén (Középföldén) zajlott. Sok diadalmas és tragikus rege foglaltatik benne; ám katasztrófával ér véget, az Óvilág, a hosszú első kor eltűnésével.”

A szilmarilok mindazonáltal nem a legkönnyebb olvasmány, jelen formájában tulajdonképpen soha nem is volt hivatott nyomdafestéket látni. Bár címlapján J. R. R. Tolkien neve szerepel, valódi szerkesztője fia, Christopher Tolkien: ő gyűjtötte össze az édesapja által megálmodott nagyszabású hősköltemény szétszórt, olykor csak ceruzával papírfecnikre körmölt töredékeit, és ő volt az, aki egy többé-kevésbé egybefüggő kötetbe szerkesztette őket. Ebből kifolyólag A szilmarilokat olvasva sokszor az az érzése az embernek, hogy csupán egy vázlatos jegyzetet olvas, gyakran tíz-húsz oldalon keresztül egyetlen párbeszéd sem szerepel benne, csupán az olykor évszázadokat felölelő cselekmények, dinasztikus kapcsolatok és földrajzi leírások száraz felsorolása.

Christopher Tolkien is megjegyezte: „nemigen lelhető fel benne A Gyűrűk Urának ereje és közvetlensége.” Előfordul, hogy egy-egy család leszármazási ágát hosszú és tekervényes sorokban részletezi, például: „Hador fia volt Galdor és Gundor; Galdor fia meg Húrin és Huor; és Húrin fia volt Túrin, Glaurung Végzete, és Huor fia Tuor volt, az Áldott Eärendil apja.” Mindazonáltal le kell szögezni: a vázlatos jegyzetek egy irodalmi óriás, a nyelvművelés mesterének tollából származnak, a professzor e formai szárazságot is képes volt olyan lebilincselő fordulatokkal és titáni magasztossággal megtölteni, hogy egy percre sem unjuk meg a rege olvasását. A részletes családfák is teljesen más árnyékot vetnek annak fényében, hogy tudjuk, ki volt Glaurung, a valaha élt első és egyben leghatalmasabb sárkány, vagy Eärendil, Elrond és Elros édesapja, Aragorn felmenője, az utolsó szilmaril birtokosa, az egyike annak a két embernek, akik képesek voltak rátalálni a valákhoz vezető, veszélyekkel teli tengeri útra.

A szilmarilok töredékességét és vázlatosságát maga J. R. R. Tolkien egy 1951-ben írt levelében így magyarázta: „valamikor régen (azóta ugyancsak lehangolódtam) írni szerettem volna egy többé-kevésbé összefüggő legendát, amely a hatalmastól és kozmogóniaitól a romantikus tündérmese szintjéig terjed – a nagyobb a csekélyebben alapul a földdel kapcsolatban, a csekélyebb az óriás hátterétől nyeri ragyogását –, és amelyet egyszerűen Angliának, az országomnak ajánlottam volna. […] láncszemek pattantak ki a fejemből, és ahogy külön-külön felbukkantak, úgy növekedtek a közöttük lévő összefüggések. Elmélyülést igénylő, bár állandóan félbeszakított munka…”

A szilmarilok a Tolkien-legendárium alapműve, a teremtéstől a Harmadkor végéig teljes nagyságában tárja elénk a mítoszt és legszebb hőskölteményeit. Középfölde felfedezésének legjelentősebb állomását tudjuk ezzel magunk mögött, immár megismertük A Gyűrűk Ura hőseinek legfőbb motivációit, a Jó és a Rossz közötti véget nem érő küzdelem mitikus, mégis valóságos gyökereit.

Gálvölgyi Judit remek fordításában és a Magvető Kiadó gondozásában utoljára 2018-ban jelent meg a kötet, borítóján maga J. R. R. Tolkien rajzával, s benne rengeteg olyan segédlettel, amely elengedhetetlen A szilmarilok szövevényes cselekménye értelmezéséhez. A belső borítókon két térképet találunk Beleriandról, az Óidők legfőbb eseményeinek helyszínéről, valamint a kötet végén név- és tárgymutató, kiejtési segédlet és családfák segítik az eligazodást a mítosz személy- és helyneveinek tengerében.

J. R. R. Tolkien: A szilmarilok (Budapest: Magvető Kiadó, 2018)

A Középfölde felfedezése-cikksorozat eddig megjelent részei:

Középfölde felfedezése, avagy hogyan olvassunk Tolkient?
Középfölde felfedezése #1 – A Gyűrűk Ura
Középfölde felfedezése #2 – A szilmarilok
Középfölde felfedezése #3 – Az atlasz
Középfölde felfedezése #4 – A hobbit
Középfölde felfedezése #5 – Húrin gyermekei
Középfölde felfedezése #6 – Befejezetlen regék
Középfölde felfedezése #7 – Beren és Lúthien
Középfölde felfedezése #8 – Gondolin bukása
Középfölde felfedezése #9 – Bombadil Toma kalandjai
Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve
Középfölde felfedezése #11 – Beleriand dalai
Középfölde felfedezése #12 – Középfölde formálása