Középfölde felfedezése #7 – Beren és Lúthien

A tolkieni mítosz reménytelenül romantikus – a lángoló érzelmek és sorsfordító hőstettek mellett nagy hangsúly nehezül a gyengéd érzelmek szerepére, amelyek nem csupán az egyéni sorsokat, de a világtörténelem kerekét is hajtják. Mindnyájan ismerjük Aragorn és Arwen románcát, azonban J. R. R. Tolkien a teljes legendárium legszebb szerelmi szálaként egy másik történetre tekintett – Beren és Lúthien regéjére, amelyet az íróóriás és felesége meghitt kapcsolata ihletett.

Tolkien professzor 1917-ben vetette papírra a mítosz első sorait, majd az ezt követő évtizedekben egy teljes univerzumot épített köré, amely a világ teremtésétől több nagy korszakon keresztül regéli el a tündék és emberek történetét. A mese eredetileg azonban a később Óidőkként emlegetett korszakkal véget ért – Morgoth kiűzetésével a Külső Sötétségbe lezárult a mítosz korai szövegváltozata, az Elveszett mesék könyve. A professzor ekkor még azt tűzte ki célul, hogy „többé-kevésbé egybefüggő legendát” alkosson, “amely a nagytól és a világegyetem keletkezését leírótól a romantikus tündérmesékig terjed.” Hozzátette: a „nagy regék némelyikét teljességében rajzolnám fel, sok pedig puszta vázlat maradna” – s valóban így is tett, Középfölde szövevényes történetében kijelölt három fejezetet, a mitológia oszlopait: a Húrin Gyermekeinek Legendáját, a Gondolin bukását, valamint Beren és Lúthien regéjét.