Van egy könyv, amely ötvözi mindazt, amit A Gyűrűk Urában és A szilmarilokban szeretünk: az Óidők régmúltba vesző, monumentális mítoszait és a Harmadkor emberközeli kalandjait – a Húrin gyermekei. Ez az egyetlen olyan regény, amely terjedelmesen és részleteiben mutatja be az Első Kor három nagy regéjének egyikét, s – hasonlóan A Gyűrűk Urához – prózai érzékletességgel árnyalja a Középfölde históriáját formáló két nép, a tündék és emberek rapszodikus kapcsolatát, motivációit és áldozatos küzdelmét a sötétség erőivel szemben.
Zsákos Bilbó kalandozásait követően, úgy vélem, itt az ideje visszatérnünk az Óidők mitikus – és cselekményei súlyát tekintve monumentális – korszakához, ugyanis Középfölde felfedezése során a legszövevényesebb útvesztőket ez a kor rejti a gyanútlan olvasók számára. A szilmarilokban már megismertük Túrin Turambar drámai történetének főbb fordulatait, beleriandi barangolásának minden állomását. Ám e vázlatos leírásból hiányoznak a főbb mozzanatok mögött feszülő heves indulatok és szélsőséges érzelmek, amelyek oly sokszor vezették tévútra Hador leszármazottját. Ahogy azt A szilmarilokban maga a szerző is elismeri: „Túrin sorsa […] teljes egészében a Narn i Hȋn Húrinban, a Húrin Gyermekeinek Legendája című regényben van elmesélve, amely a leghosszabb az akkori időkről szóló énekek közül.” Míg A szilmarilok Túrin regéjét mintegy 40 oldalra szorítkozva foglalja össze, addig a Húrin gyermekei kétszáz oldalon, mélységeiben és magaslataiban láttatja a tragikus hős – egész Középfölde további történelmét meghatározó, ám sorszerűségében is esendően emberi döntésektől és motivációktól terhes – életútját.
A kötetet szerkesztő Christopher Tolkien szavaival élve a Húrin gyermekeivel „ablak nyílik egy vidékre és egy történetre; egy ismeretlen Középföldére, amely eleven és közeli, mégis mintha a távoli időkről szóló beszámolókból ismernénk: a víz alá került tájak Nyugaton, túl a Kék Hegységen, ahol Szilszakál járt ifjúkorában”. Valóban ebben rejlik a könyv nagyszerűsége, ugyanis a Húrin gyermekei az egyetlen az Óidők legendái közül, amelyet A Gyűrűk Urához hasonló részleteséggel kidolgozott, prózai formában tár elénk az író (és a jegyzetmozaikokat összeillesztő szerkesztő, Christopher Tolkien), s így csillapítani tudjuk lázasan háborgó fantáziánkat és tudásszomjunkat, amelyet A szilmarilok hagyott maga után.
A történet főhőse Túrin Turambar, egy vérbeli kalandor és megrögzött szájhős, akár egy lovagregény vagy egy western főszereplője is lehetne. „Csak a munkámat végzem, az pedig az orkgyilkolás” – jelenti ki egyszer, s az olvasó már látja is a tenyereiket dörzsölő hollywoodi producerek szemében a csillogást. Ő volt azonban Középfölde történetének legtehetségesebb kardforgatója és hadvezére, egyike azon kevés embernek, akik vezényletük alatt tündeseregeket vittek csatába. Bátorságban sem volt hozzá fogható: egymaga szállt szembe a valaha élt leghatalmasabb sárkánnyal. Az emberi civilizáció egyik legnagyobb múltú uralkodói házának leszármazottjaként lelke mélyéről kristálytiszta nemesség fakadt, döntéseit rendre szigorú morális megfontolásoknak vetette alá.
Bár Hador házának leszármazottja, apja, Húrin fogságba estét követően már gyermekként a számkivetettek sorsára jutott – otthonát, családját és népét hátrahagyva ismeretlen földekre menekült. Az Óidők leghatalmasabb tünde uralkodója, a doriathi Thingol király szárnyai alá vette, azonban egész életét kívülállóként, a veszteség kínzó fájdalmától megkeseredve élte le. Nemes edán származása és tünde neveltetése miatt sem az emberek, sem a tündék közt nem érezte otthon magát, a dühös dactól hajtva Középfölde magányos harcosává vált, törvényen kívüli kalandorrá, erkölcsileg olykor megkérdőjelezhető tetteit a bosszúvágy irányította.
Ő volt a második ember Középfölde történetében, aki kölcsönösen gyengéd érzelmeket táplált egy tünde lány felé, ám szerelme végül beteljesületlen maradt, ami nem kis részben a szigorú tünde szokásjog következménye volt. Doriathi évei során szoros baráti szálak fűzték a tündék népéhez, ám e kapcsolatok is tragédiába fordultak. Túrin be nem teljesült szerelme és balsorsú barátsága analógiával szolgál a teljes emberiség és a tünde civilizáció közötti hullámzó kapcsolatokra: az emberek vágyakoznak a tündék ősi tudására és halhatatlan hatalmára, ám egyszerre irigyek is rájuk, amint a tündék is vonzódnak az emberi élet mulandóságában rejlő jelentőségére, Eru különös ajándékára, amellyel az embereket jutalmazta, másrészről megvetik és félik is e fiatal és gyarló fajt.
Túrin példáján keresztül azonban nem csupán ember és tünde végzetes kapcsolatának hullámvölgyeire vetül korábban soha nem látott árnyalat, de ember és Isten, vagyis az emberek és valák kapcsolatára is. A reményvesztett Túrin egy ízben így kiált fel: „A valák! – mondta Túrin. – Titeket [tündéket] elhagytak, az embereket pedig lenézik. Mi haszna nyugat felé tekinteni a végtelen tengeren át, ahol nyugaton halódik a nap! Egyetlen valával van csak dolgunk, az pedig Morgoth”! Kulcsfontosságú szál ez a tolkieni mítosz szövetében, hiszen ez a legkorábbi példa az emberek lázadásának, amely később még oly sok fájdalmat okozott Hador utódai számára. A Húrin gyermekei így új megvilágításba helyezi az emberi hitet is: a Valinor fényétől távol eső Középföldén csak saját és ellenségeik hatalmát ismerték és félték, ezért Ilúvatar ifjabb gyermekeinek hite és hűsége a kezdettől fogva (földi születésüket követően szűk fél évezreddel) ingatag volt a valákkal szemben.
Túrin karaktere az egyik legkiforrottabb a tolkieni mítosz több száz személyisége közül, ugyanis Tolkien professzor nem másról mintázta, mint nyelvészeti tanulmányai egyik kulcsfigurájáról, filológiai eszmefuttatásai vesszőparipájáról, Kullervóról, a finn Kalevala eposz balsorsú hőséről. Kullervo volt első prózai művének is főszereplője – a közvélekedés szerint a Kullervo története írása során „tanult meg” a professzor prózát írni az óangol költemények hosszú éveket felölelő tanulmányozását követően. Kullervo története kísértetiesen hasonlít Túrin életútjához: bosszút esküszik a varázsló ellen, aki megölte apját és elrabolta az anyját. Szerelembe esik egy lánnyal, akiről később kiderül, hogy saját, halottnak hitt húga, s végül önkezével vet véget életének. A történetvezetés további fordulataiban Tolkien professzor bevallottan nagyokat merített továbbá az európai irodalomtörténet klasszikus hőskölteményeiből és drámáiból, például az ógörög Oidipusz királyból vagy az izlandi Völsunga sagaból.
Turambar és a Foalóke címmel már 1919-ben elkészült a történet egy korai szövegváltozata, s a következő évtizedekben, folytonos hozzá- és átírással toldozta-foldozta a regét, ám be végül soha nem fejezte. A rendezetlen jegyzetekre felvetett töredékekből végül Christopher Tolkien, a professzor fia állította össze a regény egy foghíjas változatát, amely A Szilmarilokat követő első posztumusz gyűjteményes kötetben, a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről c. kiadványban látott nyomdafestéket. A végleges szövegváltozat végül 2007-ben jelent meg először – hazánkban utoljára a Magvető Kiadó gondozásában – Alan Lee csodálatos illusztrációival – 2019-ben jelent meg. A kiadvány tartalmaz egy térképet Középfölde északnyugati, az Óidők alkonyán elpusztult szegletéről, Beleriandról, három családfát, egy részletes névjegyzéket, valamint két esszét a szerkesztő Christopher Tolkien tollából a mű keletkezéséről és a szerkesztői munkálatokról.
J. R. R. Tolkien: Húrin gyermekei (Budapest: Magvető Kiadó: 2019)
A Középfölde felfedezése-cikksorozat eddig megjelent részei:
Középfölde felfedezése, avagy hogyan olvassunk Tolkient?
Középfölde felfedezése #1 – A Gyűrűk Ura
Középfölde felfedezése #2 – A szilmarilok
Középfölde felfedezése #3 – Az atlasz
Középfölde felfedezése #4 – A hobbit
Középfölde felfedezése #5 – Húrin gyermekei
Középfölde felfedezése #6 – Befejezetlen regék
Középfölde felfedezése #7 – Beren és Lúthien
Középfölde felfedezése #8 – Gondolin bukása
Középfölde felfedezése #9 – Bombadil Toma kalandjai
Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve
Középfölde felfedezése #11 – Beleriand dalai
Középfölde felfedezése #12 – Középfölde formálása
13 thoughts on “Középfölde felfedezése #5 – Húrin gyermekei”