Középfölde felfedezése #8 – Gondolin bukása

A Gondlin bukása a tolkieni mítosz alfája és omegája, kezdete és vége, több nagy korszak határa a legendárium történetében: ezt a regét vetette először papírra huszonöt éves korában Tolkien professzor, s végül ez vált a tündék kora, az Első Kor végső nagy felvonásává. A Gondolin bukása jelentette az utolsó fejezetet fia, Christopher Tolkien szerkesztői munkásságában is, ez volt ugyanis utolsó megjelent könyve halála előtt. A gyűjteményes kötetben testközelből ismerjük meg a Rejtett Város virágzó kultúráját és végnapjait, valamint a númenori királyi ház őse, Tuor életét.

Amikor J. R. R. Tolkien végtelen képzeletében formálódni kezdett Középfölde világa, a mítosz még egy sokkal rövidebb időszakot ölelt fel. A hősi énekek legendáiba szőtt múlt az Első Korral véget ért, nem létezett a Númenori Királyság, Gondor és Mordor, sem a hobbitok Megyéje. A fiatal nyelvészt friss házasként érte az első világháború: 1915-ben besorozták, 1916-ban a franciaországi hadszíntérre vezényelték és részt vett a Somme-i csatában. Itt történt 1916 októberében, hogy elkapta az úgynevezett lövészárok láz nevű betegséget, egy bakteriális fertőzést, amit a tetvek terjesztettek. Betegszabadságát Angliában töltötte, ahol harcképtelenné nyilvánították, s a háború további éveit kórházakban és tábori feladatok ellátásával töltötte. Egy barakk-kórházban történt 1917-ben, hogy lázálomszerű révületben megálmodta és – az íróóriás saját szavaival élve – „hirtelen felindulásból” papírra vetette Gondolin, a rejtett tündérváros végromlásának históriáját, s ezzel megteremtette a tolkieni mítosz első és egyik legfontosabb történetét.

Az ezt követő évtizedekben egy teljes univerzumot épített a Gondolin bukása-történetszál köré, amely a világ teremtésétől több nagy korszakon keresztül regéli el tündék és emberek történetét. Nem kisebb célt tűzött ki maga elé, minthogy egy „többé-kevésbé egybefüggő legendát” alkosson, „amely a nagytól és a világegyetem keletkezését leírótól a romantikus tündérmesékig terjed.” Hozzátette: a „nagy regék némelyikét teljességében rajzolnám fel, sok pedig puszta vázlat maradna” – s ezzel kijelölte Középfölde szövevényes történetében azt a három fejezetet, amelyek oszlopokként alapozták meg teljes mítoszát: a Húrin Gyermekeinek Legendáját, Beren és Lúthien meséjét és a Gondolin bukását.

A kötet – a Beren és Lúthien-hez hasonlóan – szöveggyűjteményként szolgál, felsorakoztatva a Gondolin bukása–történetszál összes fennmaradt szövegvariánsát, így feltárul előttünk a mítosz évtizedeket felölelő organikus fejlődése, a professzor kreatív tollvonásaiban bekövetkezett stilisztikai változások és a történetmesélői koncepciókban, a mese szerkezetében végzett drámai módosítások. A kiadvány élesen rávilágít a tolkieni mítosz fejlődéstörténetének néhány jellemző és különös vonására, például a tulajdonnevek folytonos és hullámzó formálódására, amit jól példáz a történetszál legkorábbi ismert, mindössze két mondatból álló töredéke, amelyben Finwë mint Fingolma, Aredhel mint Isfin szerepel. Jól jellemzi továbbá Tolkien professzor irodalmi munkásságának folyamatos hangsúlyváltásait, hogy a Tuor-történetszál legkorábban kidolgozott változata egyben a legrészletesebb is: az Elveszett mesék könyvében szereplő rege teljes pompájában tárja elénk a Rejtett Város virágzó kultúráját, hadrendjét és nemes családjait, építészetét és ünnepnapjait, például a Nyár Kapujának nagy ünnepségét, a tavaszünnepet, amikor Gondolin összes lakosa együtt virraszt és várja a nap első sugarait.

A mítosz e korai változatában még nem létezett Középfölde, csupán az európai kontinens allegóriájaként emlegetett Nagy Földek. A noldó (nolda) tündék helyzete is igen más volt, Belerian északi kanyarulatai ekkor még „annak a vidéknek a határai, amelyet Melko megfertőzött koboldjaival, a gyűlölet népével […] mi [noldók] az ő rabszolgái vagyunk” – mondták a számkivetettek Tuornak. Egyes nemestündék különös varázserővel bírtak: Turgon lánya Idril képes volt mélyen behatolni „gondolataival a tündék és emberek szívének sötétjébe és ezáltal a jövendő homályába is”. A Sötét Úr csatlósait is különös módon ábrázolta ekkor Tolkien professzor: a koboldok mellett fel-feltünedező orkokat Melko „tűzből és sárból” gyúrta, a sárkányok pedig acélból készült biomechanikai gépezetekként jelentek meg, belsejükben teljes kobold és ork seregek voltak képesek megbújni.

Megismerjük a Harag Kalapácsát, a gondolini kovácsok harcosait, a Fa és az Oszlop familiárisait, a Fecske és a Szivárvány nemes családjainak szerviens katonáit, díszes egyenruháikat és fegyverzetüket, zászlóikat és címereiket. Olyan régi ismerősök tűnnek fel, mint Glorfindel, aki ekkor az Aranyvirág házának fejeként a Rejtett Város legedzettebb harcosa volt, illetve Zöldlevél Legolas, aki ebben a történetben a gondolini Fa házából származott „és éjszaka látó volt”. Közelről szemlélhetjük meg Ulmot, az egyik leghatalmasabb valát és öltözetét, sőt, kedvenc hangszerét is: „derékig érő páncélinnge olyan volt, akár a kék-ezüst halak pikkelyei; ámde a haja kékes-ezüst volt, és bokáig érő szakálla ugyanilyen színű, és nem viselt sem sisakot, sem koronát. […] Magával vitte hatalmas zeneszerszámát is; igencsak furcsa jószág volt az, sok hosszú és csavart, lyukakkal átfúrt kagylóból készült.”

Amint az a Beren és Lúthien-ből is kiviláglott, a mítosz évtizedeken átívelő fejlődését a legpontosabban annak vázlataiból tudjuk nyomon követni. A Mitológia vázlatában, avagy az „eredeti Szilmarilokban” (1926) lesz a korábban még tünde származású Tuorból az adánok, a tündebarát emberek leszármazottja, Ulmo pedig átmenetileg felveszi az Ylmir nevet. A Quenta Noldorinwa (1930) vázlatos szövegvariánsát követően Tolkien professzor mintegy húsz évig nem végzett jelentős változtatásokat az Óidők utolsó nagy regéjében. Legközelebb A Gyűrűk Ura megírását követően, 1951-ben vette elő régi elhatározását, hogy egyetlen egybefüggő, prózai szövegtestbe öntse a Gondolin bukását. A Végső Változatban már a mítosz kánoni korpuszára jellemző, kiforrott stilisztikai jegyekkel találkozhatunk és soha korábban nem látott közelségből, teljes pompájában ismerjük meg Tuor ifjúkorának és vándorlásának történetét, Ulmo jóslatának kinyilatkoztatását és a Rejtett Városba vezető titkos út veszélyekkel teli állomásait. Ám ami még ennél is fontosabb, a Húrin gyermekeihez hasonlóan itt is feltárulnak előttünk a beleriandi civilizáció végromlásának mindennapjai, a portyázó ork hordák pusztításai, a Középfölde északi bérceire boruló viharfellegek baljós előszele.

Nem teljesen ismeretlen előttünk ez a költői képekben és érzékletes leírásokban gazdag szövegvariáns – olvashattuk már a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről című kötetben is – akkor Kolati M. Gábor tolmácsolásában, míg ezúttal Gálvölgyi Judit fordításában olvashatjuk a tördékes mesét. A rege azonban befejezetlen, épp a legmagasztosabb pillanatban, Tuor Gondolinba érkezésekor ér hirtelen véget a történetszál fonala. Hogy a professzor végül miért nem fejezte be életművének e kiemelkedő jelentőségű művét, arról a Befejezetlen regék-hez írt előszavában Christopher Tolkien még így írt: „semmilyen nyom nem utal rá, hogy apám miért hagyhatta félbe a szöveget.” A Gondolin bukása 2018-as kiadásakor azonban már világos volt előtte: édesapja komoly anyagi és egészségügyi problémákkal küzdött, ezért nem tudta folytatni a történetet. A szerkesztő így írt erről: számomra „apám jó néhány hasonló megtorpanása közül talán ez a legfájóbb.” „Igen csüggedt korszakát élte, tele volt tehetetlen haraggal” – folytatta, hiszen A Gyűrűk Ura befejezett kéziratát egy „szörnyetegnek” tekintette, kiadhatatlan monstrumnak, amely egyáltalán nem gyerekeknek való. Romló egészségi állapotát anyagi nehézségek tetőzték, a professzor élete egyik legnehezebb korszakát élte. „Túlságosan sokat gyöngélkedte, és túlterhelt is voltam ahhoz, hogy foglalkozzam velük, meg el is kedvtelenedtem” – summázta édesapja egy leveléből vett idézetével.

Amint arra a szerkesztő Christopher Tolkien már a Beren és Lúthienhez írt előszavában is figyelmeztetett: hajlott kora következtében már nem sokáig lesz képes folytatni a szerkesztői munkásságát. A Gondolin bukása bevezetőjében is hangsúlyozta: „kilencvennegyedik évemben járván a Gondolin bukása (kétségtelenül) az utolsó” könyv, amely édesapja életművéből az ő gondozásában lát nyomdafestéket. Feltevése sajnos beigazolódott, az idős irodalmár 2020-ban, életének 96. évében elhunyt. Tisztelői szerint azonban e kötetteléletműve teljessé vált: sikerült tizenkét kiadványban összegyűjtenie a tolkieni mítosz átfogó korpuszát (Középfölde Históriája) és különálló kiadványokba szerkesztenie „az ékkövek sagája”, vagyis A szilmarilok három legjelentősebb történetszálát: a Húrin gyermekeit, a Beren és Lúthient és a Gondolin bukását.

„Az Óidőknek ebben a harmadik nagy regéjében” azok is képesek lesznek eligazodni, akik még nem olvasták a mitikus múlt egészét felvázoló művet, A szilmarilokat, hiszen a kötet elején szerepel egy, a teremtéstől az Első Kor derekáig ívelő rövid történeti összefoglaló Christopher Tolkien tollából, valamint egy bevezető tanulmány, amely a legendárium keletkezésének és kiadásának történetét meséli el. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent kötet helyet ad az egyik legismertebb Tolkien-illusztrátor, Alan Lee 15 színes rajzának, amelyeken többek között megjelenik a vala Ulmo, Elrond anyja Elwing, és Gondolin lenyűgöző városképe. A földrajzilag is szövevényes történetben való eligazodást egy Beleriand-térkép teszi egyszerűbbé, míg az emberi dinasztiákon és tünde-királyságokon átívelő kerettörténet feltérképezéséhez két családfa, valamint egy gazdag névmagyarázat is az olvasó rendelkezésére áll. A kötetet záró jegyzeteket nem csupán azoknak ajánlott fellapozni, akik még csak most ismerkednek a tolkieni mítosszal, A Gyűrűk Ura legnagyobb rajongói is érdekes adalékokat nyerhetnek Christopher Tolkien ainukról és tündékről, Mandos jóslatáról és a Vashegyekről, a nagy csatákról és Earendil nevének eredetéről írt jegyzeteiből.

A kötet rettentő jól mutat a könyvespolcon: a védőfóliás, keménykötésű kiadvány borítóján Alan Lee lélegzetelállító festménye látható.

J. R. R. Tolkien: Gondolin bukása (Budapest: Magvető Kiadó, 2019)

A Középfölde felfedezése-cikksorozat eddig megjelent részei:

Középfölde felfedezése, avagy hogyan olvassunk Tolkient?
Középfölde felfedezése #1 – A Gyűrűk Ura
Középfölde felfedezése #2 – A szilmarilok
Középfölde felfedezése #3 – Az atlasz
Középfölde felfedezése #4 – A hobbit
Középfölde felfedezése #5 – Húrin gyermekei
Középfölde felfedezése #6 – Befejezetlen regék
Középfölde felfedezése #7 – Beren és Lúthien
Középfölde felfedezése #8 – Gondolin bukása
Középfölde felfedezése #9 – Bombadil Toma kalandjai
Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve
Középfölde felfedezése #11 – Beleriand dalai
Középfölde felfedezése #12 – Középfölde formálása