Középfölde felfedezése #7 – Beren és Lúthien

A tolkieni mítosz reménytelenül romantikus – a lángoló érzelmek és sorsfordító hőstettek mellett nagy hangsúly nehezül a gyengéd érzelmek szerepére, amelyek nem csupán az egyéni sorsokat, de a világtörténelem kerekét is hajtják. Mindnyájan ismerjük Aragorn és Arwen románcát, azonban J. R. R. Tolkien a teljes legendárium legszebb szerelmi szálaként egy másik történetre tekintett – Beren és Lúthien regéjére, amelyet az íróóriás és felesége meghitt kapcsolata ihletett.

Tolkien professzor 1917-ben vetette papírra a mítosz első sorait, majd az ezt követő évtizedekben egy teljes univerzumot épített köré, amely a világ teremtésétől több nagy korszakon keresztül regéli el a tündék és emberek történetét. A mese eredetileg azonban a később Óidőkként emlegetett korszakkal véget ért – Morgoth kiűzetésével a Külső Sötétségbe lezárult a mítosz korai szövegváltozata, az Elveszett mesék könyve. A professzor ekkor még azt tűzte ki célul, hogy „többé-kevésbé egybefüggő legendát” alkosson, “amely a nagytól és a világegyetem keletkezését leírótól a romantikus tündérmesékig terjed.” Hozzátette: a „nagy regék némelyikét teljességében rajzolnám fel, sok pedig puszta vázlat maradna” – s valóban így is tett, Középfölde szövevényes történetében kijelölt három fejezetet, a mitológia oszlopait: a Húrin Gyermekeinek Legendáját, a Gondolin bukását, valamint Beren és Lúthien regéjét.

A nagy regék között volt azonban egy, amelyet „A szilmarilok legfőbb történetének” tekintett és legközelebb állt szívéhez – ez volt Lúthien Tinúviel és Beren Erchamion meséje. A rege emberek és tündék első románcát meséli el, valamint a fény és sötétség örökös küzdelmének egy teljesen új korszaka nyitányaként szolgál: Beren és Lúthien tettei új reményt öntöttek Középfölde leigázott népeinek szívébe. Ezzel a történettel vetette meg ugyanis A hobbit és A Gyűrűk Ura narratív szerkezetének egyik kulcsfontosságú motívumát, miszerint a történelmet nem mindig a leghatalmasabbak formálják – épp ellenkezőleg, gyakran a legkisebbek. A Beren-történetszállal az emberek végleg fennrekednek a világpolitika porondján – korábban csak a tündék hűséges szövetségeseként vették ki részüket a nagy csatákból és küzdelmekből, ezentúl azonban önmaguk írják saját történelmük lapjait.

Erről maga Tolkien professzor később így írt: „a világtörténelem nagypolitikáját, »a világ kerekét« sokszor nem az urak és a kormányzók, még csak nem is az istenek, hanem a látszólag ismeretlenek és gyengék forgatják”. Tinúviel meséjében Beren, az emberek egyik ősi, bukott dinasztiája utolsó sarjaként a számkivetettek útját járja, ám végül olyan tetteket hajt végre, amelyekről korábban a teljes tündeseregek is csak álmodni mertek: visszaszerezte az egyik szilmarilt a Sötét Úrtól Morgoth-tól, s ezzel elnyerte a leghatalmasabb tünde birodalom hercegnőjének, Ilúvatar valaha élt legszebb teremtményének, Lúthien Tinúvielnek kezét.

Beren és Lúthien meséjére maga Tolkien professzor is a mítosz legszebb kanyarulataként tekintett, amelyről egyszer így írt: „mint olyan (szerintem gyönyörű és erőteljes) hősi tündérrománc, önmagában is elfogadható, a háttérnek csupán igen általános és homályos ismerete kell hozzá. Ugyanakkor alapvető összekötő eleme a ciklusnak, amelyből kiragadva elveszíti teljes jelentőségét.” A valaha élt legszebb tünde hercegnőt, Lúthien Tinúvielt saját feleségéről mintázta, feltétel nélküli szerelmük tisztaságát önnön házasságából kölcsönözte. A professzor fiának, Christopher Tolkien-nak írt egyik levelében arra kérte, hogy anyja síremlékén a neve alá írják oda azt is: Lúthien. Halála után végül a professzor neve alá is a rege egyik főhősének nevét vésték: Edith Mary Tolkien és J. R. R. Tolkien oxfordi sírkövén máig olvasható e két név, Beren és Lúthien.

A kötetet szerkesztő Christopher Tolkien szívében is különleges helyet foglal el Tinúviel meséje, ez ugyanis az első emléke édesapja meséiről. Az 1930-as években, kisiskolásként mesélte el édesapja bármiféle jegyzet nélkül. Később így emlékezett vissza: a “történetnek az az eleme idéződik fel bennem leginkább, amikor a farkasok szemei sorban egymás után felvillannak Thû tömlöcének sötétjében.”

A szerkesztő visszaemlékezésében szereplő Thû nem más, mint Sauron egy korábbi alteregója, a Feketemágus, a Farkasok Ura, Morgoth egyik nagyhatalmú szolgálója.

Ráadásul ez nem is a Sötét Úr legkorábbi karaktervariánsa, az ennél is korábbi változatokban egy óriási macska bőrébe bújt “tündérszellem”, Tevildo macskaherceg töltötte be Thû/Sauron helyét a történetben. Ezzel elérkeztünk a kötet talán legfontosabb jellemzőjéhez, a kiadvány ugyanis egymástól drámaian különböző szövegváltozatok formájában tárja elénk Beren és Lúthien meséjét. Az első szövegvariánst az első világháború során, 1917-ben írta – abban az évben, amikor betegszabadsága során papírra vetette a mítosz első regéjét, a Gondolin bukását –, míg az utolsó változatot több mint 30 évvel később, 1950-ben fogalmazta meg. Christopher Tolkien a Beren és Lúthien-hez írt előszavában a könyv céljairól így írt: a történet alakulásával foglalkozik, egy kísérlet “arra, hogy egy elbeszéléselemet kiemeljünk egy rendkívül gazdag és bonyolult életműből; de ez az elbeszélés, Beren és Lúthien története maga is folyamatosan változott, új összefüggései támadtak, amint egyre inkább beleágyazódott a nagyobb történetbe.”

A Beren és Lúthien-nel így hát egy útelágazáshoz érkezünk Középfölde felfedezésében, eltávolodunk a kánontól, s elmerülünk a mítosz korai, később elvetett és/vagy átdolgozott szövegváltozataiban: az Elveszett mesék könyvének (1917-?) archaizáló tündérmeséjében, a Mitológia vázlatában (1926) – avagy az eredeti Szilmarilokban –, a Quenta Noldorinwa (1930) és a Quenta Silmarillion (1937) prózai leírásaiban és a Leithian-ének (1925-1931) versbe szedett hőskölteményében. Lenyűgöző megtapasztalni, micsoda dinamikus fejlődésen esett át a világszerte milliók által hőn szeretett legendárium, hogyan bővült egy-egy új szereplővel és történettel, sőt, teljes korszakokkal.

A tolkieni mítosz első teljes változata, az Elveszett mesék könyve ugyanis még csupán az Első Korig terjedt és A Gyűrűk Urában megismerttől merőben eltérő Középföldén játszódik – ekkor még nem is így nevezték, hanem a Nagy Földekként emlegették. Bár a teremtés előtti, természetfeletti időket ebben a narrációban is az Ainuk Muzsikájának drámai dallamai zengik, az történetmesélő az idő fonalát mégsem a kezdeteknél, hanem éppen a legvégén, az úgynevezett “angolszász korban” veszi fel. Ekkor történt ugyanis, hogy az angol nép ősatyja, Eriol (más néven Ælfwine, tehát tünde-barát) felfedezi Tol Eressëat, a Magányos Szigetet, s rajta a Tűnt Játék Kis Házát, ahol megismerkedik a tündékkel. A Magányos Szigetek ebben a narrációban a Brit-szigetek ősi elnevezése, tehát Eriol a tündékkel együtt népe, az angolok későbbi hazáját is felfedezte valamikor a kései antikvitásban. Itt, a Tűnt Játék Kis Házában ismerkedik meg a világ teremtésének történetével, a valák eljövetelével és Valinor felépítésével, s mindenekelőtt a tündék hőskölteményeivel, többek között a noldók (noldák) futásával, Turambar (Túrin) regéjével, Gondolin bukásával és nem utolsó sorban Tinúviel meséjével.

A mese e korai változatának papírra vetését követően eltelt három évtized folyamán nem csupán Beren és Tinúviel története, de a teljes mítosz is gyökeres változásokon ment keresztül: Középfölde világa kitágult és az archaizáló tündérmese egy világraszóló legendává nőtte ki magát. E szerteágazó, teleírt oldalak ezreiben mérhető változtatásoknak egy szemléletes keresztmetszetéül szolgál a Beren és Lúthien kiadványa. A tündérrománc utolsó, 1949-1950 tájékán írt szövegvariáns-töredéke, az átdolgozott, de be nem fejezett, új Leithian-ének már A Hobbit és A Gyűrűk Ura után íródott, így az Óidők drámai folytatástörténete, a Másod- és Harmadkor eseményeinek ismeretében írta át a történet egy-egy mozzanatát, például jóval jelentősebb szerepet osztott Sauronnak.

Az első és a későbbi, átdolgozott Leithian-ének részleteit olvasva bepillantást nyerhetünk J. R. R. Tolkien professzor nyelvészeti, filológiai és költői nagyságába, a romantikus elhivatottságba, amelyet az általa teremtett mítosz és a középangol irodalmi hagyományok iránt érzett. A költemény ugyanis a modern irodalomból réges-rég kihalt és rendkívül bonyolult verselési formát követ: nyolcszótagos párrímekben íródott, amely nem kevesebb, mint hat évet vett igénybe. Mindazonáltal olyan fület gyönyörködtető, dallamos verssorokban ismerhetjük meg Középfölde talán legszebb regéjét, mint amelyekkel a Finrod és Thû (Sauron) varázsige-csatája során a szemlélők elméjében kélt látomásokat érzékelteti:

“Nargothrondból a kis madárkák
halk csicsergése ért fülükbe,
látták, a tenger sima tükre
nyugatra, a messzi homokra
a tündék gyöngyeit kidobja.

Majd elhomályosult, sötét lett,
Valinornál vörösse vérnek
hullt tengerbe, ölt gnoma gyilka…”
(N. Kiss Zsuzsa fordítása)

A Beren és Lúthien-t szerkesztője, Christopher Tolkien életműve betetőzésének, utolsó könyvének szánta. A 2017 júniusában megjelent kötet előszavában kijelentette: „Kilencvenhárom éves vagyok, (feltehetőleg) ez az utolsó könyvem apám életműkiadásának hosszú sorozatában”. Szerencsére nem így lett, 2020-as halála előtt még képes volt összegyűjteni és kötetbe foglalni a mítosz legkorábbi és egyik legszebb történetének, a Gondolin bukásának szövegvariánsait.

Az Európa Kiadó gondozásában megjelent, keménytáblás könyv nem csupán a mese teljes szövegtörténeti gyűjteményét tartalmazza, de az értelmezéshez elengedhetetlen névmutatót, valamint a legendás Alan Lee nyolc színes illusztrációját és számtalan ceruzarajzát is.

J. R. R. Tolkien: Beren és Lúthien (Budapest: Európa Könyvkiadó, 2018)

A Középfölde felfedezése-cikksorozat eddig megjelent részei:

Középfölde felfedezése, avagy hogyan olvassunk Tolkient?
Középfölde felfedezése #1 – A Gyűrűk Ura
Középfölde felfedezése #2 – A szilmarilok
Középfölde felfedezése #3 – Az atlasz
Középfölde felfedezése #4 – A hobbit
Középfölde felfedezése #5 – Húrin gyermekei
Középfölde felfedezése #6 – Befejezetlen regék
Középfölde felfedezése #7 – Beren és Lúthien
Középfölde felfedezése #8 – Gondolin bukása
Középfölde felfedezése #9 – Bombadil Toma kalandjai
Középfölde felfedezése #10 – Elveszett mesék könyve
Középfölde felfedezése #11 – Beleriand dalai
Középfölde felfedezése #12 – Középfölde formálása